Alaptónusok és kölcsönhatások – Nyár és Tél típusok

A tizenkettes évszaktípus felosztás egyik kulcseleme a különböző alaptónusok és színtulajdonságok találkozása. Ha ezt a kölcsönhatást megértjük, akkor nagyon sok minden le tud tisztázódni a színpalettákkal kapcsolatban a fejünkben.

Az altípusok ugyanis nem pusztán egymás világos, sötét, élénk, vagy tompa verziói

Mind a tizenkét altípusnak külön, egyéni karaktere van. Mások a hívószavaik, az erősségeik, a domináns jegyeik mindazon túl, hogy egyben egy nagy, közös családba is tartoznak.

Amikor még csak érintőlegesen foglalkoztam ezzel a témával, nehezen értettem meg, mi is különbözteti meg az altípusok színpalettáit?
Az összetettsége a kérdésnek abból is adódik, hogy nem egy síkban történnek a változások: a színek, akár a Rubik-kockán, egy tekeréssel mintha teljesen ismeretlen helyekre távoznának. Mi meg csak pislogunk. Akkor mi is történt? Hogy megértsük ezen összefüggések rendszerét, nézzük meg kicsit közelebbről az évszaktípusok legjellemzőbb alaptónusait:

evszakok-alapjegyek

  • A Nyár típust a közepes színtartományok, és az égbolt, a vízek hűs-szürkés-kékes tónusai jellemzik, így alaphangulatában a legjobban egy semleges középkék mutatja meg a karakterét.
  • A Tél típus hasonlóképp hűvös, viszont a jelzői (akárcsak a színei) sokkal erőteljesebbek. A domináns, határozott, erős sötétkék tökéletes kiindulópontja a színpalettáinak.
  • Az Ősz típust a borostyán aranyló ragyogása festi le a legjobban, mely se nem túl élénk, se nem túl tompa. Benne rejtőzik a természet dús sokszínűsége, és a színeinek arany-vörössel átitatott egzotikuma.
  • A Tavasz a napsárga, a nárcisz-sárga üde és friss alaptónusában pompázik, mindent átitat ennek a színnek az energikussága és az optimizmusa.

 

A tizenkettes színfelosztásban mindegyik évszak találkozik mindegyik évszakkal, így az alapjegyeik is. Nem pusztán kivilágosítják, élénkítik, vagy sötétítik, tompítják egymást, de egyben a színeik hidegségére és melegségére is hatással vannak.

NYÁR TÍPUSSzínhőmérsékletKözös színtulajdonságHatás
+ TÉL TÍPUSHideg + hideg = hidegHidegÉlénkebb, sötétebb, kékesebb
+ TAVASZ TÍPUSHideg + meleg = hideg/semlegesVilágosVilágosabb, sárgásabb
+ ŐSZ TÍPUSHideg + meleg = hideg/semlegesLágyLágyabb, vörösesebb

nyar tipusok

Nyár + Tél = Hideg Nyár

A nyári színeket a tél kontrasztjai és hidegsége áttolja a jégmezők határáig. A kékek, szürkék és a fehér találkozásából egy közepesen erőteljes, világosabb, kissé tisztább paletta jön létre, amiben nincs helye meleg tónusoknak. A Hideg Nyár tehát minden színében kékes, hűvös, szürkés.

Nyár + Tavasz = Világos Nyár

A nyári színeket a tavaszi színek napsárga tónusai éppen csak megcsípik, amitől elveszítik legkékesebb fényüket, és semlegesebb (de még mindig hideg) tartományba csúsznak. Mivel a Tavasz és a Nyár egyaránt világos típusok, a palettán minden szín közelebb kerül a fehér pólusához, kissé kivilágosodik, tisztább, áttetszőbb fényt kap. A Világos Nyár tehát világos, szürkés, sárgás.

Nyár + Ősz = Lágy Nyár

A nyári színeket az őszi színek barnás-vöröses fénnyel töltik fel, ami eltávolítja a palettát a kékes, hűvös tónusoktól. Itt sem jutunk el az egyértelmű, meleg színekig, minden szürkés-tompa-rózsás árnyalatot kap. Az Ősz lágysága finom, szórt derengéssé szelídíti a középerős színeket, melyek szinte összesimulnak. Ez a szürt, ködös fény az oka, amiért a Lágy Nyár palettája nem éri el a Világos Nyár legvilágosabb értékeit. A Lágy Nyár tehát szürkés, rózsás-barnás, füstös.


TÉL TÍPUSSzínhőmérsékletKözös színtulajdonságHatás
+ NYÁR TÍPUSHideg + hideg = hidegHidegKözepesebb, szürkébb, kékesebb
+ TAVASZ TÍPUSHideg + meleg = hideg/semlegesÉlénkVilágosabb, élénkebb, sárgásabb
+ ŐSZ TÍPUSHideg + meleg = hideg/semlegesSötétSötétebb, vörösesebb

tel tipusok

Tél + Nyár = Hideg Tél

A téli színek a nyári színekkel keveredve nagyon decenssé, letisztulttá, minimalistává válnak. A világos-sötét kontraszt ebben a palettában teljesedik ki, ahogy a kékes színvilág is: minden hideg, jeges, szürkével és jégszínekkel átitatott. A Tél típusok között a Hideg Tél nevezhető a legvisszafogottabbnak, középerősségűnek. Nincsenek szélsőségei, se nem harsány, se nem komor, pedánsan rendezett. Kékes, jeges, egyértelmű.

Tél + Tavasz = Élénk Tél

A téli színeket a tavaszi színek felrobbantják. Mintha napsárga flittereket szórna szét a szél, az eredmény egy nagyon intenzív, nagyon látványos, nagyon ragyogó paletta, amiben újra és újra visszacsillan az izgága sárga tónusa. Az Élénk Tél éppen ezért távolabb kerül a Hideg Tél arisztokratikus benyomásától. A tavasz élénksége és világossága teszi energikussá, se a túl fagyos, se a túl sötét színek együttesében nem tud érvényesülni. Az Élénk Tél tehát tiszta, erőteljes, semleges, sárgás.

Tél + Ősz = Sötét Tél

A téli színeket az ősz komorsága és borostyán ragyogása drámai mélységekbe húzza. A Sötét Téli paletta sok hasonlóságot mutat az Élénk Télivel, azonban itt minden kissé vörösbe hajló, és nem harsány. A fuvallatnyi meleg tónus azonban nagyon is érezhető a hideg színhangulatban: a lilák padlizsánba fordulnak, a szürkékből eltűnik az acél-hűs távolságtartás, a rózsaszínekből a ciklámen kékes fénye. Minden telített, egy csipet feketével, és egy csipet vöröses-arannyal átitatott, ami különleges izzást kölcsönöz az egész palettának. A Sötét Tél tehát mély, vöröses, izzó, drámai.

 

A különböző monitor beállítások miatt a színek eszközönként eltérően jelenhetnek meg! Mit jelent ez?


"A fiatalság mércéje nem az életkor, hanem a szellem és a lélek állapota: az akarat- és képzelőerő, az érzelmek intenzitása, a jókedv és a kalandvágy győzelme a lustaságon. Csak akkor öregszel meg, ha már nem szárnyalsz, és hagyod, hogy a pesszimizmus és a cinizmus megdermessze a szívedet."Albert Schweitzer

Molnár Tímea

Hiszem, hogy kortól, nemtől függetlenül mindenkiben ott rejtőzik a vitalitás ahhoz, hogy (újra) megtalálja legbelső erőforrásait, hogy a jó megjelenés fortélyai bárki számára megtanulhatók és segítségükkel kifejezhetjük mindazt a szépséget, ami bennünk lakozik.

“Alaptónusok és kölcsönhatások – Nyár és Tél típusok” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Kedves Tímea! Most találtam meg a honlapodat, valami fantasztikusan érdekes, nívós és hasznos! Böngészek rajta és nem tudok betelni vele (pedig munka közben vagyok, dolgoznom kéne, de a szuper írásaid elvonják a figyelmemet 😀 😀 :D)
    köszi ezt az élményt és azt is, hogy írásaid révén már most választ kaptam egy csomó kérdésemre,
    üdv: Bogi

    Válasz
  2. Hát ez a cikk valami zseniális! 🙂 Tényleg látszik, hogy rengeteg tudás áll mögötte. Már régóta olvasom a blogod, folyamatosan raktározom el az információmorzsákat is. 🙂 Bár olvasok máshonnan is(és figyelem az utcán az embereket :D). De ahogy így összegyűjtötted és lebontottad külön kategóriákra, az fantasztikus és egyezik is mindennel, amit máshol láttam, sőt mélyebb is talán. Csak gondoltam ha valami tényleg jó, akkor azért illik megdicsérni. 🙂

    Válasz
  3. Szia Timi!

    Eddig csak olvasgattam (mit olvasgattam, faltam :D) a blogodat, de
    most jött el az a pont, hogy nem tehetem meg, ne köszönjem meg
    azt a rengeteg tudást, amit itt megosztasz velünk!
    Nem csak, hogy sikerült besorolnom magam “színtípusilag”
    – minden pozitív következményével,
    de a színekről megosztott, gyönyörűen és érthetően illusztrált
    “tananyagot” a szakmámban – a településtervezésben – is
    hasznosíthatom 😉
    Rengeteg hála és köszönet a nép nevében :)!
    Üdvözlettel,
    Tölgyesi Dia

    Válasz
    • Kedves Dia!

      Köszönöm szépen a hozzászólásodat és a visszajelzésedet, számomra is inspiráló, hogy értékesnek és használhatónak találod az oldalt, főleg az, hogy a szakmádban is tudod alkalmazni!
      🙂

      Üdv!
      Timi

      Válasz

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A Stílus mentor sütiket használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A weboldal igénybevételével elfogadod a sütik használatát. Bővebben

2015. október 1-től az EU-s jogszabályokhoz igazodva a hazai weboldalakon is kötelező tájékoztatni a látogatókat arról, ha a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.

A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal/szolgáltató helyez el a látogató számítógépén, hogy minél egyszerűbbé, és hatékonyabbá tegye a böngészést. A weboldal igénybevételével együtt elfogadod a sütik használatát. Amennyiben nem szeretnél sütiket kapni, akkor zárd be a weboldalt, vagy tiltsd le a sütiket a böngésződ beállításaiban.

Bővebb információt az Adatvédelmi nyilatkozatban olvashatsz.

Bezár