Drakula és Eiko Ishioka – a kelet és a nyugat találkozása

Nem vagyok nagy horror rajongó (sőt, egyáltalán nem vagyok az), de ha van a műfajban film, amit évente egyszer újranézek, az a Drakula. (Figyelem, elfogult sorok következnek!)
Az 1992-es filmet egy művész moziban néztük meg annak idején, ami nem volt se digi, se dolby, sörpadokon ültünk, a falakról poszterek lógtak és nyomokban a vakolat. Talán a – mára rettentő trendi – pince hangulat, talán az extrém mód túltolt basszus volt az oka, hogy ennyire maradandó élményt nyújtott a film, bár igazság szerint, első nézésre számomra inkább visszatetsző volt az egész.  Tegyük hozzá, nem is vették akkoriban annyira komolyan a korhatár besorolást.
Na és hol is volt még 1992-ben az Alkonyat őrület!
🙂



Mert hát mégis csak horror filmről van szó, bár címkézik gótikusnak, romantikusnak, szó szerint nagynyomású csövön folyik benne a vér. Ha én címkézném, leginkább rétegfilmnek nevezném, ugyanis nem szól mindenkihez, és nem is tetszik mindenkinek. A leggyakrabban a történelmi anomáliákba szeretnek belekötni, de komolyan: egy vámpírfilmről beszélünk, amiben vérfarkasok, démonok szerepelnek, és teljesen elfogadott hivatás a vámpírvadászat.

Másfelől az egész film felépítése rettentően (és szándékosan) stilizált, díszletszerű, ami egyrészt eltávolítja a nézőt a látványtól (és a vértől), ugyanakkor belehúzza egy sajátos atmoszférába, akár egy örvény. Ez a film nem a popcorn mozik rajongóihoz szól, annál sokkal ódivatúbb és lassabb folyású. Éppen ezért megfelelő hangulat kell hozzá, de ha egyszer ráérzünk, minden részlet összeáll, és megmutatkozik a zsenialitása, iskolapéldájaként annak, milyen izgalmas dolgok is születhetnek különböző nézőpontú, nemzetiségű, beállítottságú alkotók közös munkájából. Hiába, a művészet nyelve közös.

(Kizárólag eredeti nyelven érdemes megnézni, Oldman akcentusa mindent visz!)

drakula
Drakula – vörös és narancs, vér és bűnbeesés

A színészeken túl (Gary Oldman, Anthony Hopkins a csúcson voltak ekkoriban), két nagyon erős, egyenrangú alkotóelem fogja a filmet hidegrázósan gyönyörű és félelmetesen feszített keretbe: a látvány és a zene.
Wojciech Kilar filmzenéje mára etalonnak nevezhető a műfajban. A klasszikus komolyzenei alapokon nyugvó aláfestés egyszerre kelt végzetes és emelkedett hangulatot, akár egy tragikus utazás a mélységből a fénybe. (A végén tudjuk, hogy a gróf megváltást nyer.) A női és férfi kórussal, vokalistákkal, alaktalan zajokkal, neszekkel, érces fúvósokkal, vérzúgást idéző ritmusokkal dolgozó tételek jó értelemben borzongatnak, szinte észrevétlenül keltenek feszültséget. Még a romantikusabb, törékenyebb témákban is van némi baljós árnyék: a könnyed léptekre emlékeztető csilingelő, koccanó, játékos hangok túlviláginak hatnak.
Nekem az egyik kedvenc albumom a Drakula filmzenéje, úgy gondolom, akár önmagában is értékelhető, és élvezhető, de a film ismerete még többet tud adni a hallgatásához.


Amikor még a videóklippek nem reklámfilmek voltak: Annie Lennox betétdala.


Ami miatt ez a bejegyzés megszületett az mégis csak a látvány.

Ez a film tett visszavonhatatlanul Eiko Ishioka (1938-2012) (és a filmes kosztümök) rajongójává. Ha lehet művészt az egyéni látásmódjáért és a messze kiemelkedő zsenialitásáért csodálni, az ő. Fájóan kevés filmhez kapcsolható a neve, a kedvenceim a Drakula, a Sejt és a Zuhanás. (A Sejt című film kizárólag látványban értékelhető, amúgy nem javaslom, különösen 18 év alatt.)

Nem véletlen, hogy a Drakula bemutatásával kezdtem róla beszélni, ugyanis annyira kiforrott, izgalmas állomása volt ez a film a pályafutásának, hogy Oscar díjat is kapott érte.

drakula2
Drakula – kosztüm tervek

Eiko elsősorban látványtervező volt, sokoldalúságát bizonyítja, hányféle területen is próbálta ki magát. Énekesek (Björk, Grace Jones), színpadi showk (Cirque du Soleil), opera-és Broadway darabok, magazinok és reklámkampányok megjelenését álmodta meg. Ő volt például a 2008-as pekingi olimpia egyik vezető látványtervezője.

Nem vagyok művészet-esztéta, nem tisztem bekategorizálni a munkásságát. Mégis lenyűgöző. Órákig el lehet merülni egyes darabokban, és minden alkalommal adnak valami újat.  Akármelyik filmjét is nézzük, a kosztümöknek, még ha gyönyörűségükben bizarrak is, meg van a céljuk és a helyük a karakterábrázolásban, a cselekményben. Eiko nagyon is tudatos tervező: ha csak a Drakulát elemeznénk, a színek, az anyagok, a szabások szimbolikájáról megtölthetnénk egy szakdolgozatot. (Például Mina jelmezeinek vonulata az ártatlanságától a bűnbeeséséig.)

zuhanas
A gyermeki képzelet földjén (Zuhanás)

Persze nem mindenkinek tetszik, amikor a jelmezek ennyire erőteljesek és dominánsak egy filmben, én éppen a bátorságukat szeretem. Messze kilógnak minden műfaji szabályból, és teremtenek egyedi légkört.

Eiko stílusának egyetlen gyenge pontja az öncélúság, ha nincs mögötte valamilyen kötőanyag, koncepció, nagyon könnyen válik felszínes látványpetárdává. (Mondjuk egy olimpiai látványterv esetében pontosan ez is az elvárás.) Talán ez az oka, hogy számomra az egyik utolsó, hivatalos munkája, a 2011-es Halhatatlanok kevésbé kiemelkedő, bár hozzáteszem ebből a filmből, és a félmeztelenül ordító, kardozó, ókori férfiakból kihozta a maximumot.

tukrom tukrom
Amikor a szürreális mesés… (Tükröm, tükröm)

Eiko újfajta magaslatba emelte a kosztümtervezést, Távol-keleti szemlélettel nyúlt az európai, amerikai kultúr- és divattörténet egyes korszakaihoz. A célja soha se az autentikus másolás volt, mindig mélyebb és izgalmasabb rétegekkel gazdagította a munkáit. A filmekben a jelmezek ugyanúgy együtt lélegeznek a karakterekkel, akár egy második bőr. Mikor Jennifer Lopez megkérdezte tőle, nem lehetne-e kényelmesebbé tenni a jelmezét a Sejt című film forgatásán, Eiko azt válaszolta: Nem, hiszen éppen megkínoznak.

a sejt
Amikor a szürreális groteszk (A sejt)

Eiko kezében képes önálló egésszé, műalkotássá válni a látvány. Egyéni megközelítésével gyúrja egybe a színek, vallások, korok és a minták sokféleségét. (Drakula halotti lepléhez például egy Gustav Klimt festményt vett alapul). Mint a művészeknél általában, az ő esetében is felfedezhetünk vissza-visszatérő motívumokat (mint például a páncélzatok), és követhető egy-egy karakter előképe, vagy utóképe is az egymást követő alkotásaiban. (Például a Sejt főgonoszának karaktere visszaköszön a Zuhanás egyik képsorában.)
Eiko hatása a filmvilágra számos merészebb kosztümtervben felfedezhető, (pl: Éhezők viadala), nem véletlenül, hiszen lassan nagyobb szerepe van egy mozifilmben a látványnak és a hangnak, mint magának a történetnek.

A munkássága számomra leginkább a szürrealizmus és a groteszk világát idézi, valahol a valóság és az álmok határán mozog, lehet nagyon zavarba ejtő, erotikus, ugyanakkor ártatlanul naív is. Mintha csak képeket villantana fel a tudatalattiból, amit látunk egyszerre ismeretlen és ismerős, abszurd és játékos, természetellenes és természetes.


Ha valaki szeretne bepillantani a kulisszák mögé, ez a kis werk film a kosztümökről szól: mennyi meló van egy fél perces snittért is.  (Naná, hogy a színészeknek jut a legnagyobb macera.) 😀


"Az örömöt éppúgy állandóan, aktívan kell termelni, mint a fényt! Különben kialszik, s a sötétségbe beosonnak hozzád az éjszaka lényei: a csüggedés, a félelem és a meddő aggodalmaskodás." Szepes Mária

Molnár Tímea

Hiszem, hogy kortól, nemtől függetlenül mindenkiben ott rejtőzik a vitalitás ahhoz, hogy (újra) megtalálja legbelső erőforrásait, hogy a jó megjelenés fortélyai bárki számára megtanulhatók és segítségükkel kifejezhetjük mindazt a szépséget, ami bennünk lakozik.

“Drakula és Eiko Ishioka – a kelet és a nyugat találkozása” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Szia Timi!
    Nemrég fedeztem fel a blogodat. Először csak a facebook oldalat lájkoltam, annyira tetszettek az írásaid, hogy most elkezdtem a blogot időrendben visszafelé végigolvasni. 😀
    Nem vagyok egy nagy kommentelő, de ezt a filmet én is imádom és megdöbbentem rajta, hogy sosem gondoltam arra, a látvány, ami beszippant benne, az konkrétan a látványtervező egyéni és zseniális látásmódja. Teljesen le vagyok taglózva.

    Válasz
    • Szia Orsi!

      Hát igen, a mozi igazi varázsa amikor felépül egy egész univerzum színekből, formákból, hangokból, karakterekből, történetből… 🙂

      Üdv!
      Timi

      Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Stílus mentor sütiket használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A weboldal igénybevételével elfogadod a sütik használatát. Bővebben

2015. október 1-től az EU-s jogszabályokhoz igazodva a hazai weboldalakon is kötelező tájékoztatni a látogatókat arról, ha a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.

A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal/szolgáltató helyez el a látogató számítógépén, hogy minél egyszerűbbé, és hatékonyabbá tegye a böngészést. A weboldal igénybevételével együtt elfogadod a sütik használatát. Amennyiben nem szeretnél sütiket kapni, akkor zárd be a weboldalt, vagy tiltsd le a sütiket a böngésződ beállításaiban.

Bővebb információt az Adatvédelmi nyilatkozatban olvashatsz.

Bezár