Titkok a szekrény mélyén

Talán sokadszorra írom, (de nem lehet elégszer), hogy a ruhatárunk minden egyes darabja rólunk mesél.
Akár elvontabb szellemi síkról, akár tételesen kiszámítható anyagi oldalról közelítjük meg: a gardróbszekrény a lelkünk és az életünk tükre.

Vannak jellegzetesnek nevezhető ruhatárak. Az egyik legnagyobb kihívást és legkörültekintőbb megközelítést igénylő ruhatár a bántalmazott nők ruhatára. Úgy vélem, nincs szükség konkrét példákat hoznom, mert számtalan formában, mégis mindig nagyon hasonló alapjegyeket hordozva tűnnek fel a nőiséget, nőiességet ért sebek a ruhatárakban. (Legyenek azok akár verbálisak, akár fizikaiak, akár múltbeliek, akár aktuálisak, akár felszínesebbek, akár traumatikusak.)

Azért tartom fontosnak erről (is) beszélnünk, mert nagyon sok nő üzen akár tudattalanul, akár tudatosan a ruhatára segítségével. A környezet azonban a legtöbbször nem tudja megfelelően értelmezni ezeket a finomabb és összetettebb jelzéseket, és a sokszor erőszakosabb, nyaggató, értetlen kommunikációval éppen az ellenkező hatást érik el: az illető még visszahúzódóbb, még bátortalanabb, még frusztráltabb lesz ebben a lehetetlen (tehetetlen) spirál-helyzetben.

Mindenki saját magáért felelős. Vannak, akik képesek egy ilyen állapotból is kibontani a szárnyaikat, és vannak, akik életük végéig hordozzák a sebeiket. Ezt kívülállóként, családtagként el kell tudnunk fogadni. Támogatni, segítő kezet nyújtani azonban bármikor tudunk. A másik félen múlik, hogy elfogadja-e ezt.
Nem vagyok pszichológus, se szakértője a témának, pusztán a tapasztalataim alapján szeretnék néhány elgondolkodtató sort (jelenséget?) írni, hátha segítséget nyújthat kicsit nagyobb empátiával és kevesebb ítélkezéssel fordulni mások (és magunk felé.)

Az alábbiak nem általánosíthatók, de lehetnek jellemzői egy védekező, rejtőzködő ruhatárnak:

  • A ruhatár építőköveit olyan kijelentések adják, mint: utálom, gyűlölöm, rühellem. Egyetlen ruhadarabot se tud az illető kiemelni, amit szeretne, vagy csinosnak látna saját magán.
  • Az illető semmilyen értékes, szerethető, kívánatos, pozitív tulajdonságot nem lát magában, se kívül, se belül. A saját adottságait sokszor vulgárisan, durván minősíti.
  • A testkép néha teljesen zavaros, torz, felnagyított.
  • Fizikai büntetés számára a vásárlás. (És őszintén, vele is büntetés tud lenni a vásárlás a környezete számára.)
  • A ruhatár egyetlen és legfontosabb funkciója, hogy eltüntesse, alaktalanná, észrevétlenné, láthatatlanná tegye a viselője testét. Különösen a nőiesebb idomokat. (Sajnos rosszabb esetben a célja a bántalmazás nyomainak palástolása.)
  • A ruhatár egysíkú, gyászos. Nincsenek benne színek, maximum a szürke skála valamelyik tónusa, de a fekete kiemelkedően domináns.
  • A ruhatárban elsősorban funkcionális darabok vannak. (Akár férfiaknak való holmik is.)
  • A ruhatár esztétikai alapértéke nulla. Az, hogy valami szép, csinos, színes, mintás legyen, vagy csak jó legyen rá nézni, teljesen irreleváns, sőt, sokszor teljesen közömbös, vagy alapból el is utasított szempont.
  • Szélsőséges esetben a ruhatárral, megjelenéssel szembeni teljes és kimozdíthatatlan közöny állapota. (Lényegében vegetálás, bezárkózás.)
  • A ruhatárban szinte semmi se saját választás: örökölt, ajándékba kapott, a férj által kiválasztott stb. darabokkal van tele a szekrény.
  • Ha aktuálisan is fennálló alaphelyzetről van szó (pl: házasságban), az illető tökéletesen fel tudja venni a kívánt szerepet a külvilág felé az öltözködésében is, tehát képes az elvárásoknak megfelelően megjelenni. (Ilyen esetben kirakat-ruhatárról beszélhetünk, kívülállóként nem sokat szűrhetünk le belőle.) Az élethelyzet változásával lehetséges radikális változás.
  • A kitörési kísérletek szélsőségesek: a nyakig gomboltból hirtelen köldökig kivágott darabokkal kísérletezik az illető. Nem találja önmagát, ugrál a ruhák, stílusok, korosztályok között, de semmiben sem érzi magát önazonosnak.
  • Csőlátás – másokhoz való kényszeres hasonlítgatás: „Nekem olyannak kellene lennem.” „Így kellene kinéznem.” „Ő bezzeg ilyen, olyan…” stb. Akár másokra kivetített harag, düh, kritizálás formájában.
  • Az önismeret, önszeretet hiánya – ebből adódóan a ruhatárban kialakuló teljes káosz, rendszertelenség, következetlenség.
  • Érzelmi szélsőségek: a gyógyulási folyamatban lehetnek változékony időszakok, látványos visszaesések, „mindent most akarok bepótolni, de azonnal!” – kapkodások, amik többnyire fellángolások. Előfordulhat a ruhákon kitöltött harag (pl: ezt látni se bírom többé!), hirtelen döntések, kedélybeli hullámzás a megjelenésével kapcsolatban stb.
  • A ruhatár talán legjobban leírható jellemzője a megrekedtség. (Hiszen érzelmileg, lelkileg is egy ilyen állapot áll fent sokszor.)  A gardrób nem fejlődik, nem alakul. Változás csak a belső felismeréssel, gyógyulással, önmunkával együtt lehetséges: a ruhatár várhatóan követi ezeket a folyamatokat. Éppen ezért a türelem és a fokozatosság kulcsfontosságú.

Természetesen nem kell azonnal farkast kiáltanunk, ha valakit szinte csak feketében és túranadrágban látunk. Lehet, hogy az illető szimplán csak szereti a feketét, és gyakran jár kirándulni. Vagy csak kamaszodik. A szivar néha pusztán csak egy szivar.

Az öltözködésben megnyilvánuló üzeneteknek csak akkor van értéke, hogyha a megfelelő kontextusba helyezhetők, azaz kiegészítik a többi információt. A legfontosabb a felelősségünk felismerése: ne ítélkezzünk, bíráljunk, minősítsünk pusztán külsőségek alapján, soha se tudhatjuk, milyen titkokat is rejt valakinek a ruhatára.

 


"Mindig a legrosszabbul öltözött emberek a legérdekesebbek." Jean Paul Gaultier

Molnár Tímea

Hiszem, hogy kortól, nemtől függetlenül mindenkiben ott rejtőzik a vitalitás ahhoz, hogy (újra) megtalálja legbelső erőforrásait, hogy a jó megjelenés fortélyai bárki számára megtanulhatók és segítségükkel kifejezhetjük mindazt a szépséget, ami bennünk lakozik.

“Titkok a szekrény mélyén” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Finom empátiával átszőtt, nagyon jól megírt bejegyzés, köszönöm! Nem vagyok szakember, sem érintett, de szerintem fontos, hogy tudjunk figyelni másokra, és ebben ez nagy segítség lehet.

    Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Stílus mentor sütiket használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A weboldal igénybevételével elfogadod a sütik használatát. Bővebben

2015. október 1-től az EU-s jogszabályokhoz igazodva a hazai weboldalakon is kötelező tájékoztatni a látogatókat arról, ha a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.

A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal/szolgáltató helyez el a látogató számítógépén, hogy minél egyszerűbbé, és hatékonyabbá tegye a böngészést. A weboldal igénybevételével együtt elfogadod a sütik használatát. Amennyiben nem szeretnél sütiket kapni, akkor zárd be a weboldalt, vagy tiltsd le a sütiket a böngésződ beállításaiban.

Bővebb információt az Adatvédelmi nyilatkozatban olvashatsz.

Bezár