Andrew Scott MET gálán viselt összeállítása nagyon megmozgatott titeket tegnap a Facebookon (a bejegyzés címét is az egyik szettre reagáló hozzászólás adta, köszönöm Tiszafaligetnek!)
Az extrém színvilág extrém érzéseket vált ki belőlünk, ami rávilágít a tényre, mennyire vizuális lények is vagyunk. És a vizualitásunk mennyire szubjektív. Ami teljesen természetes! Az agyunk azonnal zsizsegni kezd, ha diszharmóniát látunk, a lelkünk felcsendül, vagy felsajdul a mustárszín láttán… de valóban diszharmónia-e ez a szett? (Valóban úgy érezzük, mintha pörköltet látnánk epres tejszínhabbal?) 🙂
Szubjektív benyomásom erről a szettről, hogy nekem a vakuk tiszta fényében olyan, mint egy lecsupaszított bűvésztrükk. Viszont a távolabbi, vagy kevésbé bevakuzott fotókon a piros-sárga azonnal izzani kezd. Nem véletlen a szórt fényes látványfotózás. Szóval kicsit olyan ez, mint a tálalás. Pöttyös bögrében is lehet teát inni, és angol kiscsészében. Másfelől igen, az összeállításnak a díszlete nélkül valóban marad egy kis jelmez-hatása.
Az osztott komplementer vibráló világa
Szilvia írta egy kommentben, hogy szerinte nagyon sok munka van ebben az összeállításban, hogy szándékosan legyen formabontó. Eltűnődtem rajta a színtan oldaláról, mit is látunk valójában. Nos, a válasz az, hogy egy szokatlan, de közel sem szabályszegő színösszeállítást. Az osztott komplementer színpárosítást.
A komplementer színpárokat talán mindannyian megtanultuk általános iskolában. A színkörön egymással szemközti színek vibráló, ütköző benyomást keltenek. Ilyen a klasszikus piros-zöld. Az ibolya-citrom. A türkiz-vörösesnarancs. Ha kicsit nyitott szemmel járunk, a boltok polcain gyakran találkozhatunk ezekkel a kombinációkkal. (Nyár típusként például rettenetesen frusztráló a számomra, hogy szinte alig létezik lila mintás ruha odacsapott narancs nélkül. De miért???? Miéééért???? Köszönöm, hogy leírhattam végre.) De haladjunk tovább az elmélettel:
Az osztott komplementer szintén egymással szemközti színeket választ, csak a főszínnel (ami itt a türkiz) szemközti szín színszomszédjait vonjuk be a játékba. A türkizhez tehát nem a vörösesnarancsot, hanem a narancsot és a pirosat kombináljuk.
Ha tiszta színváltozatukban készítenénk ezekből egy szettet, tényleg úgy festenénk, mint egy vurstli. Szóval innentől az alkotó szellem szabad választása, hogy ezt a három színt hogyan világosítja, tompítja, sötétíti a szemnek „kellemesebb” (hehe, kinek-miként értelmezhető jelző) összhatás érdekében. És ugye az arányokon is rengeteg minden múlik. Andrew szettjében a színarányok letompítják a sárgát, kiemelik a pirosat. A halovány, derengő türkiz tényleg csak a keretet adja mellettük, mert itt nem az a szerepe, hogy szerepeljen.
Öltözködni tehát csak színesen érdemes! 🙂
Remélem ez a kis elemzés mindenki benyomására választ adott, legyen az negatív vagy pozitív. (Ugyan nem hiszem, hogy holnap tele lesznek Budapest utcái osztott komplementerben tündöklő emberekkel, de kísérletezni érdemes a komfortzónánkon kívül!)
És mielőtt azt hinnénk, hogy ez az egész kiragadott és művi és csak a vörösszőnyeg bírja el, ellenpéldaként jusson eszünkbe az egyik legismertebb komplementer színekben készült festmény:
