Kontrasztok: te hol helyezkedsz el a fekete-fehér tengelyen?

A számunkra ideális színek utat mutatnak a számunkra ideális kontrasztokhoz is, a gyakorlatban azonban úgy látom, hogy a megjelenés fény-árnyék játékának finomságai (és ennek az öltözködésben megjelenő sajátosságai) nem mindenki számára egyértelműek. Nem véletlenül, hiszen egyéb színtulajdonságok is szerepet játszanak mellettük!

A színek fényereje alapvetően két dologtól függ:

– Attól, hogy mennyi fehéret, vagy feketét tartalmaznak. (A fehértől kivilágosodnak, a feketétől besötétednek)
– Attól, hogy önmagukban (akár tiszta állapotukban) milyen fényerejük van. Tehát egészen más eredményt kapunk, ha egy sárgát próbálunk világosítani, vagy ha egy lilát.

Minden színnek van ön12szinkormagában egy világossági, sötétségi értéke!
Tekintsünk rá a színkörre. A citromsárga a legvilágosabb, legintenzívebb szín.
Az ibolya-kék-lila skálákon láthatjuk az önmagukban is legsötétebb, legmélyebb színeket.
Tehát a vásárlásnál (hacsak nem a szürke skáláról keresgélünk), bizony sokszor bezavarhat a színek önmagukban sugárzó fényértéke, amitől kezdetben talán nehezebb elvonatkoztatni. Sokszor maga a szín vonja el a figyelmet a világossági-sötétségi értékéről.

Bár a színek és a kontrasztértékek szorosan összefonódnak, most egy kicsit bontsuk ketté őket, és egy rövid ideig tekintsünk a világra fekete-fehérben.


A szürke skála nem hazudik

A kontrasztjaink alkotta értékeket (vagyis a megjelenésünk fény-árnyék intenzitását) nagyon jól lehet érzékeltetni a fekete és a fehér skáláján, hiszen szinte leolvashatóak egy fekete-fehér fotóról.
(Fotózkodhatunk fekete garbóban, tiszta fehér ingben, szürke-vagy középtónusokban is akár, hogy ez kiderüljön)

Mire figyeljünk?

Melyek az önmagukban legsötétebb pontjaink? (A hajunk? A szemünk? A bőrünk?)
Melyek az önmagukban legvilágosabb pontjaink? (A hajunk? A szemünk? A bőrünk?)
Mi van, ha egyik értékünk se kiugróbb a másiknál?
Mi van, ha csak egyik érték vonja magára rögtön a figyelmet?
Mennyire távol helyezkednek el ezek az értékek egymástól a szürke tengelyen?

kontrasztertek01

Lássunk néhány példát

A belép a szobába és észreveszed típus (magas kontrasztok)

Miért vesszük észre messziről az erős kontrasztú embereket? Mert vonzzák a figyelmet!
Ha ehhez a fotóhoz hozzáillesztünk egy hasonlóképpen vibráló, nagyon erős kontrasztvilágot (balra), nagyszerűen ki fogja emelni őt.
Mi történik, ha az arcához egybemosódóbb tónusokat illesztünk? A hatás közel sem olyan izgalmas.

Mit jelent a magas kontrasztérték az öltözködésben?
A legsötétebbet párosíthatja a legvilágosabbal.
A legélénkebbet a legvilágosabbal.
A legsötétebbet a legélénkebbel.
Fekete-fehér-igen-nem.
Tiszta, erős, feltűnő, hangsúlyos kontrasztok. Nincs „köztes szürke sáv”, nincs „kicsit élénk, kicsit sötét, kicsit világos”.
Mintákban erős, vibráló, „kifolyik a szemed tőle” típusú mintákkal is kísérletezhet akár.

Az úgy jó, ahogy van típus (közepes kontrasztok)

Nagyon sokan inkább közepes tónusértékkel bírnak: a színeik fény-árnyék értéke se nem túl világos, se nem túl sötét. Számukra a fekete már túl mély és dinamikus, a legtisztább hófehér viszont túl világító erejű.
A közepes tónusok egészítik ki igazán a megjelenésüket öltözködésben is: nem is túl vibrálóak, de nem is túl fakók. A legfontosabb gyakorlati feladatuk általában az, hogy meglássák: szélsőségek nélkül is tökéletesen festhetnek, sőt! A legjobban!

Mit jelent a közepes kontrasztérték az öltözködésben?
A középértékeket!
A középsötétet a törtebb világossal.
A tört világosat a tört világossal.
A középsötétet a középélénkkel.
A középélénket a tört világossal stb.
A mintavilága nem lehet vibráló, csak karakteres, vagy elmosódó hangulatú. Egymáshoz közelebbi színek, színblokkok állnak jól rajta.

Aki szinte sose látja, mennyire különleges típus (gyenge kontrasztok)

A gyenge kontrasztokkal bíró típusok 90%-a elégedetlen a megjelenésével. Túl fakónak, jellegtelennek, unalmasnak, átlagosnak, semmilyennek ítéli magát. (Csak hogy a legáltalánosabb jelzőket mondjam)

Holott a szépsége éppen az a festmény jellegű, nagyon érzékeny, finom kontrasztérték, amivel például egy erős tónusvilágú egyén nem bír! Nem véletlen, hogy üvegcserépként törik össze ez a finomság, ha belenyúl (és általában belenyúl) feketével, élénk hajfestéssel, erős sminkkel, neonos színekkel stb.
Erőszakkal azonban a kontrasztjaink nem lesznek erősebbek.

Ennek a felismerése csodákra képes: ha valaki elfogadja, hogy az adottságai nem hasonlíthatók össze a skála túlvégével, az a háború győzelmével ér fel a sok-sok elvesztett csata után.

Mit jelent a gyenge kontrasztérték az öltözködésben?
Semmi feltűnőt! Sokszor még a sötétszürke, sötétkék is túl komor rajta. A legfinomabb színhatások keltik életre.
Világos a világossal.
Középsötét a világossal.
Középélénk a világossal.
Púderes, tört, lágy, finom, áttetsző, nyugodt, békés.
Mintavilágban a leglágyabb, szinte akvarell hangulatú, impresszionista, ombrés, átmenetes, füstös tónusértékek ideálisak. Jó értelemben vett láthatatlan mintavilágban mutatkozik meg igazán a szépsége.


Kizárólag a fény-árnyék értékeiket figyelembe véve az alábbiak szerint oszthatjuk szét az évszaktípusokat:
(Mintha fekete-fehérben lefotóznánk a 12 évszaktípus színkártyáját)

Gyenge kontrasztértékű típusok:Világos Nyár, Lágy Nyár, Világos Tavasz, Lágy Ősz
Sötét kontrasztértékű típusok: Sötét Tél, Sötét Ősz
Közepes kontrasztértékű típusok:Meleg Ősz, Hideg Nyár, Meleg Tavasz, Lágy Nyár, Lágy Ősz
Magas kontrasztértékű típusokmindegyik Tél, Élénk Tavasz, Sötét Ősz
Világos kontrasztértékű típusok:Világos Nyár, Világos Tavasz

A színtípus besorolás tehát nem egy zárt, geometrikus pontossággal körbehatárolt rendszer!

Többek között a kontrasztérték az egyik oka annak, hogy a négyes színtípus felosztást tovább lehet finomítani.

Ezért lehetséges, hogy két, egymástól eltérő külsejű embernek ugyanaz lesz a színtípusa, hiszen itt egy adott léptékrendszerről, világossági-sötétségi skáláról beszélünk, amin belül máshol, de még ugyanabban a közös halmazban helyezkedhetünk el.

Lássuk példaként a Nyár típusokat

A nyarak összességében közepes kontrasztot képviselnek a megjelenésükben, hiszen hiányzik a skálájukról a két végpont: a fekete és a vakító hófehér.
– A nyarakon belül a kontrasztok eltolódhatnak a Tél felé (erősödnek). Itt lesznek a Hideg Nyár típusok.
(Vagyis a Hideg Nyár az erős és a közepes kontrasztérték határán helyezkedik el)

– A másik irány a világos: minél világosabb valakinek az összhatása, annál valószínűbb, hogy a nyarakon belül Világos Nyárba tartozik.
(Vagyis a Világos Nyár a közepes és világos kontrasztértéknél, vagy az abszolút világos és gyenge kontrasztértéknél helyezkedik el)

– A két érték között helyezkednek el a Lágy Nyarak, akik mozdulhatnak a Hideg Nyár felé, illetve lehetnek a Világos Nyár határvidékén is.
(Vagyis a Lágy Nyár az abszolút közepes kontrasztértéknél, vagy a közepes és gyenge kontrasztértéknél helyezkedik el)

A Tél típusoknál ennyi finomságot nem látunk, mivel egy bizonyos kontrasztértéken túl már mindegy, hogy valaki „éppen csak” kontrasztos, vagy szinte fekete-fehér erősségű tónusai vannak. A különbséget itt már a további színtulajdonságokra hagyatkozva érdemes eldönteni.

Látható, hogy eddig nem is beszéltünk konkrét színekről! 
Hiszen bármelyik színből létrehozhatunk számunkra ideális kontrasztértékeket, pusztán a megfelelő árnyalataikat kell párosítanunk egymással!


"Nem mindent lehet megváltoztatni, amivel szembenézünk. De semmit sem lehet megváltoztatni, amíg szembe nem néztünk vele." James Baldwin

Molnár Tímea

Hiszem, hogy kortól, nemtől függetlenül mindenkiben ott rejtőzik a vitalitás ahhoz, hogy (újra) megtalálja legbelső erőforrásait, hogy a jó megjelenés fortélyai bárki számára megtanulhatók és segítségükkel kifejezhetjük mindazt a szépséget, ami bennünk lakozik.

“Kontrasztok: te hol helyezkedsz el a fekete-fehér tengelyen?” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Köszönöm a választ!?

    Tehát ha sötét ősz típusú az ember,akkor mindenképp a haja vöröses-arany csillogású,akár közép akár sötétszőke,igaz?

    Sári

    Válasz
  2. Szia Timi!

    Először is köszönöm,hogy megírtad ezt a cikket,igazán hasznos?
    Lenne egy kérdésem.
    Azt írtad,hogy a sötét ősz típusú embereket(akárcsak a teleket)a nagy kontrasztok jellemzik.
    Egy sötét ősz típusú embert mennyire jellemzi,hogy a haja(főleg a végeken)inkább világos/közepes kontraszot képviselnek,míg az arca és a szeme között nagy a kontrasz?

    Válaszodat köszönöm:

    Sári

    Válasz
    • Kedves Sári!

      Köszönöm a hozzászólást, örülök, ha hasznosnak találtad a cikket!
      A színtanácsadás tekintetében mindig a legfrissebb hajszín a mérvadó, tehát az a 4-5 cm haj, ami közvetlenül az arcunknál, a hajkezdetnél található. Ez a sötét őszöknél a leggyakrabban vöröses-aranyló középszőke, sötétszőke (a fodrászati hajszínskálán).

      Üdv!
      Timi

      Válasz
  3. Kedves Timi!
    Megmondom őszintén, ez az egyik olyan blogbejegyzésed, (van ilyen vagy 50 biztos), amit időről időre újraolvasok, mert nagyon érdekes és jól megfoghatóvá tesz bizonyos adottságokat az olyan amatőröknek, mint jómagam. És ma rájöttem, hogy valamit itt nem teljesen értek. Azt a részt, hogy az élénk tavasz a magas kontrasztértékű típusok közé tartozik. Ha megnézem mondjuk a pinterest mappában, az élénk tavasz típust, ott is világos bőrű, világos (kékes, zöldes) szemű embereket látok, a hajuk is inkább szőke vagy vöröses. Hogy adhatnak ki ezek a színek magas kontrasztértéket? Mi ad kontrasztot, ha igazán semmi sem sötét rajtuk? Ha mondjuk nézem az Agymenők Bernijét, nem látom, hol a kontraszt? Vagy félreértek valamit? Mitől kontrasztosabb egy élénk tavasz, egy világos tavasznál/nyárnál? Miben ragadható ez meg? Nagyon örülnék, ha segítenél megérteni.

    Válasz
    • Szia Mandi!

      Köszönöm a hozzászólásodat!

      Az Élénk Tavasz kontrasztértékét leginkább a színei telítettsége adja, nem csupán a világos-sötétségi értékek számítanak a színtípus besorolásnál, az csak az egyik tényező. Az élénk típusok erős, harsány, feltűnő színvilága mindennel párosítva karakteres kontrasztokat alkotnak.

      A Világos Tavasz világos és gyenge kontrasztértékű, mert minden színe fehérrel lágyított, közel sem annyira harsány, mint az Élénk Tavasz, így csökken a színek közötti vibrálás.

      A Meleg Tavasz közepes kontrasztértékű, mert közepes élénkségű, és kissé közepes mélységű színekkel rendelkezik.

      Remélem így érthető! 🙂
      Üdv!
      Timi

      Válasz
      • Szia Timi!
        Köszönöm szépen a választ. Így már értem. Azért nem láttam ezt, mert kizárólag fekete-fehérben gondolkodtam erről. 🙂 Azaz sötét-világosban. Innen viszont most kérdeznék még egyet. Azt hiszem, világos nyár típus vagyok. De érdekes módon a világos, hideg színeken kívül jól tudnak állni rajtam a kimondottan sötét színek is. Olyan szempontból, hogy míg egy világos szürke blúzban lesz egy harmonikusabb, kicsit bézses arcszínem (szinte sárgás), addig egy sötét püspöklilában vagy fekete-fehér mintás felsőben az arcom fehérnek hat, de a szemem kitisztul (a szemfehérje szinte kiviláglik, s a szemem is szép zölddé válik. ) Ez a hatás nem jelentkezik szürkés, tompa színek mellett, de a piros, királykék mellett vagy az említett sötétlila mellett igen. Ez ellentmondásnak tűnik, mert amúgy fehér a bőröm de a hajam maximum sötétszőke (télen). Általában a világosabb színvilágom miatt világos színeket hordok, de amikor megláttam, milyen szép zöld szemet varázsol rám néhány sötét kendő, elbizonytalanodtam… Szoktak előfordulni olyan telek, akik nem egyértelműek, mert világos összbenyomást keltenek és csak akkor élénkülnek fel a színeik, ha élesebb kontrasztokkal próbálkoznak öltözködés terén? Találkoztál ilyen esettel? (bocsánat, hosszú lett!)

        Válasz
        • Szia Mandi!

          Látatlanban nagyon nehéz konkrétumokat mondanom, de az az egy biztos, hogy egy világos típuson nagyon nem állnak jól a sötét színek, kifejezetten öregítik őket, sápasztják, ez egy elég karakteres jellemzőjük. Nagyon hamar lesz rajtuk valami túl komor, éppen ezért kihívás az öltözékük felépítése, mert nagyjából egy sötét szín sem túl ideális…

          Szóval összességében valószínű, hogy akkor nem vagy világos nyár, ha jók a sötét színek. 🙂
          Tél még lehetsz!
          🙂

          Üdv!
          Timi

          Válasz
  4. Szia Timi !

    Köszönöm ezt a fenomenális írást !! Ennyire összeszedetten, érthetően, gyakorlatiasan és igényesen nekem még soha senki nem mondta el a lényeg lényegét !!!! Pedig voltak próbálkozások a részemről a téma megértésében több írányból is .. Szerintem a képek és a hozzárendelt szinskálák nem csak informálisan sokatmondóak. Nekem a típusok hangulata és nagyon lejött .. A cikk olvasása közben jöttem rá, hogy a nagy vonzalmamat a színek felé talán nem csak az öltözködésben tudnám megélni, lehet hogy jó lenne elindúlni a festészet írányába is 🙂 .. Köszi az ébresztőt ! Nekem az irásaidból a müvészet és élet értékeinek szeretete is áttjön ! Sok sikert kívánok a továbbiakhoz !!!

    Válasz
    • Szia Szilvi!

      Köszönöm szépen a hozzászólásodat, különösen a visszajelzést a cikkhez, elég sok verziója készült és finomodott a hétvégén, csak reménykedtem, hogy a csiszolgatásokkal együtt az érthetősége is megmaradt. (Vagy javult)
      🙂

      A festészet egy csodálatos önfejlesztő, önkifejező, vagy csak egyszerűen meditatív eszköz, én csak bíztatni tudlak, hogy kipróbáld! Festeni jó.
      🙂

      Üdv!
      Timi

      Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Stílus mentor sütiket használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A weboldal igénybevételével elfogadod a sütik használatát. Bővebben

2015. október 1-től az EU-s jogszabályokhoz igazodva a hazai weboldalakon is kötelező tájékoztatni a látogatókat arról, ha a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.

A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal/szolgáltató helyez el a látogató számítógépén, hogy minél egyszerűbbé, és hatékonyabbá tegye a böngészést. A weboldal igénybevételével együtt elfogadod a sütik használatát. Amennyiben nem szeretnél sütiket kapni, akkor zárd be a weboldalt, vagy tiltsd le a sütiket a böngésződ beállításaiban.

Bővebb információt az Adatvédelmi nyilatkozatban olvashatsz.

Bezár