– Engedjétek meg, hogy bemutassuk új munkatársunkat, „Katát”! – olvastam a minap az egyik modern, fiatalos dizájnnal futó cég közösségi oldalán. Az új munkatárs egy mosolygós, negyvenes éveiben járó hölgy volt. Egy spontán készült, munkahelyi fekete-fehér fotón. Egy nagyon előnytelen fekete-fehér fotón. A képet nem tudom prezentálni, de magát a problémát érdemes kielemeznünk, ugyanis viszonylag gyakran találkozhatunk céges környezetben fekete-fehér fényképekkel.
Vagy előfordulhat, hogy mi magunk döntünk úgy, hogy inkább egy fekete-fehér képpel prezentáljuk magunkat egy hivatalos oldalon/közleményben/önéletrajzban. Talán mindannyian beleestünk már ebbe a hibába. (Fekete-fehéren szürkeárnyalatos fényképeket értek.)
Miért gondoljuk, hogy működni fog?
- Mert trendi.
- Eltér a megszokott sémáktól.
- Egy jól sikerült fekete-fehér fotó intimebb, közvetlenebb hangulatú.
- Mert a fekete-fehér fényképek időtlennek, művészinek tűnnek.
- Illeszkedik a cég profiljába.
- Szeretnénk megúszni a színes portréfotókkal járó kellemetlenségeket, azaz úgy véljük, egy fekete-fehér fotón nem fog látszani:
- Ki vagyunk-e sminkelve, vagy sem.
- Nagyjából mindegy, mi van a háttérben, úgyse definiálható.
- Nagyjából mindegy, mi van rajtunk, úgyse látszik valamiről ha kopott, vagy csillog, vagy bugyi-lila.
- Úgy gondoljuk, a fekete-fehér fotó mögé elbújhatunk, semmi lényegeset nem árul el rólunk.
Jobb esetben az ember megpróbálkozik egy fekete-fehér fénykép készítésével, de a legáltalánosabb, hogy egy szimpla színes portréra kerül egy szürkeárnyalatos filter. (Napjainkban erre bármilyen telefon képszerkesztője alapból képes.) A kérdés:
Ha jó lett színesben jó lesz fekete-fehérben is?
Nem! A legtöbb színes portré nem működik automatikusan jól fekete-fehérben.
Egyszerű példaként most megmutatom a saját (színes) portréfotómat innen, a blog oldaláról. A középső verzió, amikor egyszerűen csak szürkeárnyalatosra konvertáltam a fotót anélkül, hogy bármit is foglalkoztam volna vele.
Jobb szélső verzió pedig nagyjából 5 perc igazgatás után egy némiképp kiegyensúlyozottabb fény-árnyék játékot mutató változat, ahol a bőröm, az ajkaim és a szemem nem olvad tökéletesen egybe a pulóveremmel. 🙂 A háttér színtelenül már túl zavaros volt, így azt kivettem, hogy teljes mértékben a portrén legyen a hangsúly.
A portréfotózásnak meg vannak a maga szabályai. Azon belül is a fekete-fehér képek külön profizmust igényelnek, hiszen ha a színeket kivonjuk az egyenletből, a TÖKÉLETES fény-árnyék kompozíció megalkotásáról beszélünk. Innentől pedig nem az számít, milyen színű rúzs van rajtunk, vagy mennyire különleges árnyalatú a ruhánk. Hanem az, hogy mennyi fekete, fehér és szürke is alkotja a kép egészét. Nézzünk most két példát a két végletre.
Túl sok fekete
Egyáltalán nem evidens feketébe bújni egy portréfotózáshoz. Művészi fotón még talán megmagyarázható miért túlexponált az arc, de bemutatkozó képen kevésbé állja meg a helyét a fekete pulóverünk egyeduralma.
Az archoz közepesebb, finomabb szürke árnyalatok illeszkednek igazán, és a vonások finomsága is előcsalható, ha az arc fényességéből egy kicsit visszaveszünk.
Túl sok fehér
A szabály egyszerű: a túl világos környezet besötétíti az arcot. Épp ezért ne fotózkodjunk fehér fal előtt, mert természetellenesnek fog tűnni a bőrtónusunk. Hasonlóképp kerüljük a ropogós, fehér ingeket is, ezek szintén előnytelen fényerővel bírnak ebben az esetben. Az sem túl szerencsés, ha a fekete szemüvegkeretünk az egyetlen sötét pont az egész fényképen.
A fekete-fehér fényképek gyakori problémája a színtelen száj. Egyszerűen eltűnik a képen, amitől a vonások jellegtelenné, elmosódottá válhatnak. Egy ilyen portré nem a leheletnyi szájfényekről szól, hanem a határozottabb ajakkontúrokról, legalábbis ha nem szeretnénk furcsán száj-nélküliek lenni a végén.
Azok az alattomos árnyékok…
Eltüntetjük a színeket? Azonnal előbukkannak az árnyékok, a lehető legelőnytelenebb, legfurcsább, legkevésbé szerencsés helyeken! A rossz szögből készült fényképeken megsokszorozódnak, sötét árkokat képeznek a szemgödrökbe, élesen keresztcsíkot vágnak az arcunkra… és szinte lehetetlenség tőlük igazán hihetően megszabadulni.
„A divat nem arról szól, hogy második bőrt vásárolunk magunknak. A divat arról szól, hogy van fantáziánk.” Alber Elbaz
