Pláza, butik vagy turi? – vajon melyik a tuti?

Azt, hogy ki-hol vásárol, nagyon sok minden befolyásolja. Talán a legfontosabb a földrajzi tényező, hiszen szakadéknyi különbségek lehetnek üzlet-és ruhakínálatban egy vidéki város és Budapest között.
Továbbá megkerülhetetlen szempont ebben a kérdésben a pénztárcánk mélysége, az időnk, és nem utolsó sorban az ízlésünk és a személyes preferenciáink… Mert lássuk be. Sokfélék vagyunk, sokféle módon fogunk vásárolni.

EGY ÉS IGAZ válasz szerintem nem létezik. Stílusosak, naprakészek, egyediek lehetünk bármelyik úton, ha kicsit tudatosan foglalkozunk az öltözködésünkkel, ismerjük az igényeinket, és képesek vagyunk ezekhez mért döntéseket hozni a ruhaboltokban.

Vegyük sorba pro-és kontra, mit is adhatnak nekünk az itthoni ruhaüzletek?

Pláza

Ne legyenek nagyon illúzióink. Mindenhol ugyanaz van, legfeljebb az A Plázában kisebb területen, mint a B Plázában. (Vagy az egyik bolt itt nincs, ott pedig van) A bőséges kínálat sok esetben inkább nevezhető a globalizáció kínálatának.

Elgondolkodtató mekkora energiát is emésztenek fel ezek a cégek világszerte azért, hogy pontosan ugyanazt a kiskabátot megvehessük a város tucatnyi pontján.

Korunk tehát kitermelte nemcsak a gyorséttermek, de az egyen-ruhák (egyenruhák?) kínálatát is. Ez vagy zavar valakit, vagy nem. Nézzük meg mondjuk Svédországot. Az, hogy közel minden város, lakásbelső és ember ugyanúgy néz ki, arrafelé igazából senkit se feszélyez. A basic holmik, vagy a tömegkínálat nem feltétlenül jelent tehát egyet a sivár öltözködéssel, ha ez az irányvonal számunkra minden vonatkozásban megfelelő és jól érezzük magunkat benne.

Pláza – Pro

  • Plázázni jó. Kényelmes, elérhető, hétvégén is nyitva van, minden egy helyen található és bármikor leülhetünk meginni egy forró capuccinót.
  • Időhatékony. Beszaladsz, körbenézel, próbálsz, fizetsz, és már mehetsz is.
  • Könnyen átláthatók a trendek, az árkülönbségek, a minőségbeli eltérések.
  • Aktuális, trendkövető, friss.
  • Ma már szinte egész éves akciók és árleszállítások vannak a plázákban, de ha nagyon kiszámított költségvetésünk van, érdemes megvárni a szezonvégi szórást.
  • Könnyen variálhatók egymással a darabok, mivel közel egyforma kínálatból meríthetünk.
  • A basic darabok bármikor beszerezhetők.
  • A méretsor a szélsőséges esetektől eltekintve nagy.
  • Ha tetszik egy fazon, találhatunk hasonlót más színben, más részlettel feldobva.
  • Kipróbálhatod, mennyire érzed jól magad az aktuális trendekben, szabásvonalakban, színekben. (Csiszolhatod a stílusodat)
  • Márkahű, vagy márkát kereső vásárlóknak a plázák tökéletes vadászterületek.
  • Akármilyen problémád felmerül, a garanciális, és cserelehetőségek a rendelkezésedre állnak.

 

Pláza – Kontra

  • Könnyen nyomasztóvá válhat a folyamatos de ja vu érzés.
  • Csak a trendirányból választhatsz. Ha a te elképzelésed egy gyökeresen eltérő ruhadarab, mintha a Jószerencse hajóján hánykolódnál egy végzetes viharban.
  • A plázák kínálata (még mindig) elsősorban a fiatalokat igyekszik kiszolgálni.
  • Egy plázában sokszor érezheted úgy, hogy vagy van pénzed, vagy nincs. (Azaz vagy igényeiden alul, vagy a lehetőségeiden túl kellene költened.)
  • A tömegigényeket kielégítő márkák a legtöbbször egy szezonos minőséget kínálnak.
  • Igen, előfordulhat, hogy meglátod valaki máson is azt a ruhát, amire előző nap olyan sokat költöttél.
  • Drága. (Persze ez szubjektív tényező.)
  • Ha a vásárlás sikerességét a vásárolt ruhák mennyiségében méri valaki, könnyen elveszítheti a hitét a plázákban.
  • Szezonális. (Ha otthagyod, lehet, hogy kihagyod)
  • A kereskedők nehézkesen váltanak az újdonságokra. Mivel kis piacot képviselünk, inkább mindenki a biztosra megy. (Lásd: legyen a skinny csípőnadrág akár két-három évig is divatban, ha egyszer megveszik!)
  • Tömeg. Főleg hétvégén. De leginkább árleszállításkor.
  • Környezetszennyező, mivel a plázák alaptézise a Vedd meg, viseld, dobd el, vegyél újat! – körforgás.
  • Személytelen. A plázák magányosságáról írt óda irodalomtörténeti hiányosság.

 Butik

Magyarországon a butikvilág virágzó kincsesbányának számított a rendszerváltásig, míg a kínai terjeszkedés szó szerint ledózerolta és sóval szórta be a helyét ezeknek a vállalkozásoknak. A ruhaipar lényegében megszűnt, a ruhaipari képzések minimálisra redukálódtak, és akit még foglalkoztatott egy saját kis divatkuckó megalkotása, kénytelen volt import török, olasz, rosszabb esetben kínai termékekkel próbálkozni.

A divat ágazatát kreatív hazai tervezők és szakmájukat elhivatottan szerető szakemberek próbálják a mai napig kihúzni a gödörből. Több, kevesebb sikerrel.

A butikok feladata (volna) betölteni azt az űrt, ami az egyedi szabóságok és a plázák tömegkínálata között húzódik. Igényes, kis szériás, minőségi, divatos holmikkal, amik sokáig kiszolgálnak minket, és megérik az árukat. Talán az elmúlt években érezhető némi fejlődés ezen a téren, a kötelező avittos, műszálas, poros kínálatot mintha kezdenék felváltani a sikkes, egyedi, hazai termékek. Reménykedjünk.

Butik – Pro

  • A butikok kínálata változatos.
  • Egy jó butikos olyan, akár a fodrászod, vagy a lélekbúvárod. Ismer, és azt is tudja, melyik darabot tegye félre neked egy gyors próbára, ha legközelebb arra jársz.
  • Rugalmas. A fentiekből adódóan előrébb helyezi a vásárlók egyéni igényeit, mivel a butikok legfontosabb szempontja, hogy visszajáró vendégkört alakítsanak ki.
  • Egy jó butikos folyamatosan vadássza az újdonságokat, érdekességeket. (Vagy ha tervező, akkor gyártatja őket)
  • A legtöbbször egymással párosítható kínálattal rendelkeznek.
  • Fiatal divattervezők, feltörekvő márkák, eldugott kis műhelyek. Biztosra vehetjük, hogy a kínálatuk különleges és egyedi. (Nem kérdés, ez is inkább Budapesten.)
  • Találhatunk speciálisabb kínálattal rendelkező butikokat is, ha rászánjuk az időt. (Tervezői kínálat, alternatív kínálat, nőiesebb kínálat, klasszikus kínálat stb.)

 

Butik – Kontra

  • A butikok nagy része erős megreformálásra szorul, hogy levetkőzzék az „Ide csak dámás nagyasszonyok járnak” attitűdöt. És az ehhez illeszkedő, lehangoló kínálatot.
  • A kedvenc butikunkhoz el kell utazni, mert nincs belőle több.
  • Könnyen válhat egyetlen ízlésformáló ítéletté az, amit ott látunk, és amit a butikos mond. (Főleg vidéken érezhető ez az erős befolyás egyes esetekben)
  • A kínálat a butikok fizikai korlátai miatt sokszor mérethiányos.
  • A legtöbb nyitva tartása nem egyezik a modern életritmus igényeivel.
  • A butikok nem az instant vásárlás fellegvárai. Időt kell szánni rá, feltérképezni a kínálatot, esetleg megvárni, míg méretre igazítanak, vagy rendelnek/gyártatnak számunkra megfelelőt.
  • A legtöbb butikba sajnos beférkőzött az olcsóbb tucatáru, esetleg nagybani (kínai) forrásból vásárolt termékeket próbálnak magasabb áron értékesíteni.
  • A minőség nagyon változó.
  • Drága.  A kis szériát és a minőséget bizony meg kell fizetni.

 Turkáló

A turkálók hazai pályafutása marketing szempontból nem indult túl fényesen. Ez a szó kitörölhetetlenül beleégett a társadalom közös szókincsébe, és egyelőre sokak számára egyet jelent az olcsó, híg, ömlesztett használtruhával.

Ezt a képet igyekszik átpozicionálni a fejünkben az egyik legnagyobb (ha már lassan nem az egyetlen) hazai turkálós márka, akik legújabb reklámkampányaikban érezhetően egy magasabb minőségi szint elérését tűzték ki célul.

„Ez már nem ugyanaz a turkáló” – talán így összegezhetnénk a kampányüzenetüket, és valóban. Jó minőségű, új darabokra is lehet bukkanni egy turkáló mélyén. Ha tudjuk, hova és mikor menjünk keresgélni.
Természetesen a kereslet-kínálat törvénye itt is él. Kerületenként, városonként szelektálják a terített áru minőségét, így fordulhat elő, hogy egyes turkálókból inkább kifordulunk a hónaljfoltos ruhák látványától, másokban (főleg a központokba telepített üzletekben) úgy érezhetjük magunkat, mint Ruhakánaánban.

Turkálók – Pro

  • Turkáló lassan tényleg minden sarkon van. (Budapesten)
  • Bő, a trendektől független kínálat.
  • Újszerű, vagy teljesen új, minőségi darabokat is találhatunk.
  • Változatos stílus-és mintavilág.
  • A turizás felér egy kincsvadászattal. A vele járó örömérzés is hasonló.
  • Egyedi, sehol máshol nem található darabokra bukkanhatunk.
  • Gyorsan változik a kínálat.
  • Olcsó. (Bár nem minden esetben az)
  • Előbb adhat sikerélményt, mint bármilyen más ruhabolt.
  • Kipróbálhatsz szinte bármilyen stílust, a drámai istennőtől a farsangi bohócig.
  • Szinte minden korosztálynak megfelelő.
  • Környezettudatosabb, mint újonnan vásárolni.

 

Turkálók – Kontra

  • A turkálózás egy kicsit hasonlít a lóversenyezéshez. Vagy bejön, vagy nem.
  • Egyes darabok árazása (új, márkás, újszerű) ugyanannyi, vagy drágább, mint máshol.
  • A kínálat a bőség látszata ellenére nagyon szűk, mivel lényegében nincs méretválaszték az adott darabból.
  • A kiváló, vagy jó minőségű darabokra négyzetesen jut a silányakból.
  • Mivel könnyen kielégíti a vásárlás utáni vágyunkat, és viszonylag olcsón juthatunk nagy mennyiségű ruhához, nagyon könnyen kóros ruhahalmozóvá válhat az, aki turizik.
  • A környezettudatosság érv a turkálók mellett nem feltétlenül és minden esetben állja meg a helyét.
  • Tömeg. És az „ebből a darabból nincs több, tehát bárkit megölök érte” pszichológiai tünetegyüttes megjelenése a legszelídebb arcú családanyánál is.
  • Ha nincs időd hetente többször beugrani, órákat böngészgetni, és szívenüt, ha a próbafülkébe tíz álomdarabbal mész be, amiből egy sem megy rád, a turi életérzés nem neked való.
  • Ha nem tudatosan vásárolsz, könnyen találhatod magad otthon egy csomó izgalmas, egyedi darabbal… amikhez igazából semmit sem tudsz párosítani.
  • A konfekció méretezésnek sokszor köze sincs az itthoni viszonylatokhoz.
  • A szigorú tisztítási, fertőtlenítési eljárások ellenére is vannak, akik nem szeretnének másodkézből öltözködni.
  • Ha egy kicsit cinikusak szeretnénk lenni mondhatjuk, hogy a legtöbb turis ruha bizony ugyanolyan plázás tömegáru volt fénykorában, mint a többi…
  • A garanciális ügyintézés kötöttebb, mivel mindenből egy van csak.
  • A szag. Ez persze lehet, nem mindenkit zavar egy turkálóban.

 Outletek

Zárójelben kívánkoznak ide a különböző Outletek is, ahol kifutó termékekhez, utolsó darabokhoz juthatunk hozzá kedvezményes árakon. Úgy gondolom, hogy ez a típusú üzletsor ötvözi a plázák és a turkálók előnyeit és hátrányait.

Sajnos itthon az outlet fogalma még közel sem jelenti ugyanazt a kereskedők fejében, mint külföldön, vagy Amerikában, ahol ténylegesen jelentős kedvezménnyel szórják ki a megmaradt készleteket, helyet adva az újdonságoknak.


Kínai üzletek

Nagyon sok embernek a kínai boltok jelentik a ruhavásárlás egyetlen alternatíváját. Piaci jelenlétük kezdete óta a kínai termékek rengeteg változáson mentek keresztül, többek között azért, mert az országukba kihelyezett technológiákat, módszereket tökéletesen elsajátították és képesek a helyi igényeknek megfelelően alkalmazni azokat.

Arra, hogy milyen mértékben váltak egyeduralkodóvá az ipari termelés különböző ágazataiban, Európa szerte csak mostanság döbbennek rá (és arra, milyen káros hatással voltak a helyi hagyományokra, évszázados mesterségekre), de egy biztosnak látszik: a távol keleti befolyás visszafordíthatatlanul beszivárgott az élet minden területére.

Kínai üzletek – Pro

  • Szinte nincs olyan kerület, vagy város, ahol ne találnánk kínai boltot.
  • A kínálatuk közel minden pénztárcához igazítható.
  • Minden korosztály találhat valamit a polcokon.
  • Ami egy kínaiban nincs, az valószínű még nincs is feltalálva.
  • Fejlődőképesek a minőségben és a kínálatban. (Az innováció hiányát nem lehet rájuk fogni)
  • A „gyorsan kell valami”, vagy a „gyerek úgyis kinövi” vásárlásokhoz is megfelelő kínálattal rendelkeznek.
  • Az üzletekben a garanciális ügyintézés a legtöbbször korrekt.

 

Kínai üzletek – Kontra

  • A minőségük nagyon hektikus, és ezt nem minden esetben tükrözi az árcédula.
  • Ne keressünk trendirányokat a kínai boltokban. Általában négy színt kevernek az ízléstelenséggel.
  • Még mindig sok az utánzat, másolat.
  • A méretezés nem az erősségük. Különösen európai testalkatokra. (A legtöbb helyen kicsi van, vagy nagy)
  • Az olcsóságuk megtévesztő: egy párezres, fröccsöntött, ragasztott cipőből felélünk egy évben ugyanannyit, mintha vásárolnánk maguknak egy jó minőségű darabot, ami esetleg évekig is kitart.
  • Szinte minden termékük elé odabiggyeszthető a „mű” szócska. Mű-szál, mű-bőr, mű-szőr, mű-anyag.
  • A bő kínálat tényleg bő. Csak éppen nem változatos. Elterülhet akárhány hektárnyi területen is az aktuális „Vörös Sárkány” piac, ha minden egyes konténerben ugyanaz az áru köszön vissza ránk.
    A kínai gyártósorok hihetetlen monstrumokként üzemelnek. Náluk nincs kevés, vagy egyedi széria. Százezres nagyságrend alatt be se izzítják a szabász-és varrógépeket. Éppen ezért konténerszám érkezik a fillérekből előállított áru, ami addig tart, amíg el nem fogy. Utána gyártanak újabb milliót, amit elszórhatnak a többezres bolthálózatukban.
  • Főleg a piacozásnál könnyen elmaradhat a blokk, így reklamálni is körülményesebb. (Ha egyáltalán visszatalálunk ugyanoda)
  • Környezetszennyező.

 Online vásárlás

Az online ruhavásárlásé a jövő. Aki ezt nem ismeri be, még mindig a digitális forradalom előtti időkben gondolkodik. A téma szerencséje (vagy szerencsétlensége), hogy éppen a ruhavásárlás az, amiben kihagyhatatlan tényezők a fizikai sajátosságok, ezért úgy gondolom, hogy 100%-os mértékben nem fog átterelődni a virtuális világba a shoppingolás. (Amíg ki nem találják a zselé-ruhákat, amik háromdimenziós cuccként felveszik a testünk körvonalát, és amúgy is olyan Layert vetítünk magunkra, amilyet csak szeretnénk).

Online ruhavásárlás – Pro

  • Minden online vásárlással kapcsolatos pozitívum. (Kényelmes, gyors, minimális energiabefektetéssel elérhető eredmény stb.)
  • Bő kínálat, hatalmas választék, minden csak a kulcsszó keresési képességeinken múlik.
  • Olyan márkákhoz, minőséghez, fazonokhoz, designer darabokhoz juthatunk, amik átívelik a földrajzi korlátokat.
  • Árérzékenyen kihasználhatjuk az akciókat.

 

Online ruhavásárlás – Kontra

  • Minden, ami a próba nélküli, vakon történő vásárlásnál eszünkbe juthat ellenérvként.
  • Ha nem tetszik, vagy kényelmetlen, vagy nem passzol, nekünk kell gondoskodni a visszajuttatásról.
  • Bár a korrekt online üzletek minden tőlük telhetőt megtesznek a helyes tájékoztatásért mind a ruhákat, mind a méretezéseket illetően, érhetnek minket nagy koppanások az „első randevún”.
  • A világ bármely tájáról rendelhetünk, de arra készüljünk, hogy az árak is eszerint alakulhatnak.

Ha idáig eljutottál az érvek és ellenérvek útvesztőjében, talán eszedbe jutott néhány szempont, amit te magad is hozzátennél ezekhez a listákhoz.

Kétségtelen, hogy egy minden igényt kielégítő, gazdaságos, minőségi és egyben kreatív ruhatár kialakítása nem kis munka és nem kis befektetés. 

Ahogy az élet egyéb területein, úgy gondolom itt sincs pusztán fekete-fehér oldal, mindenkinek a személyes igényei alapján érdemes átgondolni, milyen szerepet is játszik az életében az öltözködés, és mit szeretne (vagy tud) ebbe a témába befektetni ahhoz, hogy elégedetten nyithassa ki reggelente a gardróbszekrényét.


"Nem mindent lehet megváltoztatni, amivel szembenézünk. De semmit sem lehet megváltoztatni, amíg szembe nem néztünk vele." James Baldwin

Molnár Tímea

Hiszem, hogy kortól, nemtől függetlenül mindenkiben ott rejtőzik a vitalitás ahhoz, hogy (újra) megtalálja legbelső erőforrásait, hogy a jó megjelenés fortélyai bárki számára megtanulhatók és segítségükkel kifejezhetjük mindazt a szépséget, ami bennünk lakozik.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Stílus mentor sütiket használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A weboldal igénybevételével elfogadod a sütik használatát. Bővebben

2015. október 1-től az EU-s jogszabályokhoz igazodva a hazai weboldalakon is kötelező tájékoztatni a látogatókat arról, ha a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.

A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal/szolgáltató helyez el a látogató számítógépén, hogy minél egyszerűbbé, és hatékonyabbá tegye a böngészést. A weboldal igénybevételével együtt elfogadod a sütik használatát. Amennyiben nem szeretnél sütiket kapni, akkor zárd be a weboldalt, vagy tiltsd le a sütiket a böngésződ beállításaiban.

Bővebb információt az Adatvédelmi nyilatkozatban olvashatsz.

Bezár