A turizás veszélyei

A turizásról szinte mindenkinek van véleménye. Sokan imádják, mások elutasítják, én inkább az arany középutat választom, ha használt ruhákról van szó.
Alapvetően nincs gondom a turkálókkal (felnőtt nevükön second hand-és vintage boltokkal), én magam is nagyon sokszor járok-kelek ezekben az üzletekben – már csak a munkámból kifolyólag is. Viszont nem gondolom, hogy a second-hand mindenre alkalmas, és egyedüli forrás lenne, ha öltözködésről van szó. A helyén kezelve nagyon izgalmas pluszt adhat a ruhatárunkhoz, ha viszont túlzásba esünk, számos problémával találhatjuk magunkat szemben.

Van néhány gondolat, ami megfogalmazódott bennem, főleg a turkálózásból felépített ruhatárak szelektálása közben. Lássuk, melyek a legkényesebb buktatói a turizásnak? (Szerintem.)

A mennyiség

Számos szélsőségesnek nevezhető ruhatár turkálókból épül fel.
A szélsőség alatt több szekrénynyi, és elzsákolt, és még pincében/padláson tartott ruhahalmot kell érteni, aminek átválogatása  fél-egy napos munka volt. (Konkrétan segélyszervezeteknek csomagoltunk, annyi volt.)

Az olcsó húsnak híg a leve mondás hatványozottan igaz a turkálós darabokra, sajnos rengetegszer találkozom minőségileg erősen megkérdőjelezhető, szakadt, rojtos, bolyhos, mások által átszabott, lyukas stb. darabokkal, amiket jó esetben kiteszünk a szekrényből, nem pedig be. (Valaki fegyelmezetten valóban ki is tette őket valahol.)

– De hát csak ezer/kétezer forint, mit veszíthetek? Legfeljebb nem jó – érkezik sokszor a válasz, ugyanakkor ez több tekintetben sem állja meg a helyét.

Sok kicsi sokra megy

Bár sokan abban a hitben vásárolnak, hogy tulajdonképpen nem is költekeznek, az akár száz-kétszáz darabból álló gardróbszekrény tartalmát valamiből mégis kifizették. Ha ennek a mennyiségnek akár csak a 70-80%-a használaton kívül marad (és általában ott marad), akkor ugyanúgy kidobott pénzösszegekről beszélünk, mintha egy darab, sose hordott, félmilliós kabát lógna elzárva a szekrényünk mélyén.

A környezetvédelem sokszor csak illúzió

A turik egyik nagy előnye a környezettudatos vásárlás lehetősége, azaz gazdaságilag kevésbé (tűnik) megterhelőnek egy használt, vagy outlet darabot megvásárolni.

Ezzel a részével teljesen egyetértek, ugyanakkor a fent említett mennyiség okán ez az előny szinte elenyészővé válhat. Hiszen a kincsek mellett sajnos tonnaszám áll a szemét: Ki fogja megvásárolni a toll-boákat, a 100% flittert, a giccset, a maximum színházi kellékként működő, egy poénos (vagy poénnak is rossz) darabokat? A hónaljfoltos, leborozott, kinyúlt, vállalhatatlan ruhákat? Hozzáteszem, ez az arány ugyanúgy megfigyelhető egy plázában is, annyi különbséggel, hogy talán kevesebb az ízléstelenség és a hónaljfolt. 🙂  (de annál több az alapozó!)

A turkálók (főleg az alsó kategóriásak, vidékiek) tele vannak ezekkel, és tényleg igaz: kazalban keressük a tűt. Nem titkolt tény: bizony már az országba érkezés előtt/és után elő-szelektálják a bálákat, majd tovább szelektálják a helyi piaci igények alapján, így a kínálat folyamatosan hígul, lazul, mire az adott boltba érkezik.

Mások a környezettudatosság jegyében  30-40-50 ruhadarabot is megvásárolnak egyetlen alkalommal. Ha józanul belegondolunk, sokszor még akár a 10-20 darab is sok ahhoz, hogy kihasználhatóan be is tudjon épülni a hétköznapjainkba. Az, hogy ruhákat birtoklunk, nem jelenti automatikusan azt, hogy át is látjuk őket. Valóban mindegyiket viselni, és szeretni fogjuk abból a félszázból? (Egyáltalán, mindegyikre emlékezni fogunk?)

Több ágazatban is bizonyított tény: az ember gyarló. Minél nagyobb energia-befektetéssel jut hozzá valamihez, annál nagyobb értéket tulajdonít neki. A számolatlanul ruhatárunkba érkező, olcsó darabokat hajlamosak vagyunk olcsón is kezelni. Könnyen, gyorsan, sokat, fillérekért. Még sincs mögötte igazi öröm, elégedettség, megbecsülés. Nem véletlen, hogy a leggyakoribb túlhalmozók a turkálóba járók, hiszen nagyon könnyen elveszíthetjük a realitás érzékünket ebben a körforgásban.

Másfelől a felvásárolt ruhákkal egyszer nekünk is kell kezdenünk valamit: egy másod-harmadkézből viselt ruha várhatóan sokkal hamarabb is fog tönkremenni. Értékesíteni, újra turkálóba adni nem fogjuk tudni ezt a ruhahalmot. Felmerül tehát a kérdés, ha pusztán a környezetünk védelmében vásárolunk, nem járunk-e el következetesebben a kevesebb több elvén? (Ami lehet turkálós kevesebb, vagy butikos kevesebb, kinek-hogy tetszik.)

Önmagában a környezettudatosság tehát nem érv, inkább csak lehetőség, amivel sokan a nagy olcsóság közepette elfelejtenek élni. (Angliában már külön reality show-ja van a fölösleges turizásokból, ház oldalán kidőlő ruhatáraknak.) Sajnos el kell fogadnunk: minden irányból belefulladunk a fölöslegesen termelt, tárolt, vagy újraértékesített ruhák kínálatába. Amíg az emberek túlfogyasztanak, ez így is marad.

Azok a bizonyos turis darabok

Egy vendégem jegyezte meg egyszer: ötven méterről fel lehet ismerni egy bizonyos turkálós szintet. És tényleg. Van AZ a bizonyos szabásvonal, szín-és mintavilág, amiről egyértelműen látszik, hogy honnan származik. Főleg, amikor a ruhatárban ugyanabból a típusból van nyolcvan darab.

Bár sokan az egyediséget és a megismételhetetlenséget szeretik a turis darabokban, kevésbé ismerik fel, hogy amit vesznek, igazából annyira nem is egyedi. (Mielőtt megjegyeznétek, igen, a divatos fast fashion márkák darabjai is ötven méterről felismerhetőek, ez egy és ugyanazon jelenség két végpontja.) 🙂

Az átlagos vásárlók se nem divattervezők, se nem stylistok

Ha bemegyünk egy plázába/butikba vásárolni, közel hasonló, homogénebb kínálatból meríthetünk. Egy szezonon belül (viszonylag) jól kombinálható darabokat találunk, mondhatni egy viselésre kész koncepciót kapunk a pénzünkért.  Az adott szezon kínálatát előttünk már valaki kitalálta, megtervezte, összeválogatta, összeállította.

A turkálókban ez a fajta (láthatatlan) segítség nincs meg, hiszen pontosan ez a lényegük. (Bár megjegyzem, vannak second-handek, akik előrelátóan stylistokat alkalmaznak a jobb kategóriák szortírozásához.)
Általában azonban szinte végtelen számú fazon, szín, stílus, minta, anyag, állapot, hangulat közül választhatunk. A fő probléma, hogy a legtöbbször ehhez a válogatáshoz nem párosul rend, terv, szakmai szemlélet, se önismeret.

Jó ízléssel/érzékkel kiválogatni rajtunk működő, és a ruhatárunk többi részével működő darabokat nem is olyan egyszerű, mint sokan gondolják. Nagyon sok turkálós szekrény épül a kreativitás lendületével, de amit látunk bennük tulajdonképpen egy second hand üzlet tükörképe: a sokféleség, tarkaság káosza.
Így lehetséges, hogy ami a boltban lehetőség volt, otthon könnyen válik akadállyá.

Nem attól lesz ugyanis kreatív és egyedi a ruhatárunk, hogy teleömlesztjük egymástól teljesen független csilli-villi ruhadarabbal. Sokan ebben a hitben válogatnak és visznek haza bármit, ami egy kicsit is extravagánsabb, különlegesebb, látványosabb. Majd ott állnak a fejüket vakargatva a szekrényük előtt, mert még sincs egy rongyuk se, amit felvegyenek.

Hát persze, hogy nincs, hiszen valójában egymástól tökéletesen különálló ruha-szigeteket építgetnek, melyek soha se fognak elkészülni: általában mindegyik szetthez hiányoznak a megfelelő alapdarabok, kiegészítők ahhoz, hogy komplett egésszé válhassanak.  És persze más-más alapdarabok, más-más színben, fazonban, stílusban. Ennek a gordiuszi csomónak igen kevesen fognak nekirugaszkodni, és nem is annyira motiváltak, ami nem csoda.

 – Én nem veszek unalmas darabokat! – mondják sokan, holott az izgalmas darabok semmit sem érnek, ha nincs mögöttük az az „unalmas” darab, ami – akár a képet a keret – megmutatja őket. (Másfelől nincs olyan, hogy unalmas ruhadarab, ez egy nem létező, és káros kategória, felejtsük el. Pusztán mi nem látunk benne lehetőséget.)

Nézelődj szabadon, vásárolj okosan!

Ahhoz, hogy valóban ésszerűen, előnyünkre használhassuk a turkálókat, csak a féket kell behúznunk. Mik a legfontosabb szempontok?

• A legfontosabb, hogy soha ne vegyünk meg semmit, ami minőségében nem megfelelő! Szakadás? Húzódás? Folt? Bolyhosodás? Kopás? Foszlás? Ne is gondolkodjunk rajta. Azonnal tegyük vissza.
• Ne vegyünk meg semmit csak azért, mert olcsó! Vagy kilós. Vagy leárazott. Ez nem indok, pusztán az egyik tényezője a döntésünknek. A turkáló egy cukorkabolt. Nem falhatunk be mindent gyomorrontásig.
  Ha szinte látatlanban dobáljuk a kosarunkba a „száz forintos” darabokat, az nagyjából olyan értékkel bír, mintha öltözködés címén tűzőgéppel magunk köré applikálnánk egy lepedőt, mert ingyen volt. Akkor is találunk ennél a módszernél megfelelőbb alternatívát, ha tényleg nagyon kevésből gazdálkodhatunk!
• Soha se ragadjon magával minket az eredeti címke, a „rajta felejtett” ár, a villogó márkajelzés. – De hát ez egy XY! Ennyiért? Itt nem hagyom, akármi is ez! – a szirénénekként csábító presztízs-darabok banánhéján nagyon sokan elcsúsznak, és ezt az üzletek is pontosan tudják. A „jó vásár” illúziója ellenállhatatlanná teheti a legértelmetlenebb, legfölöslegesebb, legkényelmetlenebb ruhadarabot is.
• Tudjuk, hogy nagyjából egyetlen esélyünk van megvásárolni egy ruhát, hiszen akár öt másodperc múlva bárki elviheti előlünk, ha nem kapaszkodunk bele eléggé (érezzük máris, hogy idegesek és feszültek leszünk?) 🙂 , de soha se feledjük, hogy pusztán a birtoklási vágyra és a versenyszellemre nem építhetjük a ruhatárunkat.
• Ne vegyünk olyan ruhát, amin túl komplikált átalakítások szükségesek. A legtöbbször nem visszük el őket a varrónőhöz, vagy nem is lehet a nadrágból szoknyát varázsolni.
• Ne vegyünk meg semmit, amire nincs szükségünk. Kizárólag olyan ruhadarabokra költsünk, amikről tudjuk, hova, mikor, és mivel fogjuk viselni őket. A „majd egyszer” sugalmazású ruhákkal messziről kerüljük el a kasszát.
• Ha egy ruhát látva felragyog a szemünk, hogy – Húúú, ilyen aztán senkinek nincs! – álljunk meg egy pillanatra, és gondolkodjunk el… lehet, hogy ez nem véletlenül van így?
• Ne vásároljunk olyan ruhát, amit nehéz, vagy lehetetlenség más darabokkal kombinálni.
• Lehetőség szerint ne szettekben (vállfákban) gondolkodjunk, hanem rendszerben! A szetteket hagyjuk meg egy-egy alkalomra. (Pl: alkalmi összeállítások.)
• Ne vásároljunk 10-20 egy-kaptafa ruhadarabot.
• Próbáljuk józanul minimalizálni a darabszámot. Nincs szükségünk egyszerre harminc-negyvenféle pulóverre, blézerre, blúzra, kiskabátra stb. A jók közül mindig a jobbat válasszuk, a többit tegyük vissza a helyére.
• Kerüljük a szivárvány bódulatot: ne vigyük haza magunkkal a komplett színkört csak azért, mert a kínálatban volt narancs, és zöld, és piros, és kék, és rózsaszín, és mintás, és még mintásabb, és amúgy is, valami színesre vágyunk.
• A turizás nem negyed-fél órás mutatvány. A bent létünk lényegi része mindig a szelektálás, a szelektálás és a szelektálás legyen, hiszen a kínálat aránya 90% alkalmatlan, 10% szóba kerülő, 1-5% megvásárlásra való ruha.
• Éppen ezért soha sose kudarcként könyveljük el, ha üres kézzel távozunk, különösen a turkálókból! Hiszen miből is választunk? Mérethiányos, vegyes minőségű, ömlesztett stílusú, korú és állapotú, egyedi darabokból. Csak ebben a környezetben az egyedi inkább végtelennek minősülő áradat. Mintha minden egyes rizsszemet át kéne vizsgálnunk, mielőtt elfogyasztunk.
• Keressük az igényesebb second-handeket, ahol ésszerűen rendszerezett, minimális minőségi szintet megugró darabokat találhatunk.
• Végül egy utolsó gondolat: ha úgy érezzük, hogy elérkeztünk arra a pontra, amikor a ruhákból sosem elég, amikor hiányérzetünk van, ha hetente, kéthetente nem kukkantunk be a kedvenc lelőhelyeinkre, ha újabb és újabb hadizsákmánnyal térünk haza anélkül, hogy az előzőket akárcsak viseltük volna, járjuk körbe a problémát más szemszögből. Mit is próbálunk kompenzálni a folyamatos, véget nem érő beszerzésekkel? Nem a ruhákban fogjuk megtalálni erre a választ.

Képek forrása: depositphotos.com

"A gond az, hogy az emberek mindent azonnal akarnak, nincs türelmük végigjárni a fejlődésüknek megfelelő lépcsőfokokat. Holott a földi lét a tapasztalásról kell, hogy szóljon mindannyiunk számára." Szepes Mária