Sminktippek a nyári szezonra

A minap a szokásos pirosítómat tettem fel reggel, és egyszer csak azt vettem észre, hogy sehogy se látom a megszokott végeredményt, pedig már percek óta „színezem” magam.
– Aha! – jött a felismerés, bőrszínem elérte a nyári upgrade 0.2-őt, azaz beállt arra az augusztusi árnyalatra, ami bizony már sötétebb alapozót és pirosítót kíván.

Saját tapasztalatomból kiindulva úgy gondoltam, azok számára, akik eddig nem figyeltek fel az ilyen apróságokra, néhány gyors nyári sminktippet összegyűjtök.

Minél inkább barnulsz, annál inkább szükséged van kétféle alapszínre

Sminkesként jól látszik, hogy ugyanannak az alapozó fajtának a színskálájából télen inkább a 2-es, nyáron akár az 5-ös, 6-os tónus fogy a legjobban. Itthon a középbézs, hűvösebb, viszonylag jól barnuló arcszín a legáltalánosabb. (Egyenletlenebb pigmentáltság, sárgás alaptónus).

Ezért nem árt megfigyelnünk, hogy nyáron hány tónussal vált sötétebbé az arcszínünk, és ehhez igazítani érdemes az alapozónk és a pirosítónk színét.

Tipp: Vásárold meg az augusztusi legbarnább, és a januári legvilágosabb színeidhez illő pirosítót és alapozót, így egész évben tudod majd keverni őket!


Melegben is használhatsz alapozót.

Természetesen nem a legnehezebb fajtát, ilyenkor áldásos segítséget nyújthatnak a BB krémek, színezett hidratálók, amik hajszálvékony, mégis valamennyit fedő színt adnak és egyben ápolnak is. A legtöbb már fényvédő tulajdonságokkal is bír, és engedi lélegezni a bőrt.

Tipp: Ha még a legkönnyebb alapozót sem tudod magadon elviselni, használj gyors mattításra kőpúdert, vagy áttetsző, transzparens púdert!


Körültekintően használd a vízálló termékeket

Sokan nyáron a vízálló, tartós sminkeszközökre esküsznek, amik a legtöbbször legalább 8-12 órán keresztül bírják a hőséget is. Azonban hosszútávon nem feltétlenül térülnek meg, a mesterséges tartósságnak itt is meg van az ára. Töredezhetnek a szempillák, eltömődhetnek a pólusok, kiszáradhatnak az ajkak.

Tipp: A vízálló, tartós sminkeszközöket próbáld inkább alkalomszerűen használni!


Legyen túlélő csomagod

Utazáshoz, kiruccanáshoz nem szükséges az egész sminkkészletünket magunkkal cipelni. Lehetőség van már kisebb kiszerelések, teszterek vásárlására, sőt, üres tégelyekbe mi magunk is átügyeskedhetünk egy „vészhelyzet” mennyiségnyi alapozót, púdert, pírt.

Gondold át mi az, amire tényleg szükséged lehet, és szigorúan hagyd hátra a túl terjedelmes, túl alkalmi sminkeszközöket. A többit pótolja a lelkesedés és a mosoly.

Tipp: Nyaraláshoz, utazáshoz minimális készletben gondolkodj! Ami nem fér el egy közepes neszesszerben, az maradjon otthon!

 


Különösen figyelj a higiéniára!

Nyáron a melegben nemcsak az ételekre kell fokozottabban figyelni, hanem minden más folyékony, romlandó eszközre is. Számos sminkeszköz is ide tartozik, értelemszerűen a rúzsoknak sem tesz jót a pácolódás, az alapozókat is hűvös, száraz helyen tároljuk. Az ecseteket gyakrabban érdemes megtisztítani, és a legfontosabb alapszabály: SOHA SE használjuk mások sminkeszközeit!
(Bőr-és szemgyulladás, allergia, herpesz, nátha és egyéb nyalánkságok fertőző volta okán.)

Tipp: Ha a fesztiválhét közepén jut eszedbe, hogy nincs nálad szempillaspirál, inkább vegyél egyet a közeli drogériában, ne használd másét!


Tarts egy pihenőnapot!

A bőrünknek, szemünknek is szüksége van legalább egy pihenőnapra, amikor pihenhet, regenerálódhat.

A nyári hónapok nem feltétlenül jelentenek tehát egyet azzal, hogy le kell mondanunk a sminkelés örömeiről. Az egyszerűbb, natúrabb sminkek, vagy már csak egy szempillaspirál is elegendő ahhoz, hogy kicsit megszépítsenek, a szépen lebarnult bőrön ilyenkor szebben csillannak a gyöngyházas fények, a könnyű szájfények. Vízközelben strandon pedig inkább a bőr védelmére koncentráljunk.

 


„A ruhának követnie kell a nő testének vonalát, nem a testnek kell követnie a ruha szabását.” Hubert de Givenchy

Molnár Tímea

Hiszem, hogy kortól, nemtől függetlenül mindenkiben ott rejtőzik a vitalitás ahhoz, hogy (újra) megtalálja legbelső erőforrásait, hogy a jó megjelenés fortélyai bárki számára megtanulhatók és segítségükkel kifejezhetjük mindazt a szépséget, ami bennünk lakozik.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.