A szembecsapósdi – karcsúsíts öv nélkül

A mai bejegyzésben szeretnék néhány ötletet, tippet adni azoknak, akik számára a látványos és a közhiedelemmel ellentétben kevésbé csodatévő övek különböző okokból nem jelentenek alternatívát.

A kérdés tehát az, mit is tehetünk, ha nem a derekunk a testalkatunk fő erőssége? Mert rövid, esetleg lágyabb ívű, egyenes/fiús, vagy netán pocakos a középtájékunk? Vagy egyszerűen csak nem szeretnénk övet viselni? A válasz viszonylag egyszerű: bátran hagyatkozzunk egy kis optikai csalásra!

A paneles trükkök

Az emberi agyat viszonylag könnyű negatív és pozitív formákkal becsapni, nincs ez másként az öltözködésben sem. A kihasított darabok, kanyargó formák, oldalról ívelt szabásvonalak kellemesen nyújtják a viselőjüket, és karcsúbbá varázsolják a derekat a külső szemlélő tekintete előtt.

A paneles ruhák közismerten a homokóra formák és a vékony derekak varázsló-nagymesterei, de néhány apróságra azért nem árt figyelnünk velük kapcsolatban.

Fontos megjegyezni, hogy lehet egy ruha mintájában karcsúsított, de sziluettjében előnytelen!
Ha valaki például erősebb csípővel visel paneles – és egyben szűkülő ceruzaszoknyájú ruhát, nagyon torz végeredményt láthat viszont a tükörben! Hiszen ilyenkor a felsőtest az optikai hatástól még jobban elvékonyodik, az alsótest pedig egy óriás vázához válik hasonlatossá!

Tapasztalataim szerint sajnos az itthon kapható paneles ruhák formavilága (körvonala) általában rettentő sematikus, szinte csak tapadós-beszűkülő sziluettel kaphatók, így nagyon fontos próbálni, mielőtt vásárolnánk!

Másik jellemzőjük, hogy a leggyakrabban fekete fehérek, ami szuper látványos, azonban egy visszafogottabb színvilágú típus nem sok mindent tud kezdeni velük, hiszen karcsúbb derék ide-vagy oda, a sakktábla jellegű, vibráló színvilágban csak eltűnni lehet.

 


Diagonális vonalak, betétek

Futhatnak hosszan a testen, nyílhatnak sugár irányban, rajzolhatnak fordított háromszöget, vagy hullámokat is akár: karcsúsításban a ferde vonalak verhetetlenek, persze csak addig, amíg közelebb esnek a függőleges tengelyhez. Fontos persze a ritmusuk, a szélességük, a színviláguk is, de összességében nyújtanak és közben kellemesen karcsúsítanak is. Nem véletlen, hogy az alma, egyenes típusok legjobb darabjaiban ott vannak a diagonális trükkök, érdemes kísérleteznünk velük.


Húzások, ráncok, ívek

A megfelelő helyre illesztett behúzások, ráncok nemcsak trükkösen összehúznak, terelnek és formáznak, de egyben nagyon nőiessé teszik is a ruhánkat. Az egyneműen, minimalistán omló/tapadó anyagok helyett mindig jobb választás egy mozgó, húzott, csavart karakterű ruha, hiszen miközben ápol és eltakar, egyben gyönyörűen formáz is!
Ezen típusú ruhák másik gyakori vizuális trükkje az aszimmetria: kimozdítják a tekintetet, megtörik a problémás arányokat.


Hagyatkozz a hosszanti vonalakra!

Különösen igaz ez a pocakos, alma, vagy galamb típusokra, akiken nagyon torzan állhatnak a felsőtestet (és egyben a derékvonalat) rövidítő megoldások, keresztirányú elvágások. Akár kabátban, blézerben, kardigánban, akár ruhákban érdemes a derékhangsúly helyett a hosszanti panelekre, díszekre, vonalvezetésre, a hosszított fazonokra koncentrálniuk. Fontos persze, hogy mindez nem váljon egy lobogó, formátlan sátorrá rajtuk.


Robbants egy mintával!

Bár sokan kifejezetten félnek a mintáktól, nincs is megbízhatóbb harcostárs náluk, ha az öltözködés csatamezejéről van szó. A testalkatunkhoz igazodó minták elterelhetik a figyelmet a kényes helyekről, akár egy feltűnő részlettel, akár a szem számára kibogozhatatlan kuszasággal. Felpróbálni őket viszont kötelező, mert okozhatnak kellemetlen meglepetéseket!


Tedd máshova a fókuszpontot!

Ha nem a derekunk az erősségünk, keressünk másik helyet az izgalmas részletek megjelenítéséhez! Lehet ez egy formás láb, egy karcsú boka, egy szép dekoltázs, egy kerekded vállvonal…
A választás csak rajtunk múlik!


Ne feledd, a trükköt fel kell építeni!

Zárásként ismét szeretném hangsúlyozni, hogy önmagában egy mutatós vizuális megoldás még nem tesz egy ruhát előnyössé a számunkra!

Fontos, hogy a minta léptéke, a ruha mérete, az anyagvastagság karaktere, és a fő sziluett is működjön rajtunk, máskülönben ez a fegyver fordítva sülhet el, és nagyon erős vizuális torzulásokat eredményez!


Az én legnagyobb szívfájdalmam ezekkel a megoldásokkal kapcsolatban az, hogy nehezen lehet találni visszafogott, diszkrét változatokat belőlük.
Szinte mindegyik harsány, karakteres, feltűnő betétes/csíkos stb., ami ugyan jó irány, viszont ezzel szerintem inkább kiterítjük a kártyáinkat ahelyett, hogy szépen, a háttérből segítene minket egy ferde szabás, egy ügyesen elhelyezett minta, egy karcsúsítás.

Másfelől nem mindenki vágyik a legszembetűnőbb ruhára, a változatosabb szín-és formavilág kihasználhatóbb is lehetne a hétköznapokban.


"Ha egyszer megtaláltad a saját egyensúlyodat, megtalálod a belső békét és belső erőt ahhoz is, hogy igazán fontosat adjál a világnak." Dan Millman

Molnár Tímea

Hiszem, hogy kortól, nemtől függetlenül mindenkiben ott rejtőzik a vitalitás ahhoz, hogy (újra) megtalálja legbelső erőforrásait, hogy a jó megjelenés fortélyai bárki számára megtanulhatók és segítségükkel kifejezhetjük mindazt a szépséget, ami bennünk lakozik.

“A szembecsapósdi – karcsúsíts öv nélkül” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Timi!
    Hogy látod, az idő múlásával több lett-e azon „trükkös” ruhák varriációja, felhozatala, amiket ebben a cikkben felsorakoztatsz?
    Éppen egyenes alkat vagyok, szülések óta lógó hassal (ami sport hatására sem múlt el teljesen), némi plusz kg-val és rövid derékkal, nagy mellekkel. Nyár típus vagyok. Nem nagyon találok olyan ruhát, amiben igazán fesztelenül érzem magamat. Szeretem a nőies megjelenést, többnyire maxi szoknyát viselek és imádnám az egyberuhákat is, ám ezek leginkább homokóra alkatúakra készülnek..
    Kerestem már turikban és butikokban is.
    Lehet, hogy nem marad más, mint varratni? Na, de kivel?
    Ismersz olyan varrónőt, varrodát, szabóságot vagy hazai design ruhakészítőt, aki figyel ezekre és varr alkatomnak megfelelő öltözetet?
    Ha nem írhatod ide ki, azt is megköszönöm, ha email-ben tudsz javasolni valakit.
    Köszönöm szépen!

    Válasz
    • Kedves Anna!

      Köszönöm a hozzászólást.
      Nem tudok igazán konkrét márkákat vagy boltokat javasolni, mivel a választék leginkább trend központú, és mindig az kapható, ami divatos.
      Érdemes gyűjteni képanyagot, és keresni egy jó varrónőt, szabászt, aki az alkatodra készít ruhákat.
      (Sajnos jelenleg nincs kontaktom, mindenki csődbe ment, vagy nyugdíjba ment.)

      Üdv!
      Timi

      Válasz
  2. Csak most olvastam ezt a posztot, nagyon jó és nagyon hasznos. A gyakorlatban az egyenes alkatomra én is alkalmazom ezt, bár nyár típusként a nagy fekete-fehér, vagy fekete-piros geometrikus mintákkal tényleg nem túl sokat tudok kezdeni. Ellenben a húzott, csavart, átlapolós ruhák vagy a diszkréten rafinált minták sokat segítenek, szerencsére ilyeneket általában találni is a boltokban.

    Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Stílus mentor sütiket használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A weboldal igénybevételével elfogadod a sütik használatát. Bővebben

2015. október 1-től az EU-s jogszabályokhoz igazodva a hazai weboldalakon is kötelező tájékoztatni a látogatókat arról, ha a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.

A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal/szolgáltató helyez el a látogató számítógépén, hogy minél egyszerűbbé, és hatékonyabbá tegye a böngészést. A weboldal igénybevételével együtt elfogadod a sütik használatát. Amennyiben nem szeretnél sütiket kapni, akkor zárd be a weboldalt, vagy tiltsd le a sütiket a böngésződ beállításaiban.

Bővebb információt az Adatvédelmi nyilatkozatban olvashatsz.

Bezár