A part másik oldalán: akinek semmi sem áll jól

Az egyensúly az Élet nevű játék szerves része, ezt mindenki tudja. Ha van fény, van árnyék, ha van nappal, van éjszaka, ha van egyenes, van görbe… és igen. Ha van élénk, van tompa.

Ha van olyan színtípus, akin nagyjából bármi jól áll: – Hello, élénk típusok!, törvényszerűen léteznie kell olyan színtípusnak is, akin szinte semmi sem áll jól.
Nos, ők az itthon nagyon is jelentős átlagot képviselő lágy típusok.

Nem is olyan régen kérdezte itt a blogon valaki, hogy létezik-e “szürke” színtípus, azaz olyan ember, akinek úgymond nincsenek színei. Fizikailag azt hiszem ez lehetetlenség, hiszen szürke ember nem létezik, viszont a szürke tengelyhez nagyon közel elhelyezkedő színtulajdonságokkal bíró embereket már találhatunk!

Nemrég járt nálam egy hölgy, azt hiszem eddigi színtanácsadói pályafutásom eddigi legtompább típusa, akin nagyjából az összes színkendő vagy
a) túl harsány volt,
b) vagy túl sötét volt,
c) vagy túl meleg volt,
d) vagy túl hideg volt.

Kétségbeesni ilyen helyzetben nem kell, ugyanis a helyzet egészen egyértelmű: lágy típusról van szó.

Csak néhány apróság, ami nem előnyös 🙂


Vegyük most egy kicsit górcső alá az egyik legfinomabb, legpuhább, legködösebb színtulajdonságokkal (és leg-sandra-bullockosabb hanggal) bíró színésznőt, Für Anikót. (Aki bizonyos szögekből fotózva megdöbbentően hasonlít Kate Winsletre, nem tudom, ez másoknak is feltűnt-e már.) 🙂

A lágy típusok és a fekete

A fekete azonnal és kőkeményen lerobban erről a típusról, akár egy blockbuster szuperhős moziban a fáklya a Szabadság-szobor kezéből. Nem kérdés. Nem lehet nem látni. Egy lágy típus viszonya a feketével nem a “szeret-nem szeret”, nem a “kendővel elmegy”, és nem is a “messziről kevésbé feltűnő” kapcsolatként definiálható.

Köszönőviszonyban sincsenek egymással.

A fekete egy lágy típuson (minél lágyabb lágy), annál gyászosabb, sőt, minden gyász gyászossága, kemény, durva, kíméletlen, mélységes mély feneketlen kút, és sorolhatnánk a jelzőket, melyek miatt kimondhatjuk a vizuálisan bizonyított tételt: nem, és nem. Az univerzális, kis fekete ruha kategóriája nem létezik.
Még ékszerben, kiegészítőben, sem. Sminkben főként nem. Semmiben sem.


A lágy típusok és a “dobd fel egy kis színnel!” – esete.

Milyen már ez a hajszín? Édesem, szörnyen fakó és élettelen. Fantáziátlan. Tegyünk bele egy kis vöröset/narancsot/mézszőkét, az majd életre kelt! És a rúzs? A fekete tusvonal? Elő vele! Ki ne akarna kitűnni a tömegből? Viselj végre valami színt lányom, sápadt vagy, mint a tehén szürkületkor!

Ezernyi jó tanács és tuti tipp, amit megfogadva egy lágy típus egyetlen dologban lehet biztos: jelzőrakétaként fog rajta villogni bármi, ami akár csak egy csipetnyit is élénkebb az adottságainál. És sajnos ehhez még csak harsány színekre sincs szükség. Tényleg. Csak éppen erősebbre önmagánál.
De ha netalán mindezeken fölül az a bizonyos hajszín/rúzs szín/ruha még harsány is… a végeredmény… magáért beszél. (Vagy inkább ordít?) Ki-ki döntse el maga.

Amikor egyetlen egy kérdés visszhangzik a fejünkben: MIÉRT?


A napra lehet nézni…

A leglágyabb típus első ránézésre könnyen tűnhet világos típusnak, hiszen a színei szinte színtelenek, puhák. Azonban ez csak álca: a fehér, de még a majdnem fehér is túlvilágítja (ide értve szinte a teljes világos színpalettát). Mivel egyetlen fontos adottság hiányzik hozzá, hogy a világos színek jól működhessenek rajta: a fényerő.

A lágy típus, ellentétben az élénk típussal mindig tört, tompa, fakó. És ezek a jelzők az egész összhatására igazak: tört és fakó a hajszíne, tört és fakó a szemszíne, és tört és fakó a bőrtónusa is. Fénytelen. Matt. Akár hamuszínű, ha hideg színtípusba tartozik. (A Lágy Ősz nem hamuszínű, csak gyengébb kontrasztú egy Meleg Ősznél).
Ezen értékek mellett nemcsak az élénk színek képesek dominánssá válni, de sajnos a világos színek is szigorúvá, csillanóvá, élessé válhatnak, megkeményítik a vonásokat.

Túl világos = sápasztó hatás. Két lágy típus, egy köpeny.

A lágy típus a legvilágosabb színeiben is mindig visszafogott (már-már szégyenlősen diszkrét), akár a hajnali tó fölött lebegő, légfinom pára. A legfontosabb vezérelve a szerénység. Éppen csak. Alig. Mint a parfümből, hogy a megfelelő színvilág úgy lengje körül és fonja be varázslattal, mint a legtitokzatosabb, láthatatlan illatfelhő. Szinte csak az érzékekre, a tudatalattira hatva.


A gondolkodós színek meghittsége

A lágy típusokat a fejtörős színek öltöztetik a leginkább. Ezek azok a színek melyek fölött eltűnődünk a boltokban:

– Ez vajon mi a szösz lehet?
– Vajon jól állhat valakinek is?
– Kimosták, vagy alapból ilyen?
– Hmm… ez most zöld, vagy kék, vagy szürke, vagy… lehet, hogy bézs?
– Jééé, ezt eddig észre se vettem!
– Esküszöm nem látom, jó itt egyáltalán a fény?

Fátyolos, ködös, lágy összhatás (és még a függöny is jó!) 🙂


Ezek az árnyalatok a divatipar mostohagyermekei: a színtelen színek, a szürkés tónusok, a bágyadt minták, az alig-harmóniák, a vértelennek titulált összhangok. Melyek valóban látszódhatnak vértelennek… igen, mondjuk egy élénk típuson! Hiszen oly rezdülésnyi háló tartja össze ezeket a színeket, melyet azonnal háttérbe tol (mit tol, szétzúz), egy karakteres, tiszta kontrasztú arc.

Mondhatjuk, egy Tél típuson egy lágy minta, felér egy betegággyal, de minimum egy járókeret-effektussal.  Annyira szemfájdítóan, hogy azt hisszük, mindenki máson is ugyanúgy fog hatni, pedig nem!

Túlzásoktól mentesen, mégis ragyogón


Nem véletlen, hogy ahány lágy típus, annyiféle úton-módon döbben rá: bizony egyetlen óvatlan színválasztással elefántként törhet-zúzhat a porcelánboltban – azaz a saját színvilága porcelánboltjában.

A “nekem semmi sem áll jól!” – érzés amúgy is hajlamos végigkísérni az ember életét, egy színtanácsadás ezt csak realizálja. Mert miért is kellene szépíteni: nagyon nehéz ennyire visszafogott színvilágban építkezni, mozogni, létezni, már-már árral szemben is kitartani, és meglátni a pozitívumokat.

Vannak, akik megkönnyebbülten elengedik az elvárásaikat a piros-dögös-rúzsos magazinképekről, mások kicsit még tagadnak, gyászolnak, dacolnak a fizikai tényekkel, és megpróbálják a lehetetlent: mégis elfogadhatóvá tenni magukon valahogy azt a bizonyos feketét… vagy pirosat… vagy dögöset… vagy bármi csillogót, szikrázót, vibrálót, divatosat.

Egy biztos, a saját színeihez mindenkinek más felé vezet az útja, mégis úgy vélem, hogy ezekhez a sejtelemhez közeli, megfoghatatlan árnyalatokhoz megtalálni a belső hangot, az egyensúlyt, az “én vagyok érzést”, legalább olyan izgalmas kihívás lehet, mint egy Tél típusnak bátorságot gyűjteni a legtisztább vöröshöz. A két végpont ugyanazt a belső bizonytalanságot takarja, csak más kérdésben nyilvánul meg:
– Mi van, ha senki se fog észre venni?
– Mi van, ha mindenki engem fog bámulni?

Érdemes kicsit eltűnődnünk ezen félelmeinken. (Ha vannak.)

Képek forrása: google


"Nem mindent lehet megváltoztatni, amivel szembenézünk. De semmit sem lehet megváltoztatni, amíg szembe nem néztünk vele." James Baldwin

A szerzőről:

Hiszem, hogy kortól, nemtől függetlenül mindenkiben ott rejtőzik a vitalitás ahhoz, hogy (újra) megtalálja legbelső erőforrásait, hogy a jó megjelenés fortélyai bárki számára megtanulhatók és segítségükkel kifejezhetjük mindazt a szépséget, ami bennünk lakozik.

38 hozzászólás

  1. Eszter 2017-10-03 - 17:05- Válasz

    Kedves Timi, Für Anikoval ( de nem a tèmàval) kapcsolatban lenne egy kèrdèsem. Szerinted milyen arcformàja van? mert nekem is ilyen van es keptelen vagyok eldönteni melyik tipus es frizuravàlasztàshoz fontos lenne. köszönöm!

    • Molnár Tímea 2017-10-03 - 18:15- Válasz

      Szia Eszter!

      Szerintem ovális-téglalap az arcformája, kicsit magasabb a homloka.

      Üdv!
      Timi

Hagyj üzenetet