Mindennapi korrektor tévedéseink

A sminktanfolyamokon szinte mindig kiderül, hogy az alapozón túl a korrektor okozza a legnagyobb galibát. Mert van is, vagy nincs, ha van, akkor meg minek, hova kenjük, miért kenjük, miért nem jó, ráncol, és öregít stb.? Ezzel a bejegyzéssel szeretnék egy kis segítséget adni, hogyan is érdemes közelítenünk a kérdéshez.

Alapvetően kétféle korrektorra van szükségünk

  • Egy korrektorra kizárólag a szemkörnyékre.
  • Egy korrektorra a bőrhibákra.
  • (Na jó, nem hátrány, ha van egy zöld korrektorunk is pattanás-vészhelyzetekre, de ez nem kötelező)

Nagyon sokan automatikusan vesznek egy világos korrektort a szemük alatti területekre, és két fontos szempontról feledkeznek el közben: az árnyalatáról és a fedéséről.

Szemkörnyék – avagy a kialvatlanság ötven árnyalata

Ha az ember hideg színvilágba tartozik, a pigmentációja inkább hűvös alaptónusú, ami bizony a bőrön kialakuló árnyékokra, karikákra is vonatkozik! Egy Tél, vagy egy Nyár típusnak a bőrhibái, pigmentfoltjai is hamvasak, szürkébbek!
Sokkal valószínűbb tehát, hogy a szemünk alatti karikák rejtenek magukban némi kékes-lilás érzetet, így a semlegesítésükben is többre megyünk egy kissé sárgás korrektorral, mint rózsás tónusúval.

Minél sötétebb, kreolosabb a bőrtónusunk, a szem alatti karikák annál mélyebbek és makacsabbak. Ilyen esetben a narancsos korrektorok csodákra képesek a megfelelő árnyalatban!

A meleg színtípusba tartozók bőrtónusa sokkal aranylóbb, melegebb, így a rajtuk keletkező árnyékok is „ropogósabbak”. Talán mondhatjuk, hogy nem fair, de egy Tavasz, vagy egy Ősz típus még legrosszabb formájában sem lesz annyira hamuszínű, mint egy hideg típus. A lilás-fáradt szemkörnyék azért őket is jellemezheti, egy kissé barackosabb, lazacosabb, rózsásabb korrektort érdemes kipróbálniuk.

Ha képszerűvé próbálnánk tenni a különbséget, talán úgy tudnánk megfogalmazni, hogy a meleg színtípusok szem alatti karikái a legtöbbször inkább didergősen lilák, mint amikor gyerekként nem voltunk hajlandók kimászni a medencéből. A hideg színtípusok szem alatti karikái pedig legrosszabb variációkban egy súlyos napfény-és vitaminhiánytól szenvedő fekvőbeteg érzetét keltik a külső szemlélőben, annyira szürkék és mélyek.
Természetesen altípusonként, alkatonként, genetikai adottságoktól függően vannak eltérések.


Honnan tudod, ha nem megfelelő a szemed alatti korrektor?

Nagyon egyszerűen! Látod!
A korrektor árnyalata akkor ideális, ha optikailag úgymond, „lehúzza”, „semlegesíti” a szem körüli, legmélyebb árnyékokat. 
Ha felkened, és az árnyék maga nem tűnik el, pusztán csak némiképp tompul, vagy még azt sem (sokszor szürkén, fáradtan koszosnak tűnik), akkor valószínű, hogy van még mit próbálgatni. Az előnytelen színvilágú korrektor analógiája kicsit olyan, mint a mosdóba fújt légfrissítőé… nos… illatos, csak hát nem sok mindent semlegesít a kényes ügyeken… 🙂

  • Ennek az egyik oka az lehet, hogy a korrektorod fedőértéke kevés a szemed alatti karikához mérten. Azaz túl fátyolos, áttetsző. Ilyenkor érdemes közepesebb, sűrűbb (de nem túl tömör!) fedést próbálni, ami felveszi a harcot a legsötétebb árkokkal is.
  • A másik (vagy együttes) ok pedig az, hogy nem ideális a korrektor árnyalata a bőrtónusodhoz. Ha nem vagy elégedett a korrektoroddal, érdemes más színeket próbálgatnod, akár narancsosból rózsásabb, akár rózsásból narancsosabb, sárgásabb irányba. Logikusan előbb a színt próbáld meg változtatni, utána a fedést, mert lehet, hogy már ezzel meg is oldod a problémát.

Haladó tipp:

Gyakran használt trükk, hogy a narancsos-sárgás korrektort kizárólag a legsötétebb részekre ütögetjük, majd vékony rétegben az egész szemkörnyékre óvatosan felvisszük az általános színvilágú korrektorunkat, ami ugyan lehet, hogy önmagában nem fedné le a karikákat, de a szemkörnyék egészét szépen és egyenletesen kivilágosítja.

Sajnos nem csak egyféle karika létezik

Vannak kevésbé szerencsés típusok is, akiknek sokkal kiugróbb pigment zavarokkal kell megküzdeniük a szemük környékén, és szinte már-már feketébe hajlóan sötét karikáik vannak. Ezen területek optikai semlegesítésénél sajnos nem várhatjuk egyetlen termék csodáját. Ilyen esetben, akár egy festőművésznek, egyénileg kell kikísérletezni a korrektorok megfelelő színkeverékét.

Vegyünk sorra néhány általános tanácsot a szem alatti karikákra felkerülő korrektorral kapcsolatban:

  • Az első és legfontosabb, hogy tegyünk valamit a szemkörnyékért! Hidratáljuk, aludjunk eleget, fogyasszunk megfelelő mennyiségű vizet, táplálkozzunk vitamindúsan. Egy kipihent, ápolt szemkörnyékkel kevesebb a sminkelnivalónk.
  • Kezdjük a napot szemkörnyék ápolóval. Mire a korrektorig jutunk, máris élettelibb, feszesebb lesz a bőrünk.
  • A korrektor kiválasztásánál mindig a könnyedebb fedésűektől haladjunk a sűrűbb, közepes fedésűek felé.
  • Ne használjunk olyan korrektort a szemünk alá, ami hegeket, sebhelyeket, pattanásokat stb. fed le, szárít, fertőtlenít stb., ezek a korrektorok szem alá túl nehezek, tömörek!
  • A legvékonyabb bőrfelülettel dolgozunk! Ezért a korrektort mindig a lehető legkönnyebb mozdulatokkal, legkisebb nyúzással, húzással vigyük fel! Elütögetni, egyenlíteni akár ujjbeggyel, akár benedvesített szivaccsal is ideális.
  • Inkább színirányokban, színmélységekben gondolkodjunk, ha az ideális korrektort keressük. Alaposan figyeljük meg, milyen árnyalatok simulnak jobban a bőrünkhöz, és mi az, ami egyértelműen kizárható, mert rosszabb lesz, mint volt? Ha túl sok a sárga, az zúzódásnak néz ki. Ha túl sok a rózsaszín, az szürkíti az árnyékot, de nem tűnteti el.
  • A világosabb bőrre mindenből a pasztellesebb verziót próbáljuk ki. A sötétebb bőrre, sötétebb karikákra lehet kicsit karakteresebb alapárnyalatokat is feltenni.
  • Ha bizonytalanok vagyunk, keressük az arcunk alapszínezetéhez legközelebb álló árnyalatot korrektorban is!
  • Ahány márka, annyiféle korrektor, ahány korrektor, annyiféle fedés és tartósság. Folyékonyból egyaránt találni semmit nem érőt, és vakolat szilárdságúra megkötőt.
  • Minden korrektor mozog némiképp a szem alatt, hiszen beszélünk, mosolygunk, hunyorgunk stb. Nincsenek „24 órás” korrektorok, az a marketing része a témának. Ha a beülés pusztán egy-két milliméternyi csík, amit napközben kicsit kiigazítunk, semmi gond. Ha a feltétel utáni ötödik percben lényegében masszává áll össze a korrektor a szemünk alatt, érdemes lecserélni egy másik márkára.
  • Vásárlás előtt a korrektort MINDIG ellenőrizzük le nappali fénynél is! A sminkboltok félhomályában feltett korrektor okozhat komoly meglepetéseket, ha kilépünk az utcára!

"Ahol hiányoznak a színek, ott a magány, sivárság és az élettől való félelem uralkodik. Ahol színes a környezet, ott a fejlődés, élet, erő és öröm lakik." Aranyi Lászlóné

Molnár Tímea

Hiszem, hogy kortól, nemtől függetlenül mindenkiben ott rejtőzik a vitalitás ahhoz, hogy (újra) megtalálja legbelső erőforrásait, hogy a jó megjelenés fortélyai bárki számára megtanulhatók és segítségükkel kifejezhetjük mindazt a szépséget, ami bennünk lakozik.

“Mindennapi korrektor tévedéseink” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Kedves Timi!
    Sminkes kérdésem lenne, de nem annyira a korrektorokról, hanem általában a szemre kerülő sminkről. Mennyire normális az, ha az ember szeme egy kicsit kipirosodik, amikor ki van festve? Megfigyeltem, hogy amikor úgy „rendesen” kifestem a szemem – mert mondjuk valami esti program van – kerül rá szemhéjbázis, szemceruza, szempillaspirál, szemhéjpúder (ez a fullos verzió nálam), akkor estére már kicsit piros a szemem. Napközben nagyon szeretem a színes szemceruzákat, egy egyszerű munkanapon csak ezt szoktam a szememre tenni, szépen kiemeli a színét. De pár napja a jobb szemem viszketni kezdett, ezért beborogattam kamillával, és nem sminkeltem egyáltalán. Azóta sokkal jobb, pedig csak egy napja vagyok sminktelen. Az a kérdésem, hogy mennyire „engedhető meg”, hogy pirosodjon a szem a sminktől, illetve mennyi idő után, milyen mennyiségű sminktől? Ha jóféle a smink, akkor elvileg a szemnek semennyire sem szabad pirosodnia? Ha így van, tudnál ajánlani olyan márkát, ami érzékeny szemre is jó? (Nem tudom, létezik egyáltalán „hipoallergén”smink?). Annyira nem vagyok járatos a témában.

    Válasz
    • Szia Mandi!

      Amennyiben pirosodik a szemed, azt jelenti, hogy valamilyen összetevőre érzékeny vagy, ne használd az adott sminket, márkát. Nem normális, ha viszket, éget, vörösödik valamitől a szemed.
      Érdemes először kideríteni, mi okozza a tüneteket. (lejárt szavatosság? alapanyag?)

      Vannak érzékenyebb bőrípusokra és natúrabb összetevőkkel dolgozó kozmetikai márkák, ezek egyéntől függően vállnak be sajnos.

      Üdv!
      Timi

      Válasz
  2. Kedves Timi!

    Hálás vagyok a tippekért. A sminkbázis nekem nem jött be, viszont a színezett hidratáló krém nagyon is! 🙂
    Erre már csak leheletnyi púdert teszek, hogy matt legyen a végeredmény.

    Köszi szépen!
    Julcsi

    Válasz
  3. Szia Timi!

    Boldog új évet! 🙂
    Na, ez egy érdekes téma! Számomra, így közel a 40-hez már eléggé kényes kérdés a korrektor. Korábban semmi gondom nem volt vele, az árnyalatot viszonylag könnyen ki tudtam választani. De mi a teendő enyhén ráncos bőr esetén? Hogy csináljam, hogy ne hangsúlyozza őket még jobban? Gyakorlatilag bármit rákenek, annál jobban látszik, hogy ráncos a szemem alatt, ezért újabban komplett kihagyom ezt a lépést a sminkelésből és csak hidratálót kenek a szemem alá. Ha választani kell, inkább kicsit sötét legyen, mint ráncos. De hátha van erre jól bevált módszer.

    Üdv: Julcsi

    Válasz
    • Szia Julcsi!

      Köszi a hozzászólást. 🙂

      Sajnos a smink nem tudja a ráncokat eltűntetni, akármit tehetünk fel, azok ott vannak.
      A smink az árnyékokat, bőrhibákat, foltokat, elszíneződéseket lágyítja, puhítja (még a ráncok közötti árnyékot is).
      Idősebb, ráncos bőrfelületekre már csak a folyékony,nagyon könnyű textúrákat érdemes kenni ezekből viszont mindenképpen a jobb minőséget kell keresni, mert ami könnyű állagú, az egy alsóbb kategóriás márkánál sokszor sajnos a „semmivel” is egyenlő. Nagyon népszerűek a színezett hidratáló krémek, ezek nagyon kellemesen használhatók, nagyon vékonyan fednek, mégis, kicsit összefogottabb tőlük az arc.
      Ki lehet próbálni a sminkbázisokat, amik egy kicsit egységesebbé teszik alapozás előtt a bőrfelszínt.
      Tehetsz a szem alá olyan korrektort, amiben fényvisszaverő szemcsék vannak, ezek még inkább ragyogóvá teszik a tekintetet.
      Másfelől van az az életkor, ami fölött már a smink tényleg éppen csak jelzésértékú. (60-70-80) De nem kell lemondani róla.
      Egy jó példa

      Ugyanakkor nem győzöm hangsúlyozni, mennyire fontos a megfelelő bőrápolás.
      Rengeteg vízhiányos, erőtlen, elszürkült, karbantartásért kiabáló bőrrel találkozom.

      Üdv!
      Timi

      Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Stílus mentor sütiket használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A weboldal igénybevételével elfogadod a sütik használatát. Bővebben

2015. október 1-től az EU-s jogszabályokhoz igazodva a hazai weboldalakon is kötelező tájékoztatni a látogatókat arról, ha a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.

A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal/szolgáltató helyez el a látogató számítógépén, hogy minél egyszerűbbé, és hatékonyabbá tegye a böngészést. A weboldal igénybevételével együtt elfogadod a sütik használatát. Amennyiben nem szeretnél sütiket kapni, akkor zárd be a weboldalt, vagy tiltsd le a sütiket a böngésződ beállításaiban.

Bővebb információt az Adatvédelmi nyilatkozatban olvashatsz.

Bezár