Catherine O’Hara – Kevin mamája
A színésznő, akit egy egész ország „Kevin anyukájaként” ismer. Talán ennél több információ nem sok ember fejében van a január végén elhunyt Catherine O’Hara színésznőről, pedig jó pár filmben szerepelt.
A színésznő, akit egy egész ország „Kevin anyukájaként” ismer. Talán ennél több információ nem sok ember fejében van a január végén elhunyt Catherine O’Hara színésznőről, pedig jó pár filmben szerepelt.
Mindennapos görgetés közben bukkant fel előttem Jodie Foster egy reels videóban, és azonnal megállította a figyelmemet. Egyfelől imádtam azt a bohókás tollpihe-valamit a füleiben – vagy a fülei mögött –, szóval a kiegészítőt. De a szemöldök… jajj… a szemöldök egy hatalmas „mi az isten történt itt?” kérdésként kiáltott fel a képen.
A színtanácsadás körül van egy makacs mítosz: hogy csak „tökéletes természetes fényben” lehet hiteles eredményt kapni. Valójában a jó szín minden fényben jó, a rossz minden fényben rossz. Írtam erről egy józan, érthető cikket – misztika nélkül.
Színtípus, kapszula-gardrób, „kötelező” fazonok, testalkattípusok, XY-módszerek – miközben alig kapsz levegőt a 38-as farmerben. Ebben az írásban nem a rendszert dobom ki, hanem azt, hogy miért nem érdemes ráépíteni az egész önképed.
Nemrég utaltam valakinek a Harry és Sally ikonikus éttermi jelenetére, és nem tudta miről van szó. A „minden férfi tudja, hogy tudja, hogy ő tudja” – komikus kis vígjátékba csomagolva, 1989-ből, pont olyan film, amit bármikor újra lehet nézni, és pont olyan, mint egy puha, meleg bekuckózás.
Clara egy teljesen átlagos 41 éves, két gyermekes angol családanya. Átlagos életet él. Se a munkájában, se az otthon töltött idejében nem szükséges igazán komolyan vennie a megjelenését, így őt is utolérte a slamposság mumusa, mint oly sok nőt és férfit. Hétköznapjait szinte csak farmernadrágban és kapucnis pólóban tölti. A legtöbb, amire ideje és energiája jut, az néhanapján egy hajfestés, és a problémás bőrtípusára felkent alapozó.
Évek óta tervezem már, hogy írjak róla, egyszerűen csak azért, mert az egyik kedvenc színésznőm. Kristin Scott Thomas idén májusban töltötte be a 65. életévét, így megkésve bár, de talán még időszerűen jöjjön egy poszt, ami róla szól.
A héten találkoztam egy hölggyel, aki tizenhat éves kora óta a vörös összes árnyalatára festette a hajszínét, és elérkezett számára a felismerés: bizony lehet, hogy nem is ez volt az ő színe! Szerette, jó volt, de
Jó színész, de nem szeretem a karaktereket, amiket játszott – ahogy édesanyám összefoglalta Gene Hackmannel kapcsolatos ambivalens érzéseit tökéletesen tükrözi, hogy miért is nevezünk valakit piszkosul jó színésznek. Mert a piszkos alakokat is olyan meggyőzően alakítja, hogy beleborzongunk. Egy gesztusa, egy fintora, egy szemvillanása benne marad az ember fejében.
Ellmau városkájának szívügyeiért felelős háziorvosa 2008 óta a képernyőn szerepel. Hazánkban legalább olyan biztos ismétlésszámmal látható, mint a Rex felügyelő, úgyhogy még az is találkozhat lapozgatás közben Dr. Martin Gruber (Hans Sigl) közel két méter magas szakértelmével, aki csak valami átmeneti néznivalót keres a reklámblokk alatt.