A színtanácsadások során fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy a színvilágunk rutinszerű alkalmazása (legyen akár hideg, akár meleg) bizony nem egy napok alatt lezajló automatikus csoda, hanem akár egy-két évig tartó tanulási folyamat eredménye. Az Aha! – élmény meg van, viszont az agyunknak utol is kell érnie minket ebben. Sokan csalódnak, amiért nem látják, nem ismerik fel azonnal az eléjük kerülő árnyalatok sokféleségét. Kicsit álomszerű-frusztráció ez, mikor haladnánk, szaladnánk, de nem tudunk, mert valami visszatart.
Emlékeztessük magunkat ilyenkor, hogy mindenki átesik egy ilyen átmeneti, tanulási időszakon, mindenkinek vannak nehézségei bizonyos színtartományokkal!
Rejtett finomságok – hol kezdődik az egyik, hol ér véget a másik?
A gyakorlatban nem az a nehéz, hogy az ember – például Nyár típusként – ne vásároljon földszíneket, narancsot, feketét, tíz méterről világító magentát stb. Ezek nagyon egyszerű és betartható szabályok. A nehézséget sokkal inkább a Nyár és a Tél színvilágának a határvidéke jelenti. Azok az árnyalatok, melyek MÉG nem téliek, vagy MÁR nem nyáriak és fordítva.
Tapasztalataim alapján a kezdeti időszakban jellemző, hogy a lágyabb típusok sokszor alábecsülik egy árnyalat dinamikáját, az élénkebb típusok pedig sokszor fölé!
Sok Nyár típus közelíti meg eleinte úgy a kérdést, hogy például csak a színek hidegségére koncentrál.
– Ó, ez hideg szín, nem is teljesen szélsőséges, akkor jöhet! – gondolják, miközben az árnyalat éppen túl van a számukra ideális értéken, és kissé sápasztóvá, komorrá válik rajtuk. Velük ellentétben sok Tél típus viszont kezdetben éppen hogy tart az élénk színektől. Ezért keres valami megbízhatóbbnak tűnő, „végül is ez is élénkebb” színt… ami viszont a legtöbbször pont fáradtabb rajta a kelleténél.
De ugyanezt a dilemmát megfigyelhetjük a Tavasz és az Ősz típusok kezdeti választásaiban is. Sok Ősz nehezebben ismeri fel a tavaszi színek erejét magán, és sok Tavasz választ melankolikusabb őszies színt. Mi ennek az oka és miért ilyen általános? Mert a színekkel kapcsolatos érzékelési folyamatok teljesen természetes biológiai folyamatok!
Az emberi agy ugyanis a különböző színtulajdonságokra különböző mértékben – úgymond – kíváncsi.
Az, hogy egy szín mennyire élénk, kevésbé érdekli mint az, hogy mennyire világos. A hideg-meleg színárnyalatbeli különbségek pedig mondhatni marginálisan hozzák lázba az agyunkat. Az tehát, hogy bizonyos színárnyalatokat azonnal és már-már evidensen felismerünk, alkalmazunk és használatba veszünk a színtípusunk szemszögéből nem csak az egyéni színlátásunk függvénye. Nagy részben evolúciós eredmény(esség), vagy eredménytelenség kérdése is. (Ahogy Robin Williams hangsúlyozza a Good Will Huntingban Matt Damonnak: Nem a te hibád! )
A tanulság tehát az, hogy ne adjuk fel a legelején, közelítsük meg úgy a kérdést, hogy színek terén bizony egy kis időre vissza kell ülnünk az iskolapadba. Ha eddig nem volt szükségünk rá, hogy egyes árnyalatok között 10-20-30%-os különbségeket tegyünk, ne várjuk el az agyunktól, hogy képes lesz rá néhány hét alatt. Minél több előnyös árnyalatban látjuk magunkat, annál előbb észrevesszük, megfogalmazzuk az arcunk közelébe kerülő színek fizikai hatását – pozitív és negatív értelemben egyaránt.
"Ha kétségeid támadnak, vegyél fel valami pirosat!" Bill Bass
