Mosható sminklemosó korong – egy év használat után

Hihetetlen, de csak most tűnt fel, hogy éppen 1 éve tértem át a magánéletemben és sminkesként is mosható sminklemosó korongokra, úgyhogy itt az ideje, hogy készüljön ebben a témában is egy bejegyzés.

Mivel nemcsak saját magamat, de másokat is napi szinten sminkelek, az ezzel kapcsolatos higiéniai termékek igencsak fogyóeszköznek számítanak a hétköznapjaimban. Sminkesként maximálisan törekszem tisztán tartani az eszközeimet, viszont hétről hétre olyan szemetet termel mindez papír zsebkendő, sminklemosó vatta, fültisztító pálcika formájában, hogy úgy gondoltam, körbenézek, mivel tudnám mérsékelni ezt a hatást.

Sminklemosó kendő

Amivel a magam részéről soha se tudtam igazán megbarátkozni, azok a különböző sminklemosó kendők voltak, mivel a legtöbbtől csak ragadtam, és teljes pénzkidobásnak éreztem, hogy az utolsó 4-5 kendő lényegében használhatatlanná száradt a zacskóban, bárhogyan is próbáltam légmentesen visszazárni. Úgyhogy a legelső, amit évekkel ezelőtt elhagytam a sminkes kellékek közül, az a sminklemosó kendő volt.

Sminklemosó vatta

Helyettük használtam a klasszikus sminklemosó vattákat, amik viszont rettentő hullámzó minőségben érhetők el, egyrétegű, többrétegű, kevésbé és jobban foszló verzióban. Ebből egy sminktanácsadáson akár 3-4 darab is elfogyott, így jelentősen növelték a heti szemétadagot.

Mosható sminklemosó pamutkorong

Fokozatosan tértem át a mosható verziókra. Először saját magamnak rendeltem egy csomagot, hogy kitapasztaljam a gyakorlatban, utána a munkában is használatba vettem őket. Mára kb. 30 darab arclemosó korong van folyamatos körforgásban a mosógép és a smink stúdió között.

Vendég-reakciók

Eleinte nem tudtam, mit is fognak szólni a vendégek, ha egy mosható korongot adok a kezükbe. Esetleg nem tartják kellőképp higiénikusnak ezzel letisztítani az arcukat, vagy bármi kifogás felmerül majd, de az elmúlt évben egyetlen negatív megjegyzés sem volt rájuk. Valakinek fel sem tűnt, mások inkább kíváncsi érdeklődéssel vették kézbe a terméket.
(Ha valakit zavar, továbbra is van vésztartaléknak a hagyományos sminklemosó vattából is néhány.)

Gyakorlati használatban

A mosható korong 100% pamut, másként szívja meg magát, lassabban itatódik át, de akkor masszívan átnedvesedik, ezért ki kell tapasztalni, mennyi folyadékot szükséges rálöttyenteni. Eleinte inkább csak pocsékoltam vele a micellás arctisztítót, most már kevesebbel kezdem, és szükség esetén teszek még.

Előnye, hogy a nagyjából 7 centiméteres korong nagyon jól kihasználható, tulajdonképpen egy darab bőven elegendő egy teljes smink lemosására. Komolyabb smink esetén ha szükségét érezzük kettő is használható. Persze legyünk őszinték, egy pamutkorong esetében nem az a nagy dobás, hogy leszed az arcunkról dolgokat. A kérdés, hogy mennyire hatékonyan tisztítható utána?

Tisztítás

A sminklemosó korongokat hetente egyszer, a fehér-mosással együtt tesszük a mosógépbe, addig a saját zsákocskájukban gyűlnek. (Miután használat után megszáradtak.)
Tisztíthatóság szemszögéből két dologtól tartottam igazán, a szempillaspiráltól és a rúzsoktól, és valóban. Önmagában a mosógép nem fogja maradéktalanul eltüntetni a foltokat, úgyhogy a manuális előmosás kihagyhatatlan a folyamatból.

A sminklemosó korongok tisztításának két hatékony módja van:

– Vagy AZONNAL kimossuk szappannal használat után kézzel.

– Vagy egy heti adagot előáztatunk egy szappanos-vizes tálkában, egyesével átmossuk őket és utána tesszük a mosógépbe. Tudni érdemes, hogy a mosógépben teljesen önálló életet élnek, zsákocskában, vagy anélkül, egy idő után elszabadulnak. 🙂

Folttisztító szappan

A legelején nagy lelkesedéssel vásároltam speciális folttisztító szappant, de azon kívül, hogy külön dobozban tárolom, nehogy valaki lefürödjön vele és a hab-testére pocsékolja :D, nem találtam annyival pusztítóbb folttalanítónak, mint mondjuk a bxbx szappant. Úgyhogy az egzotikus marhaepeszappan valószínű, hogy egyszeri kirándulás volt a háztartásunkban.

Foszlás és varrás

A pamutkorongok körbe vannak lockolva, ami elég masszív varrástípus, nem is nagyon foszlanak emiatt. Maga a korong bolyhosodik csupán a használatban. Gyorsan szárad. Ami viszont gyanús, hogy a cérna valószínű tartalmaz műszálat, mert alig lehet a szegésből kiszedni a festéket, vagy csak többszöri mosásra halványodik. (Próbáljuk nem rákenni a cérnára a sminket.)

Összbenyomás egy év használat után

A sminklemosó pamutkorongok mára a napi, heti rutinom észrevétlen részesei lettek, a használatuk teljesen megszokottá vált. A funkciójukat ellátják, így teljesen elégedett vagyok velük.

Egy-egy makacskodó foltra, nehezebben tisztítható sminkanyagra fel kell készülni, tisztításukat kézzel, szappannal, áztatással érdemes kezdeni, ez kihagyhatatlan. (Fontosnak tartom még megemlíteni, hogy az én sminkeszközeim 90%-a vizes bázisú, így a szuper-tartós, olajosabb anyagok lehet, hogy nehezebben, vagy némi folt-maradvánnyal távolíthatók el a pamutból!)

A pamutkorongok másik nagy előnye, hogy akár otthon is elkészíthetők, így méretük, alakjuk rajtunk múlik. Bármelyik textilüzletben találunk erre alkalmas 100% pamut alapanyagot, pelenkaöltéssel körbeszeghetjük akár kézzel is a kivágott korongokat. Az általam használt verzió kétoldalas, tehát két anyagréteg van egymáson.


"A gond az, hogy az emberek mindent azonnal akarnak, nincs türelmük végigjárni a fejlődésüknek megfelelő lépcsőfokokat. Holott a földi lét a tapasztalásról kell, hogy szóljon mindannyiunk számára." Szepes Mária

Molnár Tímea

Hiszem, hogy kortól, nemtől függetlenül mindenkiben ott rejtőzik a vitalitás ahhoz, hogy (újra) megtalálja legbelső erőforrásait, hogy a jó megjelenés fortélyai bárki számára megtanulhatók és segítségükkel kifejezhetjük mindazt a szépséget, ami bennünk lakozik.

“Mosható sminklemosó korong – egy év használat után” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Jó ötlet a házilag készíthető sminklemosó, én fogok ilyeneket varrni! Ritkán sminkelek, de minden este letisztìtom az arcomat arctisztító tejjel. Köszönöm!
    Könyvét sajnos nem tudok venni, bár kiváló lehet, gratulálok!

    Válasz
    • Kedves Magdolna!

      Köszönöm a hozzászólást, örülök, ha inspirálta a cikk a házi sminklemosó elkészítéséhez!
      🙂
      Köszönöm a gratulációt a könyvhöz!

      Üdv!
      Timi

      Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Stílus mentor sütiket használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A weboldal igénybevételével elfogadod a sütik használatát. Bővebben

2015. október 1-től az EU-s jogszabályokhoz igazodva a hazai weboldalakon is kötelező tájékoztatni a látogatókat arról, ha a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.

A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal/szolgáltató helyez el a látogató számítógépén, hogy minél egyszerűbbé, és hatékonyabbá tegye a böngészést. A weboldal igénybevételével együtt elfogadod a sütik használatát. Amennyiben nem szeretnél sütiket kapni, akkor zárd be a weboldalt, vagy tiltsd le a sütiket a böngésződ beállításaiban.

Bővebb információt az Adatvédelmi nyilatkozatban olvashatsz.

Bezár