Ruhaipar, kínálat, szakma, ma, itthon – ahogy én látom

Nemrég az egyik kedvenc divatblogomon olvastam egy érdekes okfejtést arról, mennyire lehetetlen küldetés celebjeinket, hírességeinket tisztességesen felöltöztetni mondjuk egy Story gálára, mivel az itthoni alkalmi ruha kínálat erősen… khmm…  elmaradott, szűkös. És hogy igazán szerezhetnének maguknak előrelátóan valamelyik európai körútjukon egy tisztességes darabot.
Jót nevettem ezen a cikken.
Ha már a híres és gazdag réteg sem tud egy országban felöltözködni (2015-ben!!), mit várhatnánk mi, földi halandók?

A helyzet ugyanis eléggé reménytelen, de nem súlyos

Akár szakmai, akár vásárlói oldalról közelítünk ehhez a szakterülethez, mindannyian tapasztalhatjuk, hogy bizony komoly gondok húzódnak a háttérben.
Ma, Magyarországon a ruhaipar haldoklik.
Vagy csak vegetál egy kínai, import takaró alatt, ez szinte részletkérdés. Nem kellett hozzá sok idő, a rendszerváltás óta eltelt évek elegendők voltak hozzá, hogy egy stabilnak gondolt szakma váljon teljesen ellehetetlenített ágazattá. És nem csak itthon. És nem csak a ruhaipar. Tűnhetek pesszimistának vagy borulátónak, sajnos az irány egyelőre lefelé mutat.

“Az európai (ruha)ipar kicsinálja magát”

Olvastam hasonlóan velős véleményként a minap.
Szerintem ez már egy múlt időbe kívánkozó mondat.
A probléma természetesen itt is a pénz. Megszámlálhatatlan forrás (anyag, tudás, technológia stb.) áramlott ki Európából az olcsó munkaerőt és gigantikus gyártósorokat felkínáló országok irányába. (Konkrétan Kínába, Indiába, Törökországba, Vietnámba stb.). Ami folyamat eredményeként sorra tűntek el, szűntek meg a helyi érdekeltségek, gyárak, üzemek.
Napjainkra ott tartunk, hogy a világ nyersanyagkészletének legnagyobb százaléka az ő kezükben van, és bizony komoly gondjaink lennének (lesznek?), ha egyszer a túloldalon elzárják a csapot. Vagy az egekig emelik az árakat.

(Nem is olyan régen, egy szűkösebb pamut termést adó évben Kína a világpiacról felszippantotta az össztermés 99%-át. Olasz, angol, francia textilgyárak álltak széttárt karokkal a maradék 1% felett. Rendelnél? Nem tudjuk miből legyártani, bocs.)

Erre a súlyos helyzetre kezdenek ráébredni Európa-szerte, és próbálnak lassacskán, állami támogatással, fejlesztésekkel értéket és szaktudást (vissza)menteni, ahol még lehet.


Mi a helyzet itthon? A tények magukért beszélnek.

  • A szakma minősége folyamatosan zuhan, ahogy a megbecsülése is.
  • Nincs textilgyártásunk, nincsenek ruhaipari gyárak, üzemek, nincsenek kellékek, nincs alapanyag. (Szinte mindent importálunk, vagy külföldi érdekeltségű cégek telepedtek meg a magyar romokon.)
  • Megszűntek a szakképzések, amik még fellelhetők, sokszor hobbi-szintre degradálnak egy nagyon komoly iparágat.
  • Sajnos szó szerint kihalnak a szakmájukat értő és tudásukat átadni képes szakemberek.
  • A szakma feldarabolt, szórványos, összefüggéstelen. Eltűnő-feltűnő vállalkozásokkal és lobbizásokkal dúsított, világháborús aknamező, ahol csak a legszívósabbak maradnak életben.

Tisztességesen versenyezni pedig nem lehet a gazdasági lehetetlenségig lenyomott árú importtal. Már-már közhely sajnos, hogyan valósulhat meg ez az ár. Embertelen munkakörülményekkel, tengeri hajóutakon készülő, “adómentes” termékekkel, végtelen környezetszennyezéssel érkeznek, vagy inkább mondjuk úgy, hogy ömlenek ki a ruhák Európa piacaira.

Kőkemény, profitorientált területről van szó: ha valamiből kisajtolható még 0,5% haszon, egy felsőkategóriás divatmárkát se érdekel, hogy koszos, kicsi gyerekkezek fűzik-e be hozzá a cérnát. Legfeljebb utólag “bocsánat-kampányolnak” egyet. Vagy átcímkézik a Made in Bangladesh feliratot, ahogy egy neves, olasz márkánál példa is volt rá. Itthon meg szinte napi rutinnak mondható megoldás.
Persze egyre divatosabb “tiszta” forrással dolgoztatni, de most komolyan… tapsoljanak a helyi cégek azért, hogy nem egy bangladesi nyomortelep-varroda, hanem egy tízezer fős kínai nagyüzem miatt nem kapnak megrendelést?

Egy olyan kicsi (vagy inkább porszemnyi) piacon, mint Magyarország nagyon nehéz, ha nem lehetetlen versenyezni a nagyokkal, vagy reális árat kérni akár egy egyedi szabósági munkáért. Ma, aki élelmes, tehetséges, és szeretne megélni abból, amit szenvedéllyel csinál (varrás, tervezés, egyedi kollekciók, kiegészítők stb.), szinte kizárólag külföldi piacra dolgozik és külföldi nyitáson gondolkozik.

Akkor végeredményben mit is viselünk?

Nos, úgy gondolom egyetlen hazai terméket sem. (Igen, még a cérna és a bugyigumi is made in csína)
A boltok pedig tele vannak csupa, magyar alkat számára alkalmatlan konfekcióval.
Végiggondoltuk már, hogy akár csak egy pláza kínálatát végignézve, milyen számozásokba is “kellene” beleférnünk? Vietnámi, kínai, olasz, német, angol…
Hol vagyunk mi? Hát, kérem… ahol nincs ruhaipar, nincs nemzeti konfekció se. (Magyar, szabványos mérettáblázat? Felejtsük el)

Így maradnak a fast fashion termékek, a jó esetben egy szezonos, hasznavehetetlenül műanyag, vagy csak a kötelező minimálnak megfelelő darabok.
Amiket hogyha nem vásárolunk, akkor még szűkebb kínálatra vesznek. Így érezhetjük egyre cserbenhagyottabbnak magunkat, mikor feltűnik, hogy kedvenc ruhaboltunk valahogy nem ugyanazt a minőséget tükrözi, mint amikor bejött az országba. Aztán meg szépen kivonul.
Hát, igen. Ők se a mosolyunkért vannak itt.

Trendek? Ahaaam…

Érdekes, én valahogy soha se szoktam úton útfélen belebotlani az “év színeibe”.  (Az idei a titokzatos marsala) 🙂
Itthon a minimál trend figyelhető meg. (Nincs túlbonyolítva)
A téli sötét és a nyári világos.
No és a fekete.
És mivel általában egy szezon nálunk akár két-három évig is eltart, ne lepődjünk meg, ha a félévenként kitett darabokat ismerősnek látjuk.
Hány éve hordja az egész ország ugyanazt a skinny alapfazonú csípőnadrágot? Ne is számoljuk ki…
Sőt, a fenti cikkre utalva a “fűzős, abroncsos, taftos szalagavatós-alkalmi ruhás” trend  a rendszerváltás óta nem hagyta el az országot és a köztudatot. Ehhez elég csak egyszer belepillantani az aktuális Anna bál közvetítésbe.

A divatlapokból a valóságba

– De hát a Pinteresten annyira tök jól össze van ez rakva! – hányszor hallom ezt a mondatot!
Szép és jó, mikor a szupercsillogó műsorokban és újságokban lefestik elénk, hogyan is lehetne mindez. Sokan elhiszik (miért ne hinnék?), hogy tényleg elegendő besétálni hozzá egy butikba, plázába, hogy megvalósítsák. Majd jön a zavart kiábrándulás: akkor hol is van az a sok fantasztikus cucc, amit keresek?
Hát, valahol ott, ahol a porosodó ipari varrógépek állnak sorban, leszerelve, az elmagányosodott ruhagyárak raktáraiban.

A szó szerinti piaci rés

Úgy gondolom, globális viszonylatban egész Magyarországra tekinthetünk egy piaci résként. Itt is élnek emberek, akik szeretnének egyedi, változatos, minőségi darabokat vásárolni.
Csak hát éppen a helyi termelői közeg veszett el, aminek funkciója lenne kiszolgálni ezeket az igényeket.
Eltervezni ezt egyszerű, viszont megvalósítani… nagyon sok nullába kerül. A helyzet reménytelenségét tükrözi például, mikor az ember felfedezi, hogy egy százezres lakosú megyeszékhelyen konkrétan egy méteráru bolt sincs. Nincs. Pont.
(Az egy kávé árfekvésében mozgó, műszálas anyagturkálókat ne nevezzük méterárunak, igazából ipari hulladékot árulnak.)
Innen szép nyerni, nem igaz?

Persze vannak sikersztorik, fiatal géniuszok, egymást támogató tervezők, csoportot alkotó dizájnerek, tőkét, pályázatot hajkurászó szakemberek, akiknek sikerül áttörniük a globális márkák körgyűrűjén. Ők már tudatos, célirányos, tervszerű vállalkozás építők, egy új generáció.
Figyelhetjük a magyar “divatélet” apró kis szívhangjait, vannak cégek, hazai tervezők, akiket felfedezhetünk magunknak. Egyelőre kevesebben, mint többen. Újfajta szemléletmóddal, modernizációval, nyitottsággal, támogatással, összefogással úgy vélem, ez a terület is kimozdítható idővel a holtpontról.

Van még kedved vásárolni?

Ezek után?
🙂
Persze, legyen!
Senki kedvét nem szeretném elvenni egy sokszínű gardrób felépítésétől, vagy egy kellemes bevásárlótúrától.
Érdemes azonban reálisan közelíteni a témához, és elgondolkodni azon, vajon mi a saját viszonyunk ehhez a rendszerhez? Nagy szó, de talán ide kívánkozik: vállalunk-e felelősséget az öltözködésünkért (fogyasztásunkért)?

Ha a világ nem is változik, mi mindig változtathatunk!

  • Azon például, hogy mit és hol vásárolunk.
  • Hogy miben és miért kötünk kompromisszumot.
  • Hogy miből, mennyit halmozunk fel.
  • Hogy miként kezeljük, tároljuk azt, ami van.
  • Hogy milyen úton válunk meg attól, ami már nem kell stb.

Összességében azért én (lehet naívan) bizakodom, hogy lehet ez a szakma élhetőbb és megbecsültebb, és idővel talán visszakap némi fényt a régi dicsőségéből.
A ruhaipar az egyik legkomplexebb és legizgalmasabb ágazat, ahol minden lépcsőfok egymásra épül.
Minden tiszteletem azoké a hazai szakembereké, akik a hiányzó láncszemek ellenére a hátukon viszik (vagy inkább vonszolják) tovább a szakma szeretetét, igényességét, tudását.

Becsüljük meg őket és azt, amit felveszünk!

Képek forrása: depositphotos.com


"A szépség rabja nem mer élni, fél, hogy romlik a szépsége." Füst Milán

Molnár Tímea

Hiszem, hogy kortól, nemtől függetlenül mindenkiben ott rejtőzik a vitalitás ahhoz, hogy (újra) megtalálja legbelső erőforrásait, hogy a jó megjelenés fortélyai bárki számára megtanulhatók és segítségükkel kifejezhetjük mindazt a szépséget, ami bennünk lakozik.

“Ruhaipar, kínálat, szakma, ma, itthon – ahogy én látom” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Nagyon kíváncsi lennék egy mostani véleményre tőled ennek kapcsán. Eltelt azóta pár év, én úgy látom sokminden változott. Mit gondolsz? Kifejtenéd? 🙂
    B.

    Válasz
    • Kedves Beango!

      Köszönöm a hozzászólásod.
      Én nem tapasztalok olyan általános pozitív változást, ami új cikkért “kiáltana.”
      Továbbra is kínai dominancia van a ruhaiparban, a képzések nem változtak (vagy továbbra sincsenek), textilipari fejlesztések, gyárak, hazai alapanyagok nincsenek, és hatalmas munkaerőhiány van. Körülöttem jó néhány kis-és középvállalat ment csődbe az elmúlt években ezen a területen.

      Üdv!
      Timi

      Válasz
  2. Én azt tapasztalom, hogy nem csak a boltban silány a kínálat, de a kézművesek, dizájnerek is ugyanazokat “gyártják”. Tisztelet a kivételnek, de a legtöbb Wampon vagy más vásáron végigsétálva, vagy akár csak a weboldalaikat nézve azt látom, hogy minimálisan különböznek a ruháik a boltban látottaktól és még kevésbé egymásétól. Sokszor az anyag is ugyanolyan silány, a fazon fantáziátlan, cserébe viszont minden típuson egyaránt rosszul áll. Egyvalamiben felel meg a magasabb igényeknek: árban.

    Válasz
  3. Kedves Timi!

    Ez egy nagyon érdekes és elgondolkoztató írás! Minden időben, de nekem különösen most, hogy éppen rendezem a gardróbomat, és lassan útnak indulok egy-két hiányzó darab beszerzésére. Ahogy Anikó is mondta, valóban rettenetesek a méretezések, bár nem is inkább azok, hanem maguk a ruhák arányai. Én kicsi vagyok és vékony, talán “gyereklány” kategória is, de sajnos semmivel sem könnyebb nekem ruhát találni. Sokat hallom, hogy hát te olyan vékony vagy, rád jó minden, pedig nem. Azt látom, hogy nem vagyok benne a bolti konfekcióméretben. A legtöbb minden nagy. Igen, a legtöbb xs-es jó, ha éppen találok. De nadrágot, hajaj, azt aztán nem. Ami combban jó, annak akkora dereka van, hogy csak pislogni tudok. Nagyon fárasztó mindent bevetetni, és úgy sem lesz olyan szép, mert nem arra tervezték. Gondolkodtam már a gyerekosztályban, de az meg éppen már kicsi. 🙂 A mellvarrásos dolgok sosem jók, pont annyit bajlódok, mint az, akinek nagy mellei vannak.
    Szó, mi szó, nehéz megoldást találni, talán a turik, de az angolok ruhák is szinte mind nagyok 🙂 Pedig irtó jópofák vannak közöttük, sokkal jobb minőségben.

    Válasz
    • Kedves Mariann!

      Köszönöm a hozzászólásodat, szerintem nagyon sok nő átérzi ezt a helyzetet, sajnos a legtöbbünk teljesen más konfekcióméret alul, felül… hát még összességében…

      Általánosságban elmondható, hogy sem a petite, sem a plus size oldalon álló hölgyek nem járnak jól, mivel itthon egyik sincs igazán reprezentálva a piacon.
      🙁

      És akkor még a petite férfiakról nem is beszéltünk. Ők még inkább beszűkült kínálattal találkozhatnak.

      Üdv!
      Timi

      Válasz
  4. Szia Timi!
    Ismét egy remek írás és témafelvetés! 🙂
    Éppen a napokban nézelődtem kedves fővárosunkban ruhaügyileg (“úgy kéne már egy rongy”) és az általad felvázolt áldatlan állapotokat érzékeltem, de nagyon! (Végül nem is vettem semmit).
    Mikor ezt meséltem vidéki barátnőimnek ők “megnyugtattak”, hogy náluk még pocsékabb a helyzet… 🙁

    Köszi még egyszer!

    Szilvia

    Válasz
    • Kedves Szilvi!

      Köszönöm a hozzászólást!
      Sajnos nekem is az a tapasztalatom, hogy vidéken halmozottan rosszabb a helyzet, mint a fővárosban, ezt igazolja szinte mindenki, akivel találkozom, és beszélgetek erről a témakörről.

      Válasz
  5. Nem is tudom, hogy sajnálkozzak, vagy felháborodjak, amiért írásoddal egyetértek.

    A magyar ruhagyártás, hm. Valaha – talán utoljára az anyukám lánykorában – még volt rendes magyar konfekcióipar, de a 90-es évektől ez leredukálódott a nullára. Az okok többfélék. Mert kicsi a piac (és mert megszűnt a KGST), tán a vásárlók lettek igénytelen(ebb)ek?! Végül is mindegy. Biztos vannak kivételek, de én pl. azért nem veszek magyar gyártású terméket, mert ami van, az vagy gagyi vagy (számomra) túlárazott.

    Mi, ugyebár megpróbáltuk a szinte lehetetlent, hogy megfelelő öltözéket vegyünk, elérhető áron. Vegyes sikerrel. Ahogy írod, többnyire silány minőségű, fekete-szürke-barna-kék-fehér tengelyén mozgó, unalmas, tucat termékek kaphatóak, gyereklányokra való méretekben, mégha női konfekcióról beszélünk is!!! Ha, pedig van valami jó, az a magyar fizetési viszonylatokhoz mérten vagy drága, vagy méret hiányos.
    Megoldás? Marad a net, a turik, a varratás és szerencsésebb esetben a külföldre utazás által kínált remény, hogy egyszer csak megfelelően összeállított gardróbom lesz…

    Míg pár (6-8) éve még a fast fashion boltban is úgy kellett priorizálnom, hogy mit vegyek meg, addig mára a fent leírtak a jellemzőek. Pedig az elvárásaim korántsem irreálisak.
    Mondok néhány példát: 1. legviccesebb, amikor az egyik boltban azt mondják, hogy a készletfogyás alapján töltik fel az adott árut, de könyörgöm, ha a termék nem jut el a polcra egyáltalán, sem színben, sem méretben, akkor hogyan is tudna az elfogyni?! 2. még jobb, amikor is a több márkát felvonultató többemeletes boltban hiába keresem az adott márkájú pólókat a kollekciójában megtalálható más színekben, ha a forgalmazó-importőr úgy dönt, hogy azok nem kellenek ide, mert jó a szokásos max. 3-4 szín (fekete-fehér-kék-zöld), 3. magyar gyártású, nemzetközi piacra szállító fehérnemű- és fürdőruhagyártó: d kosárnál nincs nagyobb, mert ez az üzletpolitikájuk.
    Érdekes, hogy pl. úgy Angliában, mint az USA-ban, tömérdek olyan brand van, ahol 0-22 méretig – de legalább is XS-XXL-ig – kaphatóak a teljes kollekció darabjai, ráadásul A-GG-s kosárig választhatnak a hölgyek a szebbnél szebb melltartók közül!!!
    Persze, tudom azok más bevételeket generáló piacok.

    De, én akkor is úgy hiszem, hogy a magyar nők igényesek (lennének, ha igazán lenne miből választani), és bár mindenki vékony és kismellű, azért jócskán maradnak olyanok, akik normális méreteket hordanak. Ezért az a véleményem, hogy a stylist-beszerzők a hibásak, vagy aki az adott bolt kínálatban dönt, amiért azt gondolja, hogy felesleges a nagy áruválaszték, erre a piacra a sz.. is elég jó.

    Válasz
    • Szia Anikó!

      Nagyon köszönöm, hogy megosztottad a véleményedet erről a témáról és kiegészítetted a gondolataiddal a cikket.

      Sajnos olyan világban élünk, ahol a várható haszon oltárán milliéterre vágnak minden létező kínálatot, még akkor is, ha sokszor köze sincs a valódi kereslethez.
      Túl kicsi piacnak számítunk világviszonylatban, elenyésző felvásárló erővel.
      🙁

      Szép napot!
      Timi

      Válasz
  6. Nagyon igaz amit írsz. Egyszerűen akárhogy igyekszem kialakítani a saját stílusom, próbálom figyelni, hogy a színtípusomhoz illő ruhadarabokat válasszak, a kínálat egyszerűen elkeserít. Az alap ruhatáramat képtelen vagyok normálisan összeválogatni a sok silányság közül. Sajnos a drágább sem jelent minőségibbet. Ugyanazokon a gyártósorokon, ugyanott tolják végig a márkás cuccot, mint a kínai bolti társait.
    Mit javasolsz, hol érdemes keresgélni? Van olyan márka, cég, hazai gyártó akit szívesen ajánlanál?

    Válasz
    • Szia annka!

      Köszönöm a hozzászólást, nehéz általánosságban erre válaszolni, mert nagyon nagy eltérések vannak árban, minőségben itthon is. A plázákban már sikerült egy-két hazai korrekt márkának megkapaszkodnia, ezeket leszámítva vannak ugye a “nagy öregek”, akik inkább felsőkategóriás szériákra támaszkodnak és a feltörekvő fiatalok, akiknél sokszor az ötlet előrébb való még, mint a hordhatóság.

      Üdv!
      Timi

      Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Stílus mentor sütiket használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A weboldal igénybevételével elfogadod a sütik használatát. Bővebben

2015. október 1-től az EU-s jogszabályokhoz igazodva a hazai weboldalakon is kötelező tájékoztatni a látogatókat arról, ha a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.

A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal/szolgáltató helyez el a látogató számítógépén, hogy minél egyszerűbbé, és hatékonyabbá tegye a böngészést. A weboldal igénybevételével együtt elfogadod a sütik használatát. Amennyiben nem szeretnél sütiket kapni, akkor zárd be a weboldalt, vagy tiltsd le a sütiket a böngésződ beállításaiban.

Bővebb információt az Adatvédelmi nyilatkozatban olvashatsz.

Bezár