Igazából mindegy, a lényeg, hogy pocsékul áll – mondhatjuk nagyon leegyszerűsítve, hogy mi is látszódik a tükörben, ha a kendőpróbán valaki arca mellé előnytelen szín kerül.
Vannak bizonyos színtípusokra jellemző sajátosságok, amik azoknak is segíthetnek eligazodni az előnyös-előnytelen színek kiválasztásában, akik nem vettek rész színtanácsadáson.
Hideg színtípus vagy?
Akkor (a legjellemzőbben) lehetsz sárga, még sárgább, zöldebb és hányingerrel birkózó megjelenésű egy előnytelen színtől.
A hideg színtípusok egyik legáltalánosabb ismertetőjegye, hogy azonnal kanárisárgák lesznek a legalapvetőbb meleg árnyalatoktól, mint a baracksárga, a lazacszín, a vajszín, mustársárga, a spenótzöld vagy a rozsdabarnák. A „koszos, piszkos, szürkés, foltos” jelzők is nagyon gyakran elhangozhatnak egy-egy előnytelen szín kapcsán a hideg színtípusok esetében.
A narancsba hajló árnyalatoktól pedig kifejezetten lángra lobban az arcuk, és ez alatt nem azt a kellemes, üde, friss pírt érthetjük, ami éppen csak megcsípi az orcánkat.
A hideg színtípusok esetében az alapszabály: minél sárgásabb egy szín, annál kevésbé előnyös.
Mivel inkább hűs-szürkés-néhol akár olívás-zöldes, vagy kifejezetten rózsás pigmentációról beszélhetünk az ő esetükben, a meleg színekkel mindez az összhatás nagyon diszharmonikusan vibrálni kezd.
Hogyan viselik egymás színeit?
- A Nyár típusokat a tiszta, téli színek túlharsogják, a legsötétebb téli színek öregítik-sápasztják.
- A Tél típusokat viszont menthetetlenül letompítja, és elszürkíti a nyári színcsokor.
Ebben az esetben sárgaságról nem beszélhetünk, mivel hideg, kékes színekkel rendelkezik mindkét típus.
Meleg színtípus vagy?
Akkor (a legjellemzőbben) lehetsz fehér, falfehér, fakó, hamuszürke, sápadt, ájulás előtt szédelgő benyomást keltő egy előnytelen színtől.
A meleg színtípusok sápadtak és falfehérek lesznek a hideg színektől, mintha az arcszínükben viruló, barackos, aranyló fényt lehúznák a kékes tónusok.
Minél kékesebb egy szín, annál inkább sápasztja őket.
A feketében temetési hangulatot árasztanak, a legvakítóbb hófehérben nem látszódnak. A pinkek, mályvák, fuksziák, rózsaszínek egyenesen szürkíteni tudják őket, vagy vértelen, fehér tónusúvá festik az arcszínt.
Az erőteljes elsárgulás annyira nem jellemző rájuk, hiszen alapból sárgás-bronzos-barackos pigmentáció dominálja őket. (Altípusonként lehetnek nagyon finom eltérések, de még mindig távol maradunk a hideg színtípusok reakcióitól.)
Hogyan viselik egymás színeit?
- Az Ősz típusokat a tavaszi színpaletta túlharsogja, túlragyogja.
- A Tavasz típusokat az őszi színpaletta kissé sápasztja és erőtlenné teszi, a sötétebb őszi színek öregítik és fakítják őket.
Miért ennyire jellemzőek ezek a reflexiók?
Azért, mert a színek (függetlenül attól, hogy szeretjük-e, viselnénk-e őket) fizikai oldalról találkoznak a mi, saját, egyedi színeinkkel. A legelemibb szinten nézve a szín rezgés (a fény és a tárgyak találkozásából születik), tehát mindennel kölcsönhatásba lép. Velünk is.
Ez a kölcsönhatás létrejön, ez fizikai tény. Ez a kölcsönhatás lehet előnytelen, semleges, vagy előnyös, illetve ezek verziói: kicsit, vagy nagyon előnytelen, éppen csak elmegy, vagy a számunkra legideálisabb.
Pontosan ez az oka, hogy nincs olyan ember, akinek ne lennének jó és jobb, rossz és rosszabb színei, és pontosan ez az oka, amiért nem állja meg a helyét a divatvilág „bárki viselhet bármit” megközelítése.
Bárki viselhet bármit, ez igaz, a számára legmegfelelőbb árnyalatban!
Akkor miért látjuk mégis ezt olyan nehezen?
Sokan összekeverik a színek világának objektív és szubjektív oldalát, illetve nehezen tudnak elvonatkoztatni egy adott színhez kötődő érzelmi, lelki viszonyuktól.
Úgy gondolom a kettő nem létezik egymás nélkül, éppen ez ebben a témakörben az izgalmas, és éppen ezért lehet a színtanácsadás akár egyénenként teljesen különböző élmény és tapasztalat.
Mert viselhetünk olyan színt, ami bár nem áll jól nekünk fizikai síkon, mégis jól érezzük magunkat benne lelki síkon. És elutasíthatunk olyan színt, ami bár tökéletes lenne számunkra fizikai síkon, de el se tudjuk képzelni magunkat benne lelki síkon.
Röviden: az, amit szépnek gondolunk, és az, ami szépen is áll, nem mindig egyezik.
A színtípus besorolás területén talán azért maradt meg napjainkig is az egyik legnépszerűbb megközelítési módnak a négyes évszaktípus besorolás (és különböző altípus felosztásai – hatos, tizenkettes, tizenhatos), mert egyfajta mérőeszközként, a szubjektivitást leválasztva próbálja meghatározni a legideálisabb árnyalatainkat. A színtulajdonságokra koncentrál, és nem az érzelmi oldalra.
A színreflexió nem hazudik
Alkudozhatunk néhány árnyalat felett, találhatunk egy-két olyan színt, ami nem is annyira rossz…, rábeszélhetjük magunkat a korallra a fukszia helyett (vagy fordítva), de végső soron egy adott színtulajdonság döntően, nagyobb százalékban lesz a számunkra előnyös, vagy előnytelen. (Inkább hideg, vagy inkább meleg? Inkább világos, vagy inkább sötét? Inkább élénk, vagy inkább lágyabb? stb.)
Nem érdemes tehát egy-két szín kiragadásával nekifutni a színtípus besorolásnak, nem véletlen, hogy szinte minden színtanácsadó akár száznál is több színes kendőt használ ehhez a feladathoz.
A válaszokért próbáljunk kicsit objektíven tekinteni saját magunkra, és elhagyni az esetleges prekoncepcióinkat a témában. A színek azonnal felfedik előttünk a titkaikat. 🙂
"Kérdezz önmagadtól, felelj önmagadnak." Szepes Mária
