Színek és hírességek – Viggo Mortensen

Nemrég néztem meg a Zöld könyv című filmet Viggo Mortensen főszereplésével, és természetesen a kosztümök, sminkek oldaláról közelítve ismét azon tűnődtem, vajon mennyire volt szándékos eredmény a színész komor hajfestése.

Viggo filmbeli karaktere egy háborút megjárt, alapvetően jó indulatú, de hirtelen haragú, család centrikus olasz-amerikai férfi. Mindent teljes szívvel csinál az evéstől kezdve a káromkodáson át az utcai bunyókig. Egy ilyen karakter nem túlzottan divatkövető. Arra is csak a film negyedénél jön rá, hogy bizony egy hosszú, motelekkel övezett útra mégis jól jött volna a felesége által javasolt vasaló… A sötétbarna hajfestés is inkább tűnik rajta szükséges rossznak, amit kevésbé hiúságból, mint inkább a környezete miatt vállalhat. Viggo megjelenése tehát tökéletesen illeszkedik a szerephez, a sofőr egyszerű, hétköznapi karaktere így éles ellentétet alkothat a vele párban utazó zenész-doktor aprólékosan és művészi szinten összeválogatott öltözékével és piperkőciségével.

Másfelől nézve viszont a filmben megjelenő öltözékek (a bézses alapszínek, a túlzó sötét hajszín, a fekete öltönyök) túl slampossá és komorrá teszik Viggo Mortensent.

Nyár és Tél típus egy asztalnál. És ami közös bennük: a meleg színek hasonlón előnytelenek – A kép forrása: port.hu

Viggo Nyár típus, így nem pusztán a fekete túlságosan komor a számára, de minden drámaian sötétnek nevezhető árnyalat is sápasztja, legyen szó egy sötétbarna hajfestésről, vagy egy túlontúl sötét ing-öltöny kombinációról.

Ha összehasonlítjuk a lenti öltözék színmélységét az arcon felfedezhető természetes színmélységekkel, láthatóvá válik, miért is tűnik fakónak, kopottasnak mind a haj, mind a szemszín. A figyelmet ólomsúlyként vonzza magára az ing és az öltöny. Idősödve a Nyár típusok távolsága a sötét színektől egyre nyilvánvalóbb, hiszen még az a finom színmélység is ellágyul a megjelenésükben, ami fiatalkorban jelen volt.

Kép forrása: Jean_Nelson/depositphotos

Bizonyítékul, hogy a hajfestés nem csak a hölgyek kiváltsága, találtam egy régebbi fényképet a színészről a Gyűrűk ura egyik premierjéről. Természetesen ez lehet egy szerep előtt-után megmaradó hajszín is, bár Viggo valószínű az a férfi, aki szeret kísérletezni a hajszínével.

Ha van hajszín, ami egy Nyár típus összes bőrhibáját megmutatja, az a méz-sárga. Ez a hajszín ugyanis teljesen összemosódik a bőrtónussal, még a borosta vonalát is előnytelenül átszínezni. Különösen árulkodó, hogy ebben a tömény, sárgás színkörnyezetben nem tud igazán kéken megmutatkozni Viggo szemszíne, egyszerűen elveszik az arcszíne árnyékosságában. A száj betegesen besárul, a szem alatti karikák elmélyülnek, a frizura egészében töredezett, gondozatlan benyomást kelt a sárgás hajfestéstől.

Kép forrása: s_bukley/depositphotos

Hasonló félhosszú frizura, viszont természetes, ezüstös színben látható a következő fényképen, ami minden árnyalatot gyöngyházasabbá színez Viggo arcán! Szürke és kék. A Nyár típusok alapszínei, melyek visszaköszönnek a természetes adottságokban is. Mint az előző bejegyzésben is szóba került, az őszülés, a deresedő hajszín különösen szépen tudja keretezni egy hideg színtípus megjelenését. Viggo szemeinek lágy kéksége, ajkainak mályvás tónusa, bőrszínének hamvassága tökéletesen érvényre tud jutni ebben az összeállításban. (Még ideálisabb lenne egy galambszürke öltönnyel az összkép.)

Kép forrása: s_bukley/depositphotos

Az eddigieket összegezve lássunk egy vázlatos példát, hogyan is festene a bejegyzést nyitó képünk színtípus-helyesen. 🙂


"A divat változik, a stílus örök." Coco Chanel

Molnár Tímea

Hiszem, hogy kortól, nemtől függetlenül mindenkiben ott rejtőzik a vitalitás ahhoz, hogy (újra) megtalálja legbelső erőforrásait, hogy a jó megjelenés fortélyai bárki számára megtanulhatók és segítségükkel kifejezhetjük mindazt a szépséget, ami bennünk lakozik.

“Színek és hírességek – Viggo Mortensen” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Most nézem az HBO Go-n! Tony hajszíne nekem sem tetszik, teljesen megmerevíti a vonásait, de szőkén nem lehet hiteles digó, őszen pedig hiteles kisgyermekes apa. A meleg árnyalatú ruhák egyik főszereplőhöz sem illenek, de abszolút megfelelnek a 60-as évek divatjának, melyben a meleg színek domináltak a férfi öltözködésben. Számomra ez a színvilág sokkal jobban visszatükrözi a 60-as éveket, én csodálattal néztem a filmet. Ha már filmes példa, az viszont beleégett a retinámba, amikor Scarlett Johansson haját melegvörösre mázolták az Amerika kaptányban.

    Válasz
    • Kedves Éva!
      Köszönöm a hozzászólásod!
      Valóban nagyon izgalmas a kor-divatja és a karakterek kapcsolatában vizsgálni a filmeket. 🙂

      Scarlett Johansson Nyár típusként kevésbé harmonikus fekete lakkban és rézvörös hajjal, ez igaz. A karakteréhez illik, a színvilágához kevésbé. 🙂

      Üdv!
      Timi

      Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Stílus mentor sütiket használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A weboldal igénybevételével elfogadod a sütik használatát. Bővebben

2015. október 1-től az EU-s jogszabályokhoz igazodva a hazai weboldalakon is kötelező tájékoztatni a látogatókat arról, ha a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.

A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal/szolgáltató helyez el a látogató számítógépén, hogy minél egyszerűbbé, és hatékonyabbá tegye a böngészést. A weboldal igénybevételével együtt elfogadod a sütik használatát. Amennyiben nem szeretnél sütiket kapni, akkor zárd be a weboldalt, vagy tiltsd le a sütiket a böngésződ beállításaiban.

Bővebb információt az Adatvédelmi nyilatkozatban olvashatsz.

Bezár