Egy kis anyagismeret – a gyapjú

Az alapanyagokat bemutató sorozatban áttérünk az állati eredetű szálasanyagokra, ezeken belül is az egyik legismertebbre, a gyapjúra.

Természetes, állati eredetű szálasanyagok

GYAPJÚ és amit belőle a címkén látsz:

JelöléseWO
Tiszta élő gyapjúWV
Elnevezése
AngolulWool
FranciáulLaine
NémetülWolle
TörökülYün
Nemzetközi jelölése
Tiszta élőgyapjú jelölése, az idegen szál
csak 0,3%-ban megengedett

Gyapjút az ember azóta visel, hogy először eszébe jutott letépkedni a juhokról a gyapjat. A módszerek már a vaskorban kifinomodtak annyira, hogy ehhez a művelethez inkább nyíró szerszámokat használjanak. Mivel a Föld szinte minden országában találhatók juhok, az éves gyapjútermelés több millió tonnában mérhető világviszonylatban. Ezen mennyiség kiemelkedő előállítója Ausztrália, a vörös homok hazája az összmennyiség közel 25%-át adja.

A gyapjút számos tulajdonsága alapján osztályozzák további felhasználás előtt. Elkülönítik attól függően, hogy az állat melyik testrészéről származik, milyen a szálhosszúsága, színe, finomsága. Máshol használják fel az élő és az elpusztult állatról nyert gyapjút.

Felhasználása

Sok embernek a gyapjúról egy nehéz, súlyos, szúrós szövet jut eszébe, holott a kidolgozottsága és az elterjedése igen sokrétű.

  • A legfinomabb, merinói juhról nyert gyapjú akár harisnyák készítésére is alkalmas.
  • A középfinom gyapjúkat, mint amilyen például a keresztezett (crossbred) gyapjú már sportosabb, durvább ruházathoz használják.
  • De a gyapjú feltűnik az otthonunkban is, szőnyeget, rusztikus bútorhuzatokat, takarót is készítenek belőle.

Tulajdonságai

A gyapjú számos figyelemreméltó öltözködési tulajdonsággal rendelkezik. Nézzünk néhány említésre méltót:

Nedvességfelvétel
Hőszigetelés
Láttunk már juhot fázni? (Persze nem a lekopasztottakra gondolok) 🙂
A gyapjú egyik legkiemelkedőbb tulajdonsága a hőtartása, amit a sok légzárvány okoz a szálakban.Továbbá a tömegének 1/3-át veszi fel vízgőz formájában anélkül, hogy nedvesnek hatna.
A vízcseppeket taszítja, nagyon lassan szívja magába a cseppfolyós állagú vizet. Ami ha megtörténik, utána nagyon lassan távozik. Tudjuk, hogy a gyapjúkardigánunk nem estéről reggelre fog megszáradni.
Összefoglalva, a juhoknak előbb kell tartani a környéken ólálkodó farkasoktól, mint az időjárás viszontagságaitól, mely szőr-tulajdonságokért évezredek óta nagyon hálásak lehetünk nekik.
Szilárdság, nyúlásA gyapjú nem a legkopásállóbb anyag, viszont fantasztikusan alakítható! A szálak nagyon jól nyújthatók, ami pozitívum elsősorban a ruhaiparban válik nagyon jól kihasználhatóvá. Ha alakítás után meggőzőljük, tartósan formázhatóvá válik!

A gyűrődések maguktól kisimulnak, vagy nagyon jól kivasalhatók.

Nedvesség és hő hatására a gyapjú nemezelődik, vagy filcesedik, amit érdemes elkerülni.

TapintásA gyapjú tapintása nagyon változatos.
A finomságától, szálkeveréktől függően lehet a legfinomabb anyag, amit valaha kezünkbe fogtunk, és a legdurvább seprű jellegű szőnyeg is.Fontos szempont a gyapjúruhák kiválasztásánál, hogy milyen reakcióba lép az anyag a bőrünkkel! Nagyon ritkán, de vannak, akiknek kellemetlen, allergiás tüneteket okozhat a gyapjú.
Égési tesztA gyapjú nehezen gyullad, ezért a tűzvédelem területén is hasznos lehet. Ha meggyullad lassan, kis lángon ég, és jellegzetes szaru és hajszagot áraszt. Az égésterméke olyan, mint a salak.

Mi készül gyapjúból?

Öltönyök, kosztümök, blézerek, zakók, nadrágok, szoknyák, kabátok, pulóverek, mellények, ruhák, kardigánok, kiegészítők (sapka, sál, kesztyű), nyakkendők, kalapok, harisnyák, zoknik.

Mivel keverik?

A gyapjút nyúlékonysága, rugalmassága és nemezelődésre való hajlama miatt nagyon gyakran keverik szintetikus szálakkal (poliészterrel, poliakrillal, poliamiddal), mivel a száltulajdonságok nagyszerűen kiegészítik egymást, és csökkentik a felsorolt tulajdonságok hátrányait. A szálkevert gyapjúknak a kezelhetősége nagymértékben javul, akárcsak a kopásállósága.
Keverik még selyemmel, pamuttal, és egyéb állati eredetű szőrökkel is.

Ha a gyapjú részaránya a keverékben 50% felett van, akkor az előnyös tulajdonságai dominálnak a ruházatban.
Gyakori keverési arányok: 55/45, 50/50, 60/40, 70/30%

Hogyan kezeld?

Nnna igen…
Elérkeztünk az apróbetűs részhez. A legáltalánosabb indok, amiért az emberek 90%-a visszateszi a gyapjút a polcra, az a kényes kezelés. (A maradék 10% nem szereti, vagy allergiás rá)
Felmerülhet a kérdés, hogyha a gyapjú ennyire sokrétű anyag, miért nincs belőle mindenünk? Lássuk a kezelési útmutatót a válaszért.

MosásFehérítésVasalásVegytisztításSzárítás
gyapju mosasi jelek
A gyapjú korlátozottan mosható!
Csak a nemezelés ellen kikészített gyapjút ajánlott mosógépben mosni, akkor is gyapjúmosóporral, kímélő, gyapjú programon.Ha ez hiányzik, akkor langyos vízes, kézi mosás javasolt. Semmi csavarás, gyűrés, csapkodás!Vagy vigyük el a tisztítóba.
gyapju feherites
A gyapjút ne fehérítsük.
gyapju vasalas
150 C-on vasalható,
gőzzel, vagy nedves ruhán keresztül.
gyapju vegytisztitas
A gyapjút perklóretilénnel lehet vegyileg tisztítani.Vagy vigyük el a tisztítóba.
gyapju szaritasa
A gyapjút ruhaszárító gépben, napon, vagy fűtőtesten ne szárítsuk.

Láthatjuk, hogy a gyapjú igen kényes ruhadarab tud lenni, viszont a kezelésben megmutatkozó hátrányaiért sokszorosan kárpótolhatnak minket a jó tulajdonságai.

Milyen néven találkozhatsz vele?

A gyapjú elnevezése nagyon változatos, és változatos anyagfinomságokat is takar:
Buklé, seviot, diagonál, donegál, charmelaine, afhalaine, gyapjúflanell, filc, flausch, filc, freskó, lóden, muszlin, shetland, posztó, tweed, trikotine

A felsoroltakból talán a legáltalánosabban ismert a tweed, a lóden, a buklé, a posztó, a filc vagy a muszlin. Itthon sajnos ritkán találkozni magas minőségű, élő gyapjú szövettel a boltokban, a gyapjú minősége ugyanis az árában azonnal visszatükröződik.

A gyapjút tartalmazó szöveteket a fogásukról a legtöbb esetben fel lehet ismerni, ezért érdemes a tapintásunkra (is) hagyatkozni a ruhacímke áttanulmányozása mellett. A gyapjú érintése ugyanis nagyon jellegzetes karakterű.

Képek forrása: google

Leírás: Textil-, és ruhaipari anyag-és áruismeret, Magyar Divatintézet, Budapest 1997


"Az elegancia nem abból fakad, amit viselsz, vagy ahogy viseled. Sokkal inkább abból, ami te magad vagy." Alber Elbaz

Molnár Tímea

Hiszem, hogy kortól, nemtől függetlenül mindenkiben ott rejtőzik a vitalitás ahhoz, hogy (újra) megtalálja legbelső erőforrásait, hogy a jó megjelenés fortélyai bárki számára megtanulhatók és segítségükkel kifejezhetjük mindazt a szépséget, ami bennünk lakozik.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

A Stílus mentor sütiket használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A weboldal igénybevételével elfogadod a sütik használatát. Bővebben

2015. október 1-től az EU-s jogszabályokhoz igazodva a hazai weboldalakon is kötelező tájékoztatni a látogatókat arról, ha a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.

A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal/szolgáltató helyez el a látogató számítógépén, hogy minél egyszerűbbé, és hatékonyabbá tegye a böngészést. A weboldal igénybevételével együtt elfogadod a sütik használatát. Amennyiben nem szeretnél sütiket kapni, akkor zárd be a weboldalt, vagy tiltsd le a sütiket a böngésződ beállításaiban.

Bővebb információt az Adatvédelmi nyilatkozatban olvashatsz.

Bezár