Egy újabb (esős) nap Kolozsvárott

Az eddigi találkozókhoz hasonló tartalommal, új és otthonos helyszínen ismét a színtípusok és a testalkatok jegyében telt egy nap Kolozsvárott. Mintha az időjárás is kuckózós, női napnak időzítette volna ezt a szombatot, egész nap felváltva esett és zuhogott, így valóban nem kellett másra koncentrálnunk, csak a színekre és az öltözködési praktikákra.


Fantasztikus és megtisztelő, hogy ketten is Csíkszeredáról utaztak erre az alkalomra, sőt, volt, aki duplázott, mert már az előző alkalommal is jött, és most is ugyanolyan izgatottsággal és lelkesedéssel ült le kendőpróbára, mint évekkel ezelőtt. A leginspirálóbb újra találkozni, és látni, hogy valaki szinte kivirult a legutóbbi alkalom óta!

Természetesen egy szombati nap kevés ennek a témakörnek a mélyreható és teljes bemutatására, éppen ezért minél gyakorlatiasabbá próbáltam tenni, hogy legyen mire építkezni a résztvevőknek a továbbiakban. A kendőteszten és a testalkatelemzésen túl volt színválogatás, és teljesen személyre szabott montázskészítés, amit láthatóan mindenki nagyon élvezett. Hiába, ha előkerül néhány női magazin, olló és ragasztó, mindenkiből előbújik a határtalan kreativitás és alkotási vágy! 🙂


Köszönöm minden résztvevőnek a nyitott hozzáállást, a barátságos és szívet melengető fogadtatást, a remek ebédet, a sok-sok kérdést, az őszinte érdeklődést. Azt hiszem sikerült együtt kiszíneznünk ezt a borongós hétvégét! 🙂


Néhány visszajelzés az alkalomról:

 

Tetszett Timi nyitottsága és türelme, hogy nincs elszállva és nem megváltoztatni akar, csak tanácsokat ad. És tetszik, hogy kimondja a negatívat és a pozitívat kendőzetlenül, nem bántóan, onnan lehet akkor fejlődni. Sok kérdést viszek magammal kapcsolatban haza, pár színnel még barátkozom. Megértettem pár dolgot, miért nem működött, és azt is, hogy miért dicsértek a barátok sok számomra szokatlan kombinációt, miért állt jól. ~ Anikó

Tetszett az elméleti tudás, az előadás, a színkártya nagyon nagy segítség! Timi mindenkire odafigyelt, tetszett a nyitottság a kérdésekre. Megerősítést kaptam, hogy nem annyira rossz az irány. Több magabiztosságot viszek – ez a homokóra alkat teljesen feldobott, mindig csodáltam az ilyen nőket, csak magamat másképp láttam. ~ Noémi

Jó volt, hogy azt lehetett az alapgondolatnak érezni, hogy keressük magunkba s egymásba a szépet. Nagyon tetszett a kendős színtípus megállapítás. Azt érdekes volt végignézni az összes résztvevőn. Jó volt, hogy viszonylag gyorsan végighaladtunk az előadáson s nagyrészt gyakorlatiasan szívhattuk magunkba az információt. Összességében nagyon hálás vagyok ezért, köszönöm, hogy részt vehettem. 🙂 ~ Lea

Nekem nagyon tetszett a gyakorlatiasság, személyre szabottság egész nap. A helyszín különösen inspiráló, olyan jó otthonos, kellemes. Igyekszem jobban figyelni magamra, arra, hogy mi áll jól nekem, mit szeretek, tudatosan vásárolni. Minden jót! ~ Márti

Nagyon tetszett az alkalmon, hogy az elméleti bemutató után sor került gyakorlati részre is. Tetszett, hogy Timi mindenkivel egyénileg foglalkozott, tényleg személyre szabta a tanácsadást, s az egész magatartása hozzájárult ahhoz, hogy ne legyen unalmas, egyhangú a színek próbálgatása, a színtípusok megtalálása. Jó volt rácsodálkozni a színekre és egymás szépségére. Mindenképp szem előtt fogom tartani a színtípusomat a ruhatáram darabjainak kiválasztásában, ill. úgy érzem, önbizalomnövelő volt az alkalom. ~ Kata

Hálás köszönet, hogy ott lehettem végre. 🙂 Gyakorlatias volt, családias és nagyon hasznos. Timi sok kapaszkodót adott úgy a színek terén, mint a testalkatunk kapcsán. A gyakorlatias tippek, tanácsok, meglátások pl. melltartó kapcsán, ruhák kapcsán, rúzs kapcsán. Szerintem kifejezetten jó volt, hogy olyanok is visszajöttek, akik már voltak az előző alkalommal. Egymástól is sokat tudtunk tanulni. Szuper, amit csináltok! Hajrá! ~ Enikő

Örülök, hogy ott lehettem. Az alkalmon nagyon tetszett, h. volt kávé, és a hely is nagyon otthonos és családias volt… Jó volt, hogy Timit hívtad meg, mert igazán ért hozzá és egyre jobban csinálja. Még így, hogy már voltam, még így is tudott újat mondani. Jó volt, h. most kitért a haj színre is. Nyilván, amit egy napba be lehetett tenni, azt betettétek, szóval ezzel a nappal nem volt semmi gond 🙂 szóval már várom, hogy menjek vásárolni 🙂 jó lenne egy Timit vinni a zsebembe, h. mikor felpróbálom a ruhát, akkor bökjön meg, ha mégsem talál… de nagyon praktikus ötleteket adott  ~ Kinga

Örülök, hogy veletek lehettem tegnap, szuper jó csajos nap volt!!! Tetszett az előadás, a gyakorlati részek, minden. Timinek köszönöm a sok hasznos tanácsot, kedvességet, türelmet!!! Annyira örvendek, hogy a kedvenc színeimet bátran viselhetem, de még van pár dolog amire jobban oda kell figyelnem. Számomra nagyon hasznos volt e alkalom, mert segít abban, hogy magabiztosabban kiválogassam a számomra előnyös ruhadarabokat, ékszereket.~ Eni


“Jobb sikertelennek lenni az eredetiségben, mint sikeresnek az utánzásban.” Herman Melville


Molnár Tímea

Hiszem, hogy kortól, nemtől függetlenül mindenkiben ott rejtőzik a vitalitás ahhoz, hogy (újra) megtalálja legbelső erőforrásait, hogy a jó megjelenés fortélyai bárki számára megtanulhatók és segítségükkel kifejezhetjük mindazt a szépséget, ami bennünk lakozik.

“Egy újabb (esős) nap Kolozsvárott” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Szia Timi! 🙂

    Személyes találkozó csak Kolozsváron van? Magyarországon ez nem elérhető?
    Köszönöm a válaszodat előre is! 🙂
    Üdv:
    Jana

    Válasz
  2. Örülök, hogy ismét szép Kolozsvárosunkban jártál és sajnálom, hogy nem találkozhattunk. Azóta, hogy először voltam színtanácsadáson mindig lelkesen ajánlom másoknak is, mivel rengeteget segített nekem és azóta magabiztosabban vásárolok! Még várunk szeretettel!

    Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Stílus mentor sütiket használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A weboldal igénybevételével elfogadod a sütik használatát. Bővebben

2015. október 1-től az EU-s jogszabályokhoz igazodva a hazai weboldalakon is kötelező tájékoztatni a látogatókat arról, ha a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.

A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal/szolgáltató helyez el a látogató számítógépén, hogy minél egyszerűbbé, és hatékonyabbá tegye a böngészést. A weboldal igénybevételével együtt elfogadod a sütik használatát. Amennyiben nem szeretnél sütiket kapni, akkor zárd be a weboldalt, vagy tiltsd le a sütiket a böngésződ beállításaiban.

Bővebb információt az Adatvédelmi nyilatkozatban olvashatsz.

Bezár