Gondolatok az ombre hajfestésről

Az ombre hajfestés kezd ugyan már kifutni a divatból, de még mindig népszerűnek mondható a fiatalok körében, és itthon is egyre több próbálkozást lehet látni belőle. Azért írok próbálkozást, mert sajnos az ombre hajfestésre különösen igaz, hogy szakmailag kiváló fodrász kell hozzá.

Az ombre hajfestés lényege, hogy egyfajta napszítta, könnyed, természetes hatással dúsítsa a frizurát: a festetlen hajon is látható árnyalatkülönbségeket erősíti fel (ugye hajvégeink mindig világosabbak néhány árnyalattal, mint a frissen nőtt hajtöveknél – köszönhetően a napfénynek, a szárításnak és egyéb környezeti behatásoknak).

Az ombre eredetileg tehát a melírhoz hasonló, volument adó festésként indult, mára azonban számtalan variációban létezik.

Én háromféle ombre hajfestést különböztetnék meg:

  • az extrémet
  • a jól sikerültet
  • és azt, amelyik legfőképp egy elhanyagolt lenövéshez hasonlítható.

Az első verziók többnyire nagyon feltűnőek és színesek. Rózsaszínből a fehérbe, zöldből a pirosba, lilából a kékbe váltanak. Leginkább egy buliparókára emlékeztetnek, éppen ezért tizennyolc év felett csak saját felelősségre érdemes őket bevállalni.

A jól és rosszul sikerült ombre festés közötti különbségeket többek között a helyesen megválasztott árnyalatok és a festés technikai kivitelezésében figyelhetjük meg. Minél gondosabban van elkészítve az átmenet, annál természetesebb a hatás. Sokan félreértelmezik a látványt és úgy gondolják: egyszerűen csak a hajvégeket kell szőkíteni. Az ombre hajfestés azonban szinte végigvonul a haj teljes hosszán, nincs benne éles határvonal. Fontos hangsúlyozni az átmenet jelentőségét! Ha már a hajtőnél szőkülünk, az nem ombre, hanem szőkítés (vagy melírozás).

A végeredmény tekintetében sajnos tényleg kétféle út létezik: vagy csodálatos átmeneteket kapunk, vagy úgy fogunk festeni, mintha hónapok óta nem foglalkoznánk a lenövésünkkel (vagy nem tudnánk eldönteni, milyen hajszínt is szeretnénk). Előbbi csinos, utóbbi inkább ápolatlan hatást kelt.

A megfelelő technikai kivitelezésen túl nagyon fontos a helyes árnyalatok kiválasztása!

Minél nagyobb az eltérés a hajtő és a hajvégek színei között, annál hosszabb átmenetre van szükség!

Mindig vegyük figyelembe a színtípusunkat! Ha hamvas az eredeti hajszínünk (tehát hideg színtípusba tartozunk), akkor kizárólag hamvas, hideg árnyalatokkal kísérletezzünk! Ha meleg a színtípusunk, akkor bátran választhatunk aranyló, mézes, bronzos színeket.

Ha középsötét-középszőke, egérszínű hajunk van (mint például oly sok Nyár típusnak), soha se válasszunk mellé erősebb, sötétebb, élénkebb árnyalatot, mert diszharmonikusan mutat majd az összhatás. Ha a megjelenésünk se kontrasztos, a két végpont se legyen az.

Nem mindenkinek áll jól a szőke! Minél nagyobb felületen szőkítünk (főleg ha rossz árnyalatú szőkével), annál nagyobb az esély rá, hogy „kilúgozva” fogunk kinézni mellette. Ha valakinek nagyon sötét hajszíne van, inkább ne menjen el a hajvégeknél a szőkéig, maradjon egy természetesebb árnyalatnál.


"Már most is bennünk van az az erő, ami ahhoz kell, hogy megtegyük azokat a dolgokat, amelyekről el sem tudtuk képzelni, hogy lehetségesek." Maltz Maxwell

Molnár Tímea

Hiszem, hogy kortól, nemtől függetlenül mindenkiben ott rejtőzik a vitalitás ahhoz, hogy (újra) megtalálja legbelső erőforrásait, hogy a jó megjelenés fortélyai bárki számára megtanulhatók és segítségükkel kifejezhetjük mindazt a szépséget, ami bennünk lakozik.

“Gondolatok az ombre hajfestésről” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Szia!
    Most találtam rá a blogodra és nagyon tetszik! Imádom a ruhákat, a színeket és nagyon szeretek stílusról szóló cikkeket szakértőtől (és nem kontároktól) olvasni.
    Szóval gratulálok, csak így tovább!
    Dana

    Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Stílus mentor sütiket használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A weboldal igénybevételével elfogadod a sütik használatát. Bővebben

2015. október 1-től az EU-s jogszabályokhoz igazodva a hazai weboldalakon is kötelező tájékoztatni a látogatókat arról, ha a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.

A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal/szolgáltató helyez el a látogató számítógépén, hogy minél egyszerűbbé, és hatékonyabbá tegye a böngészést. A weboldal igénybevételével együtt elfogadod a sütik használatát. Amennyiben nem szeretnél sütiket kapni, akkor zárd be a weboldalt, vagy tiltsd le a sütiket a böngésződ beállításaiban.

Bővebb információt az Adatvédelmi nyilatkozatban olvashatsz.

Bezár