Nemrég egy vendégem úgy ült le színtanácsadásra, hogy már az első percekben elmondta: az eredeti hajszíne szörnyű. Öregítő, vállalhatatlan. Évtizedek óta nem látta magát természetes hajszínnel. Azóta festeti, és úgy gondolta, ez már nem is lesz másképp. A környezete is kiakadna, ha bármi változna. Ő ezt már tudja magáról. Nagyon gyakran érkeznek a nők ilyen vagy ehhez hasonló mondatokkal a tanácsadásra:
Én ilyen vagyok.
Én ezt szeretem.
Én ezt soha nem tenném.
Én ezt így látom.
Nekem ez biztosan nem áll jól.
Az én eredeti hajszínem vállalhatatlan.
Húsz, harminc, negyven év nyomot hagy az emberen. Nemcsak a bőrön, a hajon, az arcon, hanem a mondatainkon is.
Egy idő után nemcsak azt mondjuk, amit látunk, hanem azt is, amit megszoktunk gondolni magunkról. És ezek a mondatok sokszor nagyon kategorikusak. Nem egyszerűen arról van szó, hogy „most jobban szeretem magam szőkén”. Hanem arról, hogy „az eredeti színem szörnyű”. Nem arról, hogy „nekem furcsa lenne más hajjal”. Hanem arról, hogy „az biztosan öregítene, elcsúfítana”.
Igen, tudom. Csak egy hajszínről beszélünk
Nem kell minden hajfesték mellé odatenni az Atkinson – Személyiségfejlődés könyvet, és nem kell a fodrász előtt családállítást szervezni. De attól még érdemes észrevenni, hogy ezekben a mondatokban nagyon sokszor nemcsak ízlés van. Hanem önelutasítás is.
Saját magunkról évtizedeken át ugyanazokat az elutasító mondatokat ismételni nem teljesen ártatlan dolog. Egy idő után nem véleményként működnek, hanem ítéletként. Mintha lenne bennünk egy régi belső mondat, ami már régen eldöntötte, hogy mihez van jogunk és mihez nincs.
Jogom van szépnek látni az eredeti hajszínemet?
Jogom van kíváncsinak lenni arra, hogyan néznék ki kevesebb festéssel?
Jogom van nem minden ősz hajszálat ellenségként kezelni?
Jogom van újra gondolni valamit, amit harminc éve biztosnak hittem?
A színtípusbesorolás egyik legfontosabb alapgondolata éppen az, hogy nem kell magadon mindent megváltoztatnod
Nem kell „téliesítened”, „tavaszosítanod”, kötelezően átfestened, hozzáigazítanod magad egy kategóriához. Nem kell úgy működnie ennek az egésznek, mintha A ponton bemenne egy ember, B ponton pedig kijönne valaki, akire a saját édesanyja is csak annyit mondana: elnézést, maga kicsoda?
A színtanácsadás nem átalakítóműsor. Legalábbis nálam biztosan nem az.
Nem arról szól, hogy valakit kicserélünk. Hanem arról, hogy megfigyeljük, milyen színek, milyen árnyalatok, milyen kontrasztok támogatják leginkább azt, ami már eleve ott van. A természetes adottságaidat, nem a harminc éve megszokottat.
Ha világosítani szeretnéd a hajad, megnézzük, milyen irányban érdemes. Mennyire legyen világos? Hidegebb vagy melegebb szőke áll közelebb hozzád? Ha sötétítenél, meddig érdemes menni? Ha rúzst keresel, elbírsz egy élénkebb árnyalatot, vagy nálad már egy közepes erősségű szín is hangsúlyosnak hat? Ha őszülsz, érdemes-e azonnal takarni, vagy lehet, hogy a saját őszülési folyamatod nem ellenség, hanem adottság?
Egyetlen színtípus sem arról szól, hogy az ember öltöztetőbaba legyen, akin mindennap a szivárvány más árnyalata pompázik. Nem kell olimpiai számként tekinteni a saját hajszínünkre. Nem kell minden reggel bizonyítani, hogy jól teljesítünk a saját színtípusunkban.
Meggyőződésem, hogy ez egy szelíd rendszer
Támogató rendszer. Azt mondja: jó vagy így. Nem kell semmit csinálnod azzal az őszülő tinccsel, ha nem akarsz. Nem kell befestened a hajad, ha nem szeretnéd. Nem kell lenövesztened, ha még nem állsz készen rá. Nem kell azonnal megszeretned azt, amit évtizedek óta elutasítasz. De talán nem kell többé ellenségként beszélned róla.
A vendégemnek sem azt mondtam, hogy itt és most, két óra alatt fogadja el, hogy a saját hajszíne biztosan szép. Ez túl nagy elvárás lenne. Senki nem úgy működik, hogy egy kendőpróbától hirtelen belső békébe burkolózik, miközben a háttérben halk fuvolaszó szól. (Bár lehetne készíteni egy playlistet a nagy felismerések pillanataihoz, de inkább megkímélek ettől mindenkit.)
Azt kértem tőle, hogy próbálja meg magában átkeretezni a kijelentéseit
Ne azt mondja: A hajam szörnyű. Az eredeti hajszínem vállalhatatlan. Hanem mondja inkább ezt:
Elfogadom a lehetőségét annak, hogy ez nem feltétlenül van így.
Elfogadom a lehetőségét annak, hogy a saját hajszínem nem ellenségem.
Elfogadom a lehetőségét annak, hogy más árnyalatok között is lehet olyan, ami jól áll.
Elfogadom a lehetőségét annak, hogy nem kell mindent ugyanúgy gondolnom magamról, mint harminc éve.
Ez nem önbecsapás. Nem kötelező pozitív gondolkodás. Nem arról szól, hogy reggelente a tükör előtt állva győzködjük magunkat valamiről, amit még nem érzünk igaznak. Ez csak annyi, hogy a kategorikus nem helyére beteszünk egy kis ajtórést.
A SOHA nem enged be új dolgokat. A LEHET már igen.
| Korlátozó belső mondat | A kognitív átkeretezés (Az ajtórés) | A megengedőbb, nyitott állapot |
| Az eredeti hajszínem szörnyű és unalmas. | Elfogadom a lehetőségét annak, hogy a természetes hajszínem nem az ellenségem. | Kíváncsi vagyok, hogyan mutatnak a természetes tónusaim a jelenlegi karakteremmel. |
| Ha nem festem a hajam, azonnal megöregszem. | Lehetséges, hogy az őszülés nem egy hiba, hanem egy természetes adottság. | Megnézem, milyen lehetőségeim vannak, hogy a saját tempómban éljem meg a változást. |
| Nekem ez a szín biztosan nem áll jól, kár is próbálkozni. | Nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy létezik belőle nekem való árnyalat. | Kipróbálom, hátha egy finomabb kontraszt új oldalamat mutatja meg. |
A tanácsadás végén ez a vendég úgy ment el, hogy időpontot foglalt a fodrászához. Nem azért, hogy egyik napról a másikra teljesen más hajszíne legyen. Nem azért, mert én rábeszéltem. Nem azért, mert a színtanácsadásnak az lenne a célja, hogy mindenkit visszafessünk az eredeti hajszínére. Hanem azért, mert kíváncsi lett. Mert egy belső hiedelem egy kicsit puhább lett. És fülig ért a szája.
Nekem ebben van a színtanácsadás egyik legszebb része
Nem abban, amikor valaki megtudja, hogy hideg vagy meleg árnyalatok állnak-e jobban neki. Nem is abban, amikor megtaláljuk a tökéletes rúzst, bár az sem egy tragikus pillanat, valljuk be. Hanem abban, amikor valaki egy régi, merev mondatot egy kicsit fellazít. Amikor a „nekem ez biztosan nem áll jól” helyett megjelenik az, hogy „talán megnézhetem”. Amikor a soha helyett ott lesz az, hogy lehet. És néha ennyi az első lépés.
Nem kell azonnal szeretned a hajszínedet. Nem kell azonnal elfogadnod az őszülést. Nem kell azonnal megváltoztatnod mindent, amit eddig gondoltál magadról.
Elég, ha egy pillanatra nem zárod ki annak a lehetőségét, hogy talán nem az adottságaiddal van baj. Hanem csak a mondatokkal, amelyeket túl régóta mondasz róluk.
Ha szeretnéd megnézni, milyen hajszínek, ruhaszínek és sminkárnyalatok támogatják leginkább a természetes adottságaidat, a színtanácsadás ebben ad kapaszkodót. Nem átalakít, hanem segít tisztábban látni azt, ami már eleve ott van.
