Színrendszerek és ábrázolások a múltban
A színek és a fény mibenlétének megragadásával már az ókori filozófusok is foglalkoztak. A történelem során számos kutató, fizikus, művész, nyomdász készített különböző színrendszereket, több közülük szabványként szolgál pl: az építészet, a nyomdaipar, a ruhaipar stb. területein.
Isaac Newton volt az első, aki felfedezte, hogy a fény és a szín szoros kapcsolatban állnak egymással. Kutatásai során egy prizma segítségével bontotta fel a szivárvány színeire a fényt, majd egy másik prizma segítségével egyesítette ismét fehér fénnyé. Az ő kutatásai voltak a kezdeti katalizátorai a színelmélet, színkutatás témakörének, az ő munkásságát próbálta például több ponton megcáfolni Johann Wolfgang Goethe, aki megalkotta saját, hat színből álló színkörét.
A színek síkban történő ábrázolásán túl, sokan kísérleteztek különböző, mértani alakzatokon keresztül létrehozni valamiféle színrendszert, pl: Otto Runge, Wilhelm Ostwald, Moses Harris, Albert Munsell. Ezen színtani ábrázolások nem minden felvetésükben egyeznek, napjainkra azonban minden, logikailag igazolható módon ábrázolt színkört elfogadottnak tekintenek.
Az öltözködés, illetve az évszakelmélet szempontjából az egyik legismertebb színkört érdemes egy kicsit tüzetesebben tanulmányoznunk, melynek megalkotása Johannes Itten nevéhez fűződik.
A tizenkét osztatú színkör
A színkör folytonos átmenetet képez az egyes színek között, ami a tökéletesség képzetét kelti bennünk. Tanulmányaink során bizonyára mindannyian megismerkedtünk a három alapszínel: a sárgával, a vörössel és a kékkel.
Ezeket elsődleges színeknek nevezzük, az összes többi szín a keverékükből jön létre.
A másodlagos színek az alapszínek keverékei: a narancs (sárga + vörös), a zöld (sárga + kék) és az ibolya (vörös + kék)
A harmadlagos színek az elsődleges és a másodlagos színek keverékei: a sárgásnarancs (sárga + narancs), a vörösesnarancs (vörös + narancs), a vörösesibolya (vörös + ibolya), a kékesibolya (kék + ibolya), a kékeszöld (kék + zöld), és a sárgászöld (sárga + zöld)
A fekete és a fehér nem részei a színkörnek, csak a színek sötétítésére/világosítására szolgálnak.
A színkörből még egy fontos adat olvasható le, a szemben elhelyezkedő színek komplementer vagy kiegészítő színpárok, amik különösen erősítik egymást ha egymás mellett vannak, de kioltják egymást, ha -mint festékeket- összekeverjük őket.
A színek térbeli elhelyezkedése
Végezetül nézzük meg, hogyan helyezkednek el a színek a térben. Az eddigi összefüggéseket a legjobban egy színgömbbel tudjuk szemléltetni.
A színgömb egyenlítői zónájában vannak a színkör tiszta színei. A sarki zónákban helyezkedik el a fehér és a fekete. A fehér póluspont és az egyenlítői színek között láthatjuk az egyenlő tónuskülönbséggel kivilágosított színeket, a fekete póluspont irányába pedig az egyenlő tónuskülönbséggel sötétített színeket.
Mit látunk, ha felszeleteljük a gömböt?
A középső hosszanti tengelyen a fekete és a fehér közötti szürke értékek vannak, ezek a középszürkék adják a gömb centrumát.
A függőleges, hosszanti metszeteken a színek világos és sötét árnyalatai láthatók.
A vízszintes, horizontális metszeteken a színek élénk és tompa árnyalatai láthatók. Ezek a szürkéhez közelítő árnyalatok a színgömb szemközti oldalán elhelyezkedő komplementer színek keverékeiből adódnak.
Különösen fontos ezeknek a tulajdonságoknak a megértése, hiszen az évszakelméletbenaz egyes csoportoknak dominánsan egy-egy színtulajdonság áll a legjobban. (például az Ősz és a Tavasz meleg színtipusok, a Nyár és a Tél hidegek)
Források és egyben ajánlott irodalom:
Johannes Itten 2002. A színek művészete
www.szintan.hu
https://sdt.sulinet.hu (színtanra vonatkozó fejezetei)