Téged is érint? – túl nagy hátpánt, túl kicsi kosár

Annyira általános jelenség, hogy a nők túl laza hátpántú, és túlságosan kicsi kosarú melltartót viselnek, hogy akár főcímet is kreálhatunk belőle. Úgy tapasztalom, hogy ez a probléma viszonylag méretfüggetlen, viszont ami egy B-C kosárnál még inkább csak kisebb kényelmetlenségeket szül (hiszen a kisebb melleknek kisebb a kerülete és a súlya), az egy erősebb mellbőségnél már bizony mindennapos diszkomfort érzetet kelt, hiszen egy rossz méretű melltartóban senki sem érzi magát túl felhőtlenül.
Mi ennek a jelenségnek az oka?

Nem ismerjük a méreteinket

Ha véletlenszerű közvélemény kutatást tartanánk mondjuk egy forgalmas, budapesti megállóban, a – Mi a fehérnemű mérete? – kérdésre, valószínű, hogy a nők legnagyobb százaléka értetlenül felhúzná a vállát. A leggyakoribb válasz a „nem tudom”, vagy az „ami épp jó rám”, ami különösen sajnálatos, hiszen a saját testünkről és a saját méreteinkről van szó, ki tudhatná helyettünk jobban, melyik a legkényelmesebb melltartó, vagy bugyi a számunkra?

Nem próbálunk

Még kevesebben vannak azok, akik valóban becsülettel próbálnak, akár több típusú melltartót is, hogy lássák, melyik a legmegfelelőbb a számukra.

Arra, hogy a legelső, szemközt lógó melltartó tökéletesen álljon rajtunk, elég kicsi az esély, ugyanakkor sokan úgy viszik a pénztárhoz a fehérneműket, mintha fél kiló kenyeret kértek volna a pultnál. Különösen igaz ez ott, ahol nincs mód próbálni (például egy piaci árus csiptetős függönye mögött, összesározott kartondobozon ácsorogva), és nagykabátra körbetekerve, az eladó „szakértő” bólogatásával megerősítve döntik el, hogy majd csak jó lesz valamire.

Fehérneműt pedig nem cserélnek higiéniai okokból, így a körforgás bezárul. Hazavisszük a rosszat, rosszul érezzük magunkat a rosszban, majd újra elmegyünk venni egy rosszat.
Inkább szánjunk rá időt, hogy megtaláljuk és FELPRÓBÁLJUK a lehető legideálisabbat.

Félünk a számozástól

Sokan hiúsági kérdést csinálnak a melltartó vásárlásból, holott ez az a terület, ahol valóban nem érdemes a számokon aggodalmaskodnunk.
– De hát D, E kosarat csak a nagy mellű, vagy lógós mellű nők hordanak! – hallom sokszor, amikor igazából mindezekből egyik sem ellenérv egy jó melltartóra. Pusztán csak tény, adottság, amiről senki se tehet.
Másfelől a melltartó méretünk nincs a homlokunkra írva, őszintén, kit is érdekel, hogy C, vagy D kosarat viselünk-e éppen? Az, hogyan is fest esztétikailag a mellünk egy C, vagy egy D kosárban már több embernek feltűnik…

A másik érv a hátpánt helyes méretezése ellen általában az, hogy szűk, és az, hogy hurkácskákat csinál a háton.
A megfelelő szorosságú hátpánt nem kényelmetlen, pusztán stabil. Ha fulladozunk egy hátpántban, logikusan szűk. Ha szilárdan képes megtartani a melleink súlyát, megfelelő.

Bizonyos testsúly fölött a hurkácskák így is, úgy is kialakulnak, viszont finomíthatók azzal, ha nem fél centiméteres hátpántot választunk, hanem akár 4-5 kapcsos, stabil, széles verziót, ami kevésbé vág be. Vannak már kifejezetten nagyobb mellekre specializálódott márkák, ahol ezekre az apróságokra is jobban figyelnek.
Másrészről többnyire nem is a hurkák jelentik a valódi problémát, hanem a rájuk vett, túlságosan szoros, tapadós felsőrészek.

Nincs megfelelő kínálat

Ha van valami, amit jelenleg (még) nem lehet uniformizálni, az a női mell méret-és formavariációinak sokfélesége, de úgy tűnik, azért megpróbálják. Sajnos általános tendencia, hogy a fehérnemű márkák egyre kevesebb méretvariácót árusítanak, így nagyon sok nő valóban melltartó(méret) nélkül marad. (Más kérdés, hogy a fenti tényezők okán erről többnyire nem is nagyon tudnak.)

Hiszen hol találkozunk például D-E fölötti kosárszámokkal egy átlagos plázában, a sarki boltban? Kis kosarú, széles hátpántú fazonokkal? Speciális melltartókkal? Többféle fazonnal? A plázák kínálatának legnagyobb százaléka kisebb-átlagos méretű fehérneműkre szabott, vannak nők, akiknek egyetlen, átlagos kirakatba tett fazon, vagy méret sem megfelelő. Így lehet a megvilágosodás élménye teher is egyben:

– Neked nem ez a méreted! Ebből kéne kevesebb, amabból pedig több. Szuper! Viszont ezt a méretezést nagyítóval kell keresni, mert nem lehet kapni. Szuper. 🙁

Utánajárás és próba

Napjainkban a fehérnemű vásárlás sajnos sokkal több energiabefektetést igényel a vevő, mint a cégek részéről. Már ha valaki mérethelyes, tartós, jó minőségű fehérneműt szeretne. Érdemes szakboltokba elmenni. Ha viszont megtaláljuk a megfelelőt, célszerű rögtön hármat-négyet is vásárolni belőle. (Ki tudja, mikor fogják kivonni a forgalomból.) No és leginkább nude színben, főként ha nehezebb esetek vagyunk.

Jelek, amik arra utalnak…

hogy nem megfelelő melltartót viselsz! Volt már erről szó a blogon, de nem lehet elégszer elismételni.

Túlságosan laza, bő a hátpánt

  • A hátpánt egész nap felcsúszik a hátadon, igazgatod, húzogatod.
  • Ha felemeled a karjaidat, a melltartó felkap a melledre, vagy felcsúszik a melleden. (Látni lehet a mell alsó gömbölyűségét.)
  • A hátpántot el lehet húzni a hátadtól a végtelenbe, mint egy csúzlit.
  • A melled feszül, nehéz, mozog, nem stabil mozgás közben, a vállpánt bevág a húsodba, mert nincs ami megtámasztja és tartja a melleket.

Túl kicsi, vagy rossz fazonú a kosár

  • A melled keresi a helyét, azaz kibuggyan, kifolyik, túlfolyik a kosáron.
  • A hónaljadnál feltüremkedik a melled lágy része, plusz husikák alakjában.
  • A melled és a melltartó kosara között éles bevágás alakul ki.
  • A melled lapos, alaktalan, szétnyomódott hatást kelt a melltartóban.
  • A melled bepréselődik a mellkasod közepére.
  • A kosár merevítő pálcája bök, nyom, szúr egész nap.
  • A kosár középen eláll a melledtől.

Bár közel sem egyszerű feladat, összességében egy jó fehérnemű (majdnem) minden pénzt és utánajárást megér, ugyanis alapjaiban határozza meg, hogyan is érezzük magunkat a bőrünkben. Egy kényelmetlen, eldeformálódott, rossz minőségű, rossz méretű fehérnemű az egész napunkat megkeseríti, és ezt sajnos minden nőnek át kell élnie ahhoz, hogy értékelni tudja azt, amikor egy fehérnemű vajpuhán és észrevétlenül simul a testére.

Még ha nem is találjuk meg a legideálisabbat, vagy jelenleg nem engedhetünk meg magunknak egy drágább típust, mindenképpen érdemes legalább törekednünk rá, hogy tökéletesítsük a méret-és fazonválasztásunkat. Ha másért nem is, a közérzetünk kedvéért.


"Én azt szeretném, ha mindenki azt hordaná, amit akar és azt a saját módján variálná." Karl Lagerfeld

Molnár Tímea

Hiszem, hogy kortól, nemtől függetlenül mindenkiben ott rejtőzik a vitalitás ahhoz, hogy (újra) megtalálja legbelső erőforrásait, hogy a jó megjelenés fortélyai bárki számára megtanulhatók és segítségükkel kifejezhetjük mindazt a szépséget, ami bennünk lakozik.

“Téged is érint? – túl nagy hátpánt, túl kicsi kosár” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Kedves Timi!

    Ez a legújabb melltartós cikk, amit találtam, ezért ide kommentelek, remélem, látni fogod.
    A téma azt hiszem, örökzöld, ezért szeretném megkérdezni, hogy tervezel-e még melltartós cikket, különös tekintettel az idősebb hölgyek melltartó választására. A családom idősebb nőtagjain látom, hogy mivel anno nem feltétlen volt tudatosság/választék a melltartók tekintetében, van, aki soha nem mérte le a mellméretét, mostanában pedig bizonyos gravitációs okokból nehezebb mérni. Így már nyilván más a körmérete, eloszlása a melleknek, más életkorban, másképp kell-e körbemérni? Illetve mi örülnénk, ha lenne egy speciálisan idősebb nőknek való fazonokról szóló értekezés. Talán egy másik melltartós cikkednél voltak összehasonlító képek nem megfelelő és megfelelő melltartókról, és azokon idősebb hölgyek is szerepeltek, innen jött az ötlet.

    Válaszod előre is köszönöm!
    Gabi

    Válasz
    • Kedves gabby!

      Köszönöm a hozzászólásodat és a javaslatot!
      Lehet még bővíteni a melltartókról szóló témát. 🙂

      A mérés lényegében ugyanaz idős és fiatalkorban egyaránt, kiindulási pontnak lehet venni, utána finomítani a fazonoktól függően. Tapasztalataim szerint az egyszerűbb, nagyobb kosarú fazonok előnyösebbek idősebb korban, ezek biztosabb alátámasztást, emelést adnak a melleknek. Fontos, hogy a melltartó kosár teljesen körbeölelje a melleket, ne „buggyanjon” ki semmilyen irányban a lágyabb rész. A másik pedig a stabil hátpánt, ugyanis ez tartja meg fizikailag a súlyát a melleknek. Nem kell, hogy szoros legyen, de nem is jó, hogy csúszkál.

      Üdv!
      Timi

      Válasz
  2. Hát nem tom. Én tudom a méreteimet, mégis mindig kisebbet kell vennem, ugyanis egy bizonyos súly felett, nincs stabil hátpánt ha nem szoros picit. Aki azt mondja van, az vagy kismellű, vagy hazudik. 😀 Főleg úgy, hogy még kézzel mosva is kilazul pár mosás/felvétel után, tehát ami jó volt egy hónapja, az már nem tart olyan jól most. Nekem 95-ös a kényelmes, mégis mindig a 90-es a nyerő, ha nem csak 3 alkalomra akarom megvenni.

    Válasz
    • Kedves Zsuzskamano!
      Köszönöm a hozzászólásod! Egyetértek, azért is kellene figyelni a megfelelő méretre, mert még a pontos körméret is tágul egy kicsit, az, ami eleve nagyobb, már fogni se fog. Sok nő fél tőle, hogy kisebb méretet vegyen, mert szoros, és bevág, „hurkásít”, miközben a melltartó kényelmetlen és bő. Persze ennek igazán jelentősége nem A-B kosárnál van, inkább feljebb.
      Üdv!
      Timi

      Válasz
  3. Nem értem, hogy a plázákat miért szólod le, hisz a szaküzletek többnyire épp a plázákban találhatók. Pontosabban ott biztos találhatók. Pl. A Txxxx üzletek elvétve vannak ugyan plázákon kívül is, de a plázákban biztos, hogy vannak

    Válasz
    • Kedves Andrea!

      A cikkben nem szóltam le a plázákat. Vannak, akik teljesen megfelelő fehérneműt tudnak maguknak venni ezeken a helyeken.
      Azt írtam, hogy vannak olyan méretek és fazonok, amik már nem kaphatók egy plázában, és vannak nők, akiknek több utánajárást igényel az ideális fehérnemű felkutatása.

      Vannak jó szaküzletek a plázákon kívül is.

      Üdv!
      Timi

      Válasz
  4. Külföldi oldalakon azt tanácsolják, hogy olyan szakboltba menjünk melltartót vásárolni, ahol méretet is vesznek. Nem tudom, hogy Magyarországon van-e ilyen szolgáltatás, de ha igen, mindenképpen írj róla, mert nagy szükség lenne rá.
    Én legutóbb a Lidlben vettem jó minőségű alakformáló fehérneműt. Nem volt lehetőség próbálni, de szerencsém volt vele, úgyhogy legközelebb is veszek, ha lesz az a típus.

    Válasz
    • Szia Rita!

      A normálisabb, komolyabb boltokban mindig van lehetőség méretvételre, centimétert, mérettáblát biztosítanak, de rá is kérdezhetsz, hogy megmérnek-e, nekünk ebből még sosem volt konfliktusunk a vendégekkel.
      Az eladók is bizonytalanok lehetnek néha, mert van, aki egyáltalán nem igényli ezt, vagy akkor se venne más méretet, mint amit ő elképzel magának, ha kiderülne, hogy korrigálható a mérete. Szóval nehéz, kényes kérdés az ő oldalukról is.

      Üdv!
      Timi

      Válasz
  5. Teljes mertekben egyetertek minden gondolattal, es ez egy olyan terulet, ahol nagyon fontos a jo meret ismeret. Itt nem lehet egy kicsit levegosen hagyni a kosarat vagy kibuggyanni hagyni itt vagy ott a tullogo kebleket, mert barmilyen csinos amit fole veszunk, kozonsegesse fog valni amellett hogy kenyelmetlen es feszengos erzes viselni.
    Feltetlenul szem elott kell tartani a kenyelmes fehernemu megtalalasa utan, hogy a meretunk nincs kobe vesve. Esetleges sulyvaltozassal azonnal valtozik a melltarto meretunk is. Sajat komfortunk miatt tartsunk lepest a meretunkkel. Talan ez az egy intelem maradt ki. 🙂

    Ezutan jonnek a kovetkezo szintek: milyen szineket, anyagot, mintazatot milyen felsovel es milyen alkalomra illik osszeparositani. Peldaul egy neon szinu csipke melltarto egy vekony feher pamut polon atvilagitva negy optikai kebellel egy holgynek sem all jol.
    (bocsanat az ekezetek hianya miatt)

    Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Stílus mentor sütiket használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A weboldal igénybevételével elfogadod a sütik használatát. Bővebben

2015. október 1-től az EU-s jogszabályokhoz igazodva a hazai weboldalakon is kötelező tájékoztatni a látogatókat arról, ha a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.

A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal/szolgáltató helyez el a látogató számítógépén, hogy minél egyszerűbbé, és hatékonyabbá tegye a böngészést. A weboldal igénybevételével együtt elfogadod a sütik használatát. Amennyiben nem szeretnél sütiket kapni, akkor zárd be a weboldalt, vagy tiltsd le a sütiket a böngésződ beállításaiban.

Bővebb információt az Adatvédelmi nyilatkozatban olvashatsz.

Bezár