Nemrég utaltam valakinek a Harry és Sally ikonikus éttermi jelenetére, és nem tudta, miről van szó. A „minden férfi tudja, hogy tudja, hogy ő tudja” – komikus kis vígjátékból, 1989-ből – pont olyan film, amit bármikor újra lehet nézni; és pont olyan, mint egy puha, meleg bekuckózás.
Meg Ryan pontosan az a nő (vagy ‘csaj’, ha stílusban maradunk), aki lassan, de véglegesen lopja magát az ember szívébe; Billy Crystal pedig pontosan az a férfi, aki mindezt az elejétől fogva érzi, csak félti a szívét. Őszi színek, kötött pulóverek és valami olyan lezser elegancia, amit a kilencvenes évek óta semmi sem tudott ismételni.
És a színek… pasztellek, kombinálva finom gyapjúval, lágy esésű vászonnal, kordbársonnyal, eszterházy-kockával, kötött mintákkal és bőrcipőkkel.
Ha figyelmesen nézzük, a két főszereplő megjelenése mindvégig finoman össze van hangolva. Egyikük sem öltözi alul vagy felül a másikat – ami a jelmeztervezők vizuális utalása arra, hogy ennek a két embernek bizony a gardróbszekrénye is az égben köttetett.
Nagyon sokan sóhajtanak fel ezeket a képeket látva: ’IGEN! Ezt keresem!’ A kényelmes és a csinos ötvözete. A kényelem itt nem csak és kizárólag a farmernadrágban merül ki – bár jelen van –, de nem dominál. Az anyagok és a minták kombinálása teszi ezt a stílusirányzatot olyan vonzóvá a szemnek. Magától értetődő, mégsem görcsös. Ahogy a film: romantikus, de épp nem szirupos; csak bájos, és reményt ad a szerelemben.
