Kedves Timi!
Az elmúlt napokban kétszer is elmentem vásárolni, és rádöbbentem, hogy sokkal többet segítettél, mint amit vártam és elképzeltem. (SOKKAL többet!)
A hozzám nem illő ruhákat már vissza sem pakoltam a szekrénybe, és tudom is, kikhez fognak kerülni. (főleg a feketék)
A színkártyámon (fél oszlopot kivéve – naná, hogy a lila) olyan színek szerepelnek, amiket bármikor viselnék, de eddig eszembe sem jutott.
Az üzletekben eltöltött idő fél napról 1 órára redukálódott, nem beszélve az eddig feleslegesen elköltött összegekről. A bejáratból szkenneltem a bolt tartalmát színek szerint, a 2/3-a máris kiesett. Célirányosan keresgélve, már a vállfáról sem vettem le az előnytelen holmikat. Ami tetszett, kipakoltam egymás mellé és összepróbáltam a színeket. (Ekkor érkezett az eladó, és megjegyezte, hogy milyen jó szemem van hozzá – na, ezt előző nap nem mondta volna, az biztos J. )
Nem vittem magammal a színkártyámat, de otthon ellenőriztem, és tökéletesen passzolt minden.
Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, főleg, hogy többen megdícsértek azóta, hogy milyen jól nézek ki (engem, és nem a ruhákat).
Százszor többet ért a Veled eltöltött nap, mint bármelyik pszichológus kanapéja. Mindenkinek ajánlom, ha nincs megelégedve magával, mert nem magunkat kell a ruhához mérni, bánkódni, ha nem áll jól és fogyókúrázni, hanem a ruhát kell a saját alkatunkhoz keresni és örülni, hogy milyen csinosak vagyunk.
Eddig bizony fordítva ültem én is a lovon, remélem, még sokakat a helyes irányba ültetsz.
KÖSZÖNÖM!
üdvözlettel,
Magdi