Gondoljuk tovább! Harmadlagos típusok – Hideg típusok

Bizonyos típusok már-már triviálisnak tűnhetnek, sőt, talán kevesebb szó is esik róluk az évszaktípusok témakörében. Ugyanakkor a maguk egyértelműségében igenis nagyon izgalmasak és változatosak tudnak lenni.

Éppen ilyen a két leghidegebb, legkékesebb adottságokkal rendelkező típus, a Hideg Tél és a Hideg Nyár. Mert néha azt látjuk, hogy bizony-bizony nem is olyan egyszerű eldönteni, hogy ki, melyik színcsoportba is tartozik?
Lássuk, mi ennek az oka – és a szépsége.


Hideg színtípus + hideg színtípus

Az alábbi táblázatban látható, mely színtulajdonságok lesznek egymásra hatással.

hidegélénklágyvilágossötét
Nyár
Tél

I. Nyár típus

A Nyár típus Tél típussal történő találkozásában a másodlagos színtulajdonság az élénkség, így mutatkozik meg a Hideg Nyár színpalettája, mely egy csipetnyit élénkebb, és hűvösebb a többi, nyári palettánál.

A harmadlagos színtulajdonságot a Tél típus mélysége határozza meg, ezért is mondjuk, hogy a Hideg Nyár típus esik a legközelebb színvilágában a téli palettához – de annak teljes telítettségét, és fekete értékeit nem éri el.

NYÁR+ TÉL+ TÉLSzíntípus
Domináns
színtulajdonság
HIDEGNyár
(fő színtípus)
Másodlagos
színtulajdonság
hideg+ ÉLÉNKHideg-Nyár
(altípus)
Harmadlagos
színtulajdonság
hideg+ élénk+ SÖTÉTHideg-Sötét-Nyár
(harmadlagos típus)

A szemek rejtélyesek, és néha a kék szemek a legrejtélyesebbek.
Logikusan minél karakteresebb, teltebb, világítóbb valakinek a szemszíne, annál valószínűbb, hogy az élénkebb típusba tartozik. Azonban van, amikor nem is annyira a szem intenzitása tartja az embert a nyár típusok oldalán, hanem a bőrtónus lágyabb kontrasztja, a haj finomabb tompasága.

A Hideg-Sötét-Nyár típust nevezhetjük „majdnem Hideg Télnek”, ő az a Hideg Nyár, akin első pillantásra még a fekete fehér sem hat elrémisztőnek (bár azért nem tökéletes, különben nem kételkednénk!), a tiszta piros sminkkel elfogadható, a királykék kevésbé szélsőséges változatai pedig szépen illeszkednek a lilái mellé.
Azonban ha a két altípus színpárjait nézzük, összhatásban a Hideg Tél vibrálóbb, tisztább kontrasztjai már elnyomják, a szaténos felületek, a nagyon drámai mélységek még rajta is sápasztók.

Összesítve mi is az, amit látunk?

Hogy a Nyár és a Tél találkozásánál léteznek olyan Hideg Nyár típusok, akik harmadlagos színtulajdonságaikban közelebb helyezkednek el a Télhez, azaz kissé élénkebb és mélyebb színvilágúak.


II. Tél típus

Mit látunk a Tél típus oldalán?
A Tél és a Nyár találkozásának közös színtulajdonsága a világosság, ez is teszi többek között a Hideg Tél típust a telek között a legdecensebbé, legvisszafogottabbá.

A harmadlagos színtulajdonságot a Nyár lágysága adja, tehát létezik olyan Hideg Tél típus, aki kissé már a Hideg Nyár színei felé tolódik, bár még nem lép át a pasztell színvilágba.

TÉL+ NYÁR+ NYÁRSzíntípus
Domináns
színtulajdonság
HIDEGTél
(fő színtípus)
Másodlagos
színtulajdonság
hideg+ VILÁGOSHideg-Tél
(altípus)
Harmadlagos
színtulajdonság
hideg+ világos+ LÁGYHideg-Lágy-Tél
(harmadlagos típus)

Ha elképzeljük magunk előtt a Hideg Tél klasszikus képviselőjét, Hófehérkét, az első, és legjellegzetesebb fogódzkodót a megjelenésében az ébenfekete hajszíne jelenti.

Igen ám, csakhogy sok Télnek nem éri el a természetes hajszíne a sötétbarnák színmélységét sem, nemhogy az ébenfeketét! Az átlagosnak nevezhető, (magyar) Tél típus sokszor inkább hamvas sötétszőke, világosbarna, középbarna. Ennek a hajszínnek lehet egy-két árnyalatnyi festéssel még szebb, még Hófehérkésebb, még karakteresebb sötétcsokoládé ragyogást adni.

Találkozhatunk azonban olyan Hideg Telekkel is, akik ennek a Hófehérke típusnak a finomabb, visszafogottabb kistestvérei, de még mindig Tél típusnak nevezhetők.
Kissé fakóbb szemekkel, kissé bézsesebb arcszínnel, kissé törtebb hajtónussal rendelkeznek. Ők azok, akiken bár látszik, hogy a Hideg Nyár orgona lilája, indigókékje, sötétszürkéje, közepes fuksziája kissé kevés, de nem is sápasztja őket annyira karakteresen, mint az egy fekete hajú, vakító kék szemű Hideg Tél típus esetében megfigyelhető.
Valószínű, ők azok a Hideg Tél típusok, akik megőszülve, idősebb korban valóban átléphetnek egy Hideg Nyári palettába. (Vagy mondjuk inkább egy Hideg-Sötét-Nyári palettába.)

Összesítve mi is az, amit látunk?

Hogy a Tél és a Nyár találkozásánál léteznek olyan Hideg Tél típusok, akik harmadlagos színtulajdonságaikban közelebb helyezkednek el a Nyárhoz, azaz kissé világosabbak és lágyabbak, mint egy tiszta Hideg Tél típus.


Kétségek között…

Amikor tehát valaki nem tudja eldönteni, hogy Hideg Tél, vagy Hideg Nyár, lehet, hogy teljesen természetesen és reálisan látja magát valahol a két típus között! Ők azok a vendégek, akik általában úgy érkeznek a színtanácsadásra, hogy tudják, hogy hideg típusok, csak még nem jutottak dűlőre a két oldal között. A felmerülő gondolatok a leggyakrabban hasonlók:

– Egy Tél típushoz mintha kevesek lennének a színeim, egy Nyár típushoz képest viszont karakteresebbek.

Hogy vajon pontosan honnantól kezdődik a Hideg Tél, és hol ér véget egy Hideg Nyár palettája?
Talán lehetetlen pontosan megmondani, azt hiszem, van olyan átfedés, ahol már csak az egyéni benyomások döntenek.
A színtípus meghatározásnál sokkal inkább a színtulajdonságok ismétlődése, a színkombinációk dinamikája, összhangja, a mellettük megjelenő, további téli, vagy nyári színek együttese, az anyagok fényessége, mattsága stb., tudja elbillenteni a mérleget valamelyik irányba. (Vagy egyszerűen csak egy hajfestés.) 😀

Ezen finom különbségek játszanak közre többek között abban is, amikor valakit hol ide, hol oda (hol harmadik félének) sorolnak. Mert bár az egyértelműséget keressük egy adott típusban, nem mindenki jeleníti meg a tankönyvi példákat. Ilyen esetekben valóban színtípus-fordító lehet egy hajfestés.

Megpróbálom valamennyire érzékeltetni a négy típus közötti különbségeket.
(A monitorbeállítások okán a színek másként jelenhetnek meg!)

Fekete, pink, tiszta kékesibolya, tiszta citromsárga

Hideg Tél (tiszta, egyértelműen magas kontraszttal) – nem vihető el a Nyár típus felé.
Hideg (Lágy) Tél (némiképp lágyabb, közepesebb-magas kontraszttal) – elvihető a Nyár típus felé.
Hideg (Sötét) Nyár (némiképp élénkebb, közepesebb-alacsony kontraszttal) – elvihető a Tél típus felé.
Hideg Nyár (közepes színvilágú, egyértelműen lágyabb kontraszttal) – nem vihető el a Tél típus felé.

A kérdés az – és talán ez egy célravezető megoldás lehet -, hogy a két középső halmazt egy típusként definiálhatjuk-e, mert igazából akármelyik irányból is érkezünk, nagyon közeli árnyalatokat látunk. Itt még annyira jellegzetes eltérések sincsenek, amelyeket egy hideg és egy meleg altípus határvidékén megfigyelhetünk.
Két kékes, ezüstös, szürkés színvilág találkozik, egy élénk és egy lágy, egy sötét és egy világos, és valahol középen közepes értékűvé válnak.

A gyakorlatban én úgy látom, hogy nem okozunk vele károkat, ha azt mondjuk: Hideg Nyár típus vagy, de el tudsz mozdulni a téli színek felé, vagy fordítva: Hideg Tél típus vagy, de legyen kéznél a rúzsod, ha harsány, vagy sötét színekről van szó!

A harmadlagos típusokról további bejegyzést itt találsz.


"Az emberek ritkán veszik észre, hogy kissé divatjamúltak a ruháid, ha egy nagy, barátságos mosollyal viseled őket." Lee Mildom

Molnár Tímea

Hiszem, hogy kortól, nemtől függetlenül mindenkiben ott rejtőzik a vitalitás ahhoz, hogy (újra) megtalálja legbelső erőforrásait, hogy a jó megjelenés fortélyai bárki számára megtanulhatók és segítségükkel kifejezhetjük mindazt a szépséget, ami bennünk lakozik.

“Gondoljuk tovább! Harmadlagos típusok – Hideg típusok” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Tegnap találtam a blogodra… kicsit kevesebbet aludtam emiatt… ?
    Minden bejegyzést nagyon köszönök, de Hideg Nyárkent, akinek egy csomó élénk cucca (Hideg tél) cucca van különösen köszönöm… mert szerintem jól állnak azok a színek! ?

    Válasz
    • Kedves Ági!

      Köszönöm a visszajelzésed, örülök, hogy tartalmasnak és hasznosnak találod az oldalt! Remélem még sok olvasnivalót találsz itt a jövőben is!

      Üdv!
      Timi

      Válasz
  2. Kedves Timi!

    Tervezel esetleg olyan bejegyzést, amiben az összes harmadlagos típus szerepel, fényképes példával? Én nagyon örülnék neki – bár tudom, nem könnyű feladat mindegyikhez példákat találni.

    Üdv: Julcsi

    Válasz
  3. Kedves Timi, én valószínűleg egy ilyen átmenet lehetek…kérdésem: …pasztel színek tekintetében lehetséges, hogy valakinek a galambszürke, szürke árnyalatai épp úgy jólállnak mint a bézs, drapp, mogyoró, kő-szinek?

    Válasz
    • Szia Kati!

      Egyik hideg színtípusnak sem előnyösek a sárgás, meleg drappok, ha erre gondoltál. 🙂
      A hideg típusoknak (Nyár, Tél), a legjobban a hideg szürkék állnak.

      Üdv!
      Timi

      Válasz
      • ..elnézést hogy boncolgatom, de nincs „langyos”? 😀 Hiszen annyiféle bőr szín van, és lehet átfedés a kettő között. Tudom, több együttható van, de mért ne keveredhetnének ezek, és mondhatjuk rá, hogy semleges (langyos). Nyárnak picit tavaszias, tavasznak kicsit nyárias. Pölö: kék szem, barnás bőr, középbarna-sötétszőke hajszín. Mindkettő lehet. Ez ennyire fekete-fehér, hogy ki hideg vagy meleg? Millió színárnyalatot ebbe a kettőbe lehet csak besorolni? (tudom 6-6, de mégiscsak ebbe a két halmazba vannak sorolva.)
        Megérteni szeretném, nem kritizálok 🙂
        Üdv, Kati

        Válasz
        • Kedves Kati!

          Még nem találkoztam olyan emberrel, akit ne lehetett volna vagy a hideg, vagy a meleg oldalra besorolni. Olyan már volt, hogy nehezebb volt eldönteni, de eddig mindig sikerült.
          Lehet, hogy van „langyos”, én még nem teszteltem ilyen típust.

          Üdv!
          Timi

          Válasz
  4. Lehet, hogy butaságot vagy túl egyszerűt kérdezek, de egy hideg nyár típusnak lehet zöld szeme?

    Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Stílus mentor sütiket használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A weboldal igénybevételével elfogadod a sütik használatát. Bővebben

2015. október 1-től az EU-s jogszabályokhoz igazodva a hazai weboldalakon is kötelező tájékoztatni a látogatókat arról, ha a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.

A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal/szolgáltató helyez el a látogató számítógépén, hogy minél egyszerűbbé, és hatékonyabbá tegye a böngészést. A weboldal igénybevételével együtt elfogadod a sütik használatát. Amennyiben nem szeretnél sütiket kapni, akkor zárd be a weboldalt, vagy tiltsd le a sütiket a böngésződ beállításaiban.

Bővebb információt az Adatvédelmi nyilatkozatban olvashatsz.

Bezár