Óda egy rúzshoz – Ben Nye (bármelyik árnyalata)

Nem célom, hogy az oldal tartalmi felépítése elmozduljon a terméktesztelős bejegyzések irányába, ugyanakkor látom, hogy sok olvasó számára hasznos lehet, ha bemutatok egy-két konkrét darabot, amit akár a sminkesként, akár a hétköznapokban használok.

Egyenesen Hollywoodból

Először is szeretnék néhány szót írni a márkáról, mert talán a szakmán és a sminkrajongókon kívül kevésbé közismert, annak ellenére, hogy maximálisan megérdemli a figyelmet.

A cég alapítója, Ben Nye a hollywoodi filmgyártás egyik vezető sminkmestereként alkotta meg saját márkáját, és hódította meg vele a piacot. A Ben Nye napjaink vezető, professzionális smink márkáinak egyike, a profiktól kezdve az amatőr felhasználókig elért. Ha szeretnénk minőséget és kategóriát ugrani az átlagos, drogériás kínálatról, mindenképpen ajánlom figyelmetekbe a márkát.


ben nye ruzsNemrég kaptam tesztelésre egy Ben Nye rúzst, amire azért is mondtam szinte azonnal és lelkesen igent, mert az egyik árnyalata már régóta meg van (a csodaszép Dusty Rose), és amúgy is terveztem róla áradozni. Az, hogy még választhattam is a színpalettáról, csak külön ajándék.
Mint színtanácsadót természetesen nem csábított el a tűzpiros Siren, Marilyn, vagy Russian Red, valami hétköznapibbat kerestem, így esett a választásom a Naturalra.

A kevés is rengeteg

Talán a fenti mondattal érzékelhető, mennyire erős pigmentáltságról van szó, ha a Ben Nye rúzsokról beszélünk. Szépen dolgozható, nagyon vékony rétegben is működőképes, erősíthető anyagról van szó, amiért nem kell napközben aggodalmaskodnunk. Fent van.
Frissíteni, mint minden rúzst természetesen ezt se lehet az örökkévalóságig, érdemes napi egy újra felvitelt eszközölni az egyenletes összkép érdekében.

Gyakorlati tapasztalatok

Mivel magamon (is) tesztelek egy színt, nem csak a munkám során hasznosítom, lássuk, hogyan szerepelt a Ben Nye a színtípus-skálán? 🙂

Ha pusztán a saját, Lágy Nyári színvilágomat, az ajkaim teltségét és alapárnyalatát, illetve a személyes ízlésemet veszem alapul, azt kell mondjam, hogy mindkét színárnyalat (a Dusty Rose és a Natural is) kicsit erősnek minősült a számomra. (Valahol az alkalmi és a nappali árnyalat határán.)

Ez természetesen nem a rúzs hátránya, hanem az én visszafogott színvilágom eredménye. Nem véletlen, lágy típusként a legnehezebb kihívás megfelelő rúzst találni. 🙂
A tökéletes, szinte láthatatlan nappali rúzsomat tehát egyelőre még nem sikerült kiválasztanom erről a palettáról, ez is az egyik oka, amiért nem nyúlok utána mindennap. Illetve a leggyakrabban keverem, lágyítom a számon a színét. (Amúgy alapnak is szuper, simán megtart egy krémesebb, vékony réteget.)

Ami azonban rajtam egy kissé karakteresebb rúzsként működik, tökéletes nappali keretet adhat egy Tél Típus arcán. Ezt a gyakorlatban is látom, a Dusty Rose, a Hófehérkéken ideális alaprúzsként funkcionálhat. A Sötét Teleken akár az ajkak színével is megegyezhet egy Natural árnyalat. Egyik szín sem túl rózsaszín, de nem is billennek a túl sárgás-vöröses irányba.

A rúzs állagra kellemesen viselhető, nem feszít, nem húz, nem ül a ráncokba, nem gyűlik össze. Viszont én azért érzem, hogy végeredményben mégis csak matt rúzsról van szó: kicsit szárítja a számat, jót tesz mellé a hidratálás. Ami viszont a mattság hatalmas előnye: nem mozog, nem csúszkál, stabilan fent van.
Ha tehát valaki kevésbé szereti a „kirúzsozottság” érzését, és a könnyedebb struktúrát kedveli, óvatosan pakolja a rétegeket.

Rúzsimádóknak kötelező

Ha tiszta színekről beszélünk, nagyon fontos a rúzs minősége, nincs is ugyanis kiábrándítóbb, mint egy tűzpiros rúzsra felügyelni egész nap. Minőségben a Ben Nye a rúzsok élmezőnyébe tartozik, nem mellesleg meglepően baráti az ára.

Bár nem volt szerencsém az összes árnyalatát szájon kipróbálni a sorozatnak, a képek (és a kézfejre húzott tesztek) alapján az alábbi árnyalatok tűnnek számomra megfelelő kísérletnek kezdőknek, és a natúr hangulat kedvelőknek:
First Blush, Primrose, Natural, Watermelon, Softshell, Champagne Ice, Rose Glaze, Cotton Candy
(Természetesen a legjobb élőben is kipróbálni vásárlás előtt a színeket, ha mód van rá!)

ben nye ruzs szinvalasztek
Mindenki találhat ízlésének, és színvilágának megfelelőt

Összességében egy jó minőségű, kellemes, intenzív rúzsról van tehát szó, ami mellé mindenképpen javasolt a kontúrceruza és a rúzsecset a tökéletes felvitel érdekében.


PRO

  • a hihetetlen színintenzitás
  • a gazdag színválaszték
  • a jó anyagminőség
  • a jó fedőképesség
  • a tartósság
  • az ára

KONTRA

  • még mindig nem leltem a tökéletes árnyalatra (szubjektív)
  • kicsit szárít a nap végére

A teszt rúzst a szepsegcenter.hu biztosította a számomra, ha kedvet kaptatok hozzá, a webshopjukon keresztül meg is rendelhetitek bármelyik szimpatikus árnyalatot. 🙂


"Adjál akkor is, ha kevés van neked is, adjál akkor is, ha neked is szükséged lenne rá, adjál akkor is, ha neked nem adtak, adjál akkor is, ha a szavaknál többre van szükség - és közben észrevétlenül a reménység emberévé leszel." Pál Ferenc

Molnár Tímea

Hiszem, hogy kortól, nemtől függetlenül mindenkiben ott rejtőzik a vitalitás ahhoz, hogy (újra) megtalálja legbelső erőforrásait, hogy a jó megjelenés fortélyai bárki számára megtanulhatók és segítségükkel kifejezhetjük mindazt a szépséget, ami bennünk lakozik.

“Óda egy rúzshoz – Ben Nye (bármelyik árnyalata)” bejegyzéshez 5 hozzászólás

    • Szia Bella!

      Az ár mindig viszonyítás kérdése, így vitatkozni róla nem érdemes. 🙂
      Egy Chanel rúzshoz képest kevesebb, a drogériás alsó-kategóriához képest több.
      Valakinek sok, valakinek teljesen megfelelő.
      🙂

      Üdv!
      Timi

      Válasz
  1. Szia Timi,
    Először is nagyon szeretem a blogodat, köszönöm, hogy ilyen hasznos dolgokkal segítesz a tétova lányoknak (és fiúknak). 🙂 Felbuzdulva a poszton nekiláttam keresgélni a régebbiek közt, de sajnos nem találtam olyat, ami segítene rúzst választani. Gondolom a hideg típusokhoz a hideg árnyalatok passzolnak, amik ruhában is jól mutatnak, a meleg típusokhoz pedig a meleg, sárgásabb, barackosabb árnyalatok. Szerintem nagyon hiánypótló lenne egy ilyen poszt.
    Üdv
    Lili

    Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Stílus mentor sütiket használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A weboldal igénybevételével elfogadod a sütik használatát. Bővebben

2015. október 1-től az EU-s jogszabályokhoz igazodva a hazai weboldalakon is kötelező tájékoztatni a látogatókat arról, ha a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.

A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal/szolgáltató helyez el a látogató számítógépén, hogy minél egyszerűbbé, és hatékonyabbá tegye a böngészést. A weboldal igénybevételével együtt elfogadod a sütik használatát. Amennyiben nem szeretnél sütiket kapni, akkor zárd be a weboldalt, vagy tiltsd le a sütiket a böngésződ beállításaiban.

Bővebb információt az Adatvédelmi nyilatkozatban olvashatsz.

Bezár