Hogyan fejlesztheted a színlátásodat?

A színek világát az emberek többsége hajlamos leegyszerűsíteni, vagy teljesen a perifériára helyezni, holott életünk számos területén döntő befolyással vannak ránk, hatnak ránk. Sokan elbizonytalanodnak, mikor elkezdenek mélyrehatóbban foglalkozni a színekkel, nem véletlenül. A szemünk ugyanis az egyik legkönnyebben becsapható érzékszervünk. Elég egy kis optikai zavar, egy fényvillanás, hogy alapjaiban megváltozzon mindaz, amit alig egy másodperccel azelőtt látni véltünk.
Mások úgy érzik, soha se lesznek képesek megkülönböztetni egymástól két árnyalatot, egyszerűen nincs érzékük ehhez a területhez.
Valóban léteznek bizonyos mértékű eltérések az emberek színlátása között, azonban nem kell született festőzseninek lennünk ahhoz, hogy a színekkel foglalkozzunk.
És miért is ne tennénk?
A színlátás fejleszthető, finomítható! Összegyűjtöttem néhány gyakorlatban is hasznosítható tippet:

1) Járj nyitott szemmel a világban!

Soha nem fogom elfelejteni, mikor először kaptam a feladatot: fessem le a délelőtti égboltot.
– Most fessek fehér felhőket? – tettem fel a logikus kérdést a tanáromnak, aki bölcsen elmosolyodott.
– Nézd csak meg újra azokat a felhőket. Teljesen biztos vagy benne, hogy fehérek?
Nos… igen. Biztos voltam benne. A felhő az fehér.
De kb. egy órányi csendes szemlélődés (és alkotómunka) után rá kellett jönnöm, hogy számos színt felfedezhetek a felhőkben… a fehéren kívül.
Gyakorta eszembe jut ez a felfedezés, mikor egy nagyobb szabad tér mellett visz el az utam. Felpillantok az égre, és megpróbálom megkeresni a felhők színeit. Nem könnyű, viszont egyre rutinosabban megtalálom a különböző árnyalatokat. (Figyelem, a naplemente és a viharos égbolt könnyített verzió!) 🙂

Ez a játékos feladat a maga szelídségével figyelmeztet: soha se elégedjünk meg a felszínnel!
Bárhova pillantasz, a színek ott rejtőznek körülötted, várva, hogy felfedezd őket!
– Milyen színe van a víznek?
– Milyen színe van földnek?

Ha a válaszod kék és barna, állj meg pár percig, és mélyülj el egy kicsit jobban a látványban!


2) A művészeti alkotások ablakot nyitnak a színekre

Nemcsak a színlátásunkat, de a szépérzékünket is fejlesztik a különböző művészeti alkotások, különösen a festmények és grafikai műremekek. Forgass művészeti albumokat, járj kiállításokra, galériákba, ismerkedj meg a legkülönbözőbb művészi irányzatokkal. Ha még nincs kedvenc festőd, itt az ideje, hogy találj egyet!

Gallery lovers

3) Vedd a kezedbe az irányítást!

Nincs semmi, ami hatékonyabban fejlesztené a színlátást, mint a gyakorlat. Ha éppen azon a napon hiányoztál, amikor általános iskolában kötelező rosszként színkört kellett festeni, mielőbb érdemes pótolni a lemaradásodat.
Elő a temperával, és a kis tégelyekkel, keverd ki a másod-és harmadlagos színeket!

Bár hasonlóképp száraz, és idegörlő pepecselésnek tűnhet, mégis stabil alapokat ad, hogyha egy adott szín világos-sötét, hideg-meleg, tompa-élénk színvariációit és színátmeneteit is megfested. Ez nemcsak segít érzékelni a finomabb különbségeket, de az adott árnyalat színgömbben elfoglalt helyét is könnyebben megállapítod majd.

piros szinkeveres

(A feladat titka, hogy a kiválasztott tiszta színhez mindig egy egységgel több fehéret/feketét/kéket/zöldet stb. kell keverni, így egyenletes skálát kaphatunk)

A legalapvetőbb hiányosságot én ott látom, hogy egyszerűen nem tudjuk, hogyan is működnek a színek, azaz miből lesznek, miért változtatják meg a karakterüket?
Pedig a színek meséi valahogy így kezdődnek:
Egyszer volt, hol nem volt egy tiszta és keverésmentes piros. Kicsattanóan jókedvű és ártatlan volt, akár a frissen érett alma. Egy szép napon azonban az atyai tiltás ellenére elment játszani, és alaposan bekoszolódott egy nagy adag feketével… Így lett belőle sötét és drámai bordó. Most már nem is tűnik annyira ártatlannak, nem igaz?

🙂
Johannes Itten könyvében olvashatjuk: annak, aki színekkel akar foglalkozni, lehunyt szemekkel látnia kell maga előtt a színkört. Nos, ha ennyire nem is kell szigorúan megközelítenünk a témakört, a színtan, színkeverés mibenlétével mindenképpen érdemes legalább alapszinten megismerkednünk.
(Megjegyzem, egy idő után szinte magától beég az a bizonyos színkör az agyunkba…)


4) Alkoss!

Ha megtanultad a színtani alapokat, a színek végtelen szabadságot adnak, hiszen akár egy ügyes bűvész, bármelyiket tudatosan fel tudod majd használni, ha ahhoz van kedved. Fess csendéletet, vagy rajzolj a fantáziád után, használd akár a jobb, akár a bal agyféltekedet, a színekkel kapcsolatos fogalmaid és látásmódod gyökeresen megváltozik a saját kezed nyomán!

art
A legfontosabb, hogy a saját örömödre és szórakoztatásodra tedd mindezt! Ha nem szeretnél festő szakkörbe járni, rengeteg kézműves foglalkozás ad teret a színeknek a batikolástól kezdve a gyöngyfűzésen, hímzésen át az üvegfestésig. Találd meg azt, ami kikapcsol, feltölt, sikerélményt ad.


4) Keress viszonyítási pontokat!

Ha van valami, amit érdemes vásárlási rutinként alkalmaznunk, akkor az a különböző árnyalatok összehasonlítása.
Az üzletekben sajnos nagyon előnytelenek a fényviszonyok: sárgás neonok, hangulatvilágítás, szürkés derengés a próbafülkékben stb. Éppen ezért szinte biztos, hogy a legtöbb szín alapból sárgásabbnak tűnik, mint amilyen valójában. Egy kis gyakorlattal azonban a kevésbé ideális viszonyok között is ki tudod választani a megfelelő színeket!
Ne feledd: egy színről önmagában ítéletet hozni sokkal nehezebb, mintha kapaszkodóként mellé helyeznénk néhány viszonyítási pontot.

Tetszik egy piros kardigán? Nézd hozzá még három-négy másik piros színű ruhadarabhoz, hogy valóban meglásd: az adott piros árnyalat hideg, vagy meleg? Élénk, vagy tompa? Megfelelő-e, vagy sem? (Ilyenkor jön jól az egyéni színkártya, amit színtanácsadás végén kapsz.)


5) Figyeld meg az árnyékokat!

Nekem nagyon sokat segített, mikor megértettem: az árnyékok sokat elárulnak egy szín karakteréről. Különösen a textilfelületeken.
Figyeld meg, hogy a kérdéses ruhadarab önmagán belül milyen árnyékokat vet? Sárgásnak/vörösesnek, vagy inkább kékesnek/szürkésnek hat az árnyéka? Látszik még az árnyékon a textil színe, vagy annyira sötét, hogy már-már feketének hat? Ezek a támpontok mind jó szolgálatot tesznek a szín azonosításánál.

Összefoglalva tehát: láss, figyelj, alkoss, gyakorolj!

Ha egészséges színlátással rendelkezel, biztos lehetsz benne, hogy egy kis odafigyeléssel és gyakorlással hatalmasat lendíthetsz a színek iránti érzékenységeden! Ez nem varázslat, egyszerűen csak jobban észreveszed azokat a finomságokat és eltéréseket, amiket régebben közös halmazba soroltál.
Bár a legtöbbször a férfiakra és nőkre vonatkoztatják az alábbi ábrát, úgy gondolom mindenkire igaz, attól függően, hogy mennyi figyelmet szentel a színeknek.

Reménytelen eset tehát nincs.
Kalandra fel! 🙂

 


"Egy ruha nem lóghat csak úgy a testen, követnie kell a vonalait. Alázatosan kell kísérnie a viselőjét, s ha egy nő elmosolyodik benne, a ruhának is ragyognia kell vele együtt." Madeleine Vionnet

Molnár Tímea

Hiszem, hogy kortól, nemtől függetlenül mindenkiben ott rejtőzik a vitalitás ahhoz, hogy (újra) megtalálja legbelső erőforrásait, hogy a jó megjelenés fortélyai bárki számára megtanulhatók és segítségükkel kifejezhetjük mindazt a szépséget, ami bennünk lakozik.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Stílus mentor sütiket használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A weboldal igénybevételével elfogadod a sütik használatát. Bővebben

2015. október 1-től az EU-s jogszabályokhoz igazodva a hazai weboldalakon is kötelező tájékoztatni a látogatókat arról, ha a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.

A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal/szolgáltató helyez el a látogató számítógépén, hogy minél egyszerűbbé, és hatékonyabbá tegye a böngészést. A weboldal igénybevételével együtt elfogadod a sütik használatát. Amennyiben nem szeretnél sütiket kapni, akkor zárd be a weboldalt, vagy tiltsd le a sütiket a böngésződ beállításaiban.

Bővebb információt az Adatvédelmi nyilatkozatban olvashatsz.

Bezár