Mennyiségi vagy minőségi fogyasztó vagy?

Aki foglalkozott már diétával, bizonyosan ismeri a minőségi éhezés fogalmát.  Akkor beszélünk erről az állapotról, mikor a bevitt élelmiszer kevesebb (vagy semennyi) hasznosítható, értékes tápanyagot tartalmaz, mint károsat (vagy üreset). Ez a helyzet, mikor fehérliszttel, cukorral, édesítő-és színezőanyagokkal, pótszerekkel feltuningolt ételeket fogyasztunk.

Mivel a szervezetünk igen csekély energiához jut ezekből az ételekből, így folyamatosan az éhezés állapotában tartjuk magunkat. Azaz hiába eszünk sokat, mégsem tudunk jól lakni. Így különböző hiánybetegségek, elhízás, szervi problémák léphetnek fel. Korunk egyik népbetegsége ez.

A minőségi fogyasztás azt jelenti, hogy kevesebbet eszünk és jobban odafigyelünk a bevitt tápanyagok mennyiségére és minőségére. Azaz tudatosabban választjuk meg az ebédünket, így a szervezetünk valóban hasznosítható energiaforrásokhoz juthat. (És milyen meglepő, kevesebbel is beéri.)

Napjaink öltözködésére ugyanez érvényes.

Az üzleteket járva sokszor megzavar minket a mennyiség, és különösebb megfontolás nélkül vásárolunk magunknak. A ruhatárunk folyamatosan nő (fogyasztunk), viszont összességében az értéke nem emelkedik. Mivel az egyes darabok a legtöbbször céltalanul és véletlenszerűen érkeznek a többi közé, egy idő után azt vesszük észre, hogy bár rengeteg ruhánk van, még sincs semmi, amit felvehetnénk. (éhezünk)

Hogyan juthatunk el ebbe az állapotba?

Több útja is van, a legtöbbször párhuzamosan zajlanak.

1) Megveszünk egy ruhát, ami a világon sehova (de sehova) nem fog passzolni a szekrényünkbe.

2) Annyi ruhánk van, hogy már fizikailag gondot okoz a tárolásuk. Átlátni, kezelni, csoportosítani egy agyonzsúfolt szekrényt szinte lehetetlen küldetés.

3) Vízfejűvé tesszük a gardróbunkat egy fő színnel.

Foglalkozzunk most ezzel a problémával egy kicsit. Gyakorlati meglátásom szerint a ruhásszekrények leggyakoribb „üres tápanyagai” a fehér és a barna (bézs, csoki, ét, drapp, khaki és társai). No és az örök klasszikus, a fekete.

Mi a fő gond a túl sok feketével?

Az, hogy fekete. Pontosítva az, hogy minden részlet és finomság eltűnik rajta. Sokszor hallom egy kupac fekete ruha fölött állva, hogy: De hiszen mindegyik más! – valóban, de senki se fogja rajtunk ezt észrevenni!

Hogyan is fest mindez a gyakorlatban?

Hétfőn felvesszük a feketét egy farmerrel. Kedden egy másik feketére váltunk. Szerdán a kedvenc feketénk kerül sorra… A látvány mégsem lesz túl változatos.

Valószínű, hogy magunk is ráununk erre a kombinációra. És elővesszük mellé a fehéret. Inkább kevesebb, mint több sikerélménnyel.

A fekete további hátránya az, hogy

1.) A Tél típusokon kívül nagyon nem előnyös másoknak.

2.) Annyira mély és intenzív, hogy hajlamos teljesen magának követelni a figyelmet.

A túlzott egy (vagy két) színűség nem igazán kombinálható

Talán ez a legfájóbb hiányosság. Feketéből, fehérből és szürkéből elég nehéz változatos megjelenést varázsolni. Hiába is igyekszünk összetenni egy kapszula kombinációt, ha igazából nincs miből. (Pedig mennyiségileg úgy tűnhet, mintha lenne…)

Belátható, hogyha van télre tíz hasonló fekete felsőrészünk, azok a ruhásszekrényünk értékét tekintve  egy, vagy kettő fekete felsőnek fognak megfelelni. (Ahhoz viszont túl sok helyet foglalnak és túl költségesnek számítanak).

Így bár lehet nagyon sok ruhánk, összességében mégis az alapoktól kell kezdenünk a vásárlást. Ez a tipikus példa szerintem nagyon jól bemutatja az öltözködésben felfedezhető minőségi éhezés szindrómáját.

Mikor kerül megfelelő helyére a fekete/fehér/barna a szekrényünkben?

Ha végignézünk a ruhatárunkon, és pusztán 10-20%-át foglalják le az alapszínek. Tehát van 2-3 fekete nadrágunk, de nem 8-10. Ha van nyárra 2-3 fehér farmerünk, de nem két sornyi. Ha nem veszünk még egy fekete basic felsőrészt a tucatnyi hasonló mellé.

"Tanulj szerénységet, örülj a szépségnek, s ne várj tőle mást, mint amit adhat. Az élet melegségét pedig keresd másutt; a szépség hideg láng, nem lehet melegedni mellette." Márai Sándor