Valóban az egymillió körte országa lennénk?

Több éves megfigyelésem szerint, ha a tanácsadásokon elkezdünk egy kicsit mélyebben foglalkozni a testalkatokkal, tízből hét-nyolc nő azonnal rávágja: én bizony nagy fenekű körte típus vagyok. (Természetesen a leggyakrabban nem ilyen szavakkal, és nem pozitív állításként.) Ez a testkép olyannyira általános, hogy gondolkodtam már rajta, kiírom az ajtóra: Ki itt belépsz, készülj fel rá, hogy nem vagy körte típus! 🙂

Lássunk néhány érvet, miért is gondolom így:

Bár az az elterjedt közvélekedés, hogy a magyar nők legnagyobb százaléka a körték csoportjába tartozik, úgy vélem, ez az állítás nem állja meg a helyét. A magyar nők nőies alkatúak, igen. De ha már valamelyik közismert kategóriába szeretnénk sorolni őket, a homokóra és az egyenes alkatok különböző típusai gyakoribbak, mint a körte.

Akár a színtípusok, a testalkatok között is lehetnek átmenetek

Figyeljünk rá, hogy ne skatulyázzuk be a testünket mindenáron!
A különböző, népszerű vízszintes testalkat besorolási típusok nagyon hasznos iránymutatók, viszont itt is előfordulnak úgynevezett kevert típusok, kisebb-nagyobb eltérések.

Ha tehát szeretnénk megtalálni a helyünket a gyümölcskosárban (tudjuk: alma, körte, banán stb.), próbáljuk objektíven felmérni a csontozatunkat, az alkatunknak. Lehet, hogy nem képviselünk egyöntetűen egy típust, különösen, ha hajlamosak vagyunk a súlyingadozásra, vagy éppen a változó korban vagyunk. A hormonok, a plusz, vagy mínusz kilók, az egyedi sajátosságok, a hosszanti arányok bizony meghatározók ebben a kérdéskörben.

A nők többségének nincs reális testképe

Számomra végtelenül elkeserítő, hogy napjainkra a körte testalkattípus vált az egyik legelutasítottabb alkattá. (Mintha bárki is tehetne róla, ha az.)
A csípő, a fenék, és igen, akár a pocak környékén fellelhető kerekség, párnácskák ellen rengeteg nő küzd megszállott (ön)utálattal, holott ezek a sajátosságok éppen a nőiesség lényegéhez tartoznak. (Félreértés ne essék, nem a kóros elhízásról beszélek!)

Napjaink kulcsszavai a szikár, a szálkás, az izmos, a feszes, a rugalmas, holott a nők éppen ennek az ellenkezőjét képviselik: a lágy, a puha, a kerek oldalt. Pontosan ezt tükrözi számos, csodálatos női hajlat, ív és domborulat, melyek a maguk természetességében követelnek helyet maguknak, és makacsul ragaszodnak viselőjükhöz.

Egyáltalán nem meglepő tehát, hogy a körte testalkattípus, mint egyfajta félelmetes, rettegett mumus ül a nők vállán, és akkor is látják a tükörben, amikor a valóság teljesen mást mutat: arányos, kellemes, gusztusos, nőies idomokat.

Nem mintha bármi gond lenne a körtével

Luis Melendez – Csendélet körtékkel és cseresznyével

Vagy bármelyik másik testalkattípussal.
A körte gyönyörű, ízig-vérig nőies, fantasztikusan csábító egy gyümölcs, nem igaz? Ha tehát éppenséggel tényleg körte típusba tartozunk (mert ilyen is előfordulhat), akkor sincs itt a világvége. Sőt! A szépségét megmutatni pedig számos trükkel nagyon is előnyösen lehet, sőt, érdemes.
🙂


"A szép szemekért a jót kell nézned az emberekben; a szép ajkakért mondj kedves szavakat; a lelki egyensúlyért pedig sétálj azzal a tudattal, hogy soha nem vagy egyedül.” Audrey Hepburn

Molnár Tímea

Hiszem, hogy kortól, nemtől függetlenül mindenkiben ott rejtőzik a vitalitás ahhoz, hogy (újra) megtalálja legbelső erőforrásait, hogy a jó megjelenés fortélyai bárki számára megtanulhatók és segítségükkel kifejezhetjük mindazt a szépséget, ami bennünk lakozik.

“Valóban az egymillió körte országa lennénk?” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Szerintem az lenne mindenkinek a legjobb, ha elfogadná az alkatát és abból hozná ki a maximumot. De tudjuk, hogy míg a divat diktál (busás pénz miatt!!!), addig mindig lesznek favorizált típusok, akiket utánoznunk „kell”. Azzal, hogy most többségében a modell alkatok aratnak, nem az ő hibájuk, minthogy az sem, hogy sok évvel ezelőtt ezek a testalkatok voltak elnyomva jogtalanul. Hány festményen van megörökítve egy vékony hölgy? Nem sokat tudunk szerintem felsorolni. Melyik típusra mondták, hogy „egészséges”, nem egy vékonyra. Szerintem mindegyik típus Nőies és fogadjuk el magunkat. Azzal, hogy egy típusra rámondjuk, hogy nőies és sok férfinak tetszik, azzal a másik típust lombozhatjuk le és rohanni fog a plasztikai sebészhez „nőiesedni”. (mert melyik típus az, amelyik nem szeretne tetszeni?!) Ellenkező esetben pedig a fogyókúrás készítmények rohamára számíthatunk.
    A divat állandó körforgásában megfeledkezünk arról, hogy ezen testalkatok mögött érzékeny lelkek rejtőznek, legyen akár alma, körte, egyenes vagy atletikus…..

    Válasz
    • Szia Gabriella!

      Köszönöm a hozzászólásodat.
      A társadalmilag elfogadott, vagy arányosnak, ideálisnak gondolt testalkattípusok korszakonként, kontinensenként, kultúránként eltérőek.
      De természetesen mindig azzal nehezebb megbírkóznunk, amiben éppen érintettek vagyunk.

      Attól még, hogy nőiesnek nevezünk egy alkatot, még nem vonjuk le az értékét egy másiknak. Mindegyik alkatnak meg van az erőssége, a nehézsége, a sajátossága, a kisugárzása, ami bizony néha alapjaiban nagyon eltérő, de nem kevesebb, vagy több, pusztán más. (A nőiességnek ezernyi árnyalata, karaktere létezik, ez egy elég szubjektív fogalom.)

      Az az egy azonban biztos, hogy mindegyik alkatnak vannak rajongói az erősebbik nem oldaláról, úgyhogy elég kiegyenlítetten megtalálja általában a zsák a foltját. 🙂

      Üdv!
      Timi

      Válasz
  2. Köszönöm az írást 🙂
    Engem is összezavart, amikor más oldalakon azt olvastam, hogy a körte alkat a leggyakoribb. Úgy vettem észre, hogy ez az alkat kifejezetten feltűnő jelenség, és csak igen kevesen jutnak eszembe, akiket ebbe a csoportba tudnék helyezni. Emellett vékony, homokóra-alkatú lányként, aki az „ideális”, de szerintem nagy mértékben irreális „90-60-90” arányokkal rendelkezik, a körte alkatot tartom a legszebbnek és legnőiesebbnek 🙂
    Egyébként is mit érek az arányaimmal, ha annyira vékony vagyok, hogy sorra olyan megjegyzéseket kapok, hogy a férfiak szeretik, ha van mit fogni, vagy nem vagyok-e anorexiás? Nem is gondoltam, hogy homokóra vagyok, és másoknak sem hiszem, hogy ez jut rólam eszükbe.
    Az alkatokról még annyit, hogy én úgy vettem észre, és külföldi oldalakon, „statisztikák” alapján is azt olvastam, hogy az egyenes testalkat (amennyiben úgy határozzuk meg, hogy a mell és a csípő arányos, a derék pedig legfeljebb 20-25 cm-rel kisebb) a leggyakoribb.

    Válasz
    • Szia Anna!

      Köszi a hozzászólást!

      Egyetértek veled, szerintem is az egyenes alkatok (és típusai) a leggyakoribbak.

      Én azon a véleményen vagyok, hogy fontos tisztában lenni a testalkatunk jellegével, lehetőségeivel, akár korlátaival is (ne legyünk szemellenzősek), de érdemes alapvetően pozitívan, nyitottan és elfogadással fordulni önmagunkhoz, hiszen senki más nem teszi meg helyettünk. 🙂

      A környezetünk „véleménye” mindig a saját nehézségeinket tükrözi vissza. Ha számodra esetleg bántóak azok a megjegyzések, próbáld megtalálni, hol és miért is vagy bizonytalan önmagadban?
      🙂

      Üdv!
      Timi

      Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Stílus mentor sütiket használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A weboldal igénybevételével elfogadod a sütik használatát. Bővebben

2015. október 1-től az EU-s jogszabályokhoz igazodva a hazai weboldalakon is kötelező tájékoztatni a látogatókat arról, ha a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.

A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal/szolgáltató helyez el a látogató számítógépén, hogy minél egyszerűbbé, és hatékonyabbá tegye a böngészést. A weboldal igénybevételével együtt elfogadod a sütik használatát. Amennyiben nem szeretnél sütiket kapni, akkor zárd be a weboldalt, vagy tiltsd le a sütiket a böngésződ beállításaiban.

Bővebb információt az Adatvédelmi nyilatkozatban olvashatsz.

Bezár