Emlékszem, annak idején valamilyen feltűnő sávoly mintás szoknyát készítettünk varrásoktatáson. Több órát szenvedtem a varrógép fölött görnyedve, mire oda mertem vinni a művet “végítéletre” a szaktanárom elé. (Rettentő konzervatív és szabálykövető volt, ha varrástechnológiáról volt szó, nála az 1 centis varrásszélesség nem volt se 0.8, se 1.2) Az olvasó-szemüvegét az orrára tolta, és hümmögve kézbe vette a művemet:
– Négyes. Alá. Nem egyeznek a minták – közölte kurtán, és pontosan olyan grimasszal is adta vissza, ahogy a selejtes terméket szokták. Elkeseredetten szemléltem az alig pár milliméteres hibahatárt, ami bizony az ő szűrőjén nem ment át.
Olyan sokszor (és sokszor és sokszor) jut eszembe, szegény megboldogult szaktanárom, mikor ehhez hasonló szabászati remekeket szemlélek percekig a mozgólépcsőn:
Ha nem is érted, miről beszélek…
Nem véletlen. A mintaegyezés ugyanis napjaink egyik rejtélyes unikornisa lett, amit egyesek néhanapján látni vélnek, de igazából olyan ritka, mint a fehér holló. Olyannyira leértékelődött (eltűnt a köztudatból?), hogy szemrebbenés nélkül el lehet adni bármilyen szabászati pontatlanságot. Mert az emberek többségének fel sem tűnik, hogy a “normális”, tulajdonképpen gyári hibás.
Hibák a mátrixban
Az elszabott minták lelőhelyei jellemzően a középvarrások az oldalvarrások és a vállbetétek nyomvonalai(tulajdonképpen a hosszú, egyenes varrások), de számtalan variációt láthatunk a kreatív véletlenszerűséggel kiszabott és összevarrt mintasorokra. Minél nagyobb a minta (és az egyértelmű kuszaság), annál értetlenebbül áll az ember a késztermék előtt… ez senkinek nem tűnt fel a gyártósoron?
Miért nem figyelnek rá?
A válasz egyszerű. Mert nem profitábilis! Minél szabályosabb a minta, annál nagyobb figyelmet igényel az összedolgozása. Értelemszerűen ez már a szabászasztalon jelentős anyagveszteséget jelent, hiszen előfordulhat, hogy egy fél-egész mintával el kell tolni a szabásmintát, hogy az anyagminták egyezzenek! A varrási folyamatnál nagyobb precizitást igényel a minták összeillesztése, az elcsúszó anyagokat előre össze kell fércelni, gombostűzni a kényes helyeken. A tömegtermelés nem a finom kézi műveletekről szól, még kevésbé a találkozó rombusz csúcsokról.
Érdemes rá figyelni!
Egyetlen jó tanácsom, hogy a látványosan hibás darabokat ne vásároljuk meg! A csálén futó mintákkal a gyártó nagyjából azt üzeni: ezeknek ez is jó lesz!
Talán első pillantásra jelentéktelennek tűnhet egy olyan apróság, hogy például a flanel ingen találkoznak-e a négyzethálók vagy sem… Mégis, a harmonikusan egyeztetett minták kifinomultabbá és igényesebbé teszik a ruha megjelenését, egyben a viselőjük megjelenését is! A mesterfokú mintaegyeztetés napjainkra sajnos már luxuscikké vált, de törekedni a legkevésbé szembetűnően hibás darabokra a saját (jól öltözött) érdekünk.
Képek forrása: google
"Tisztelem azokat a korosabb hölgyeket, akik fogyókúráznak, fitneszbe járnak, meg akarják tartani a nemtudomhány éves korukat, én viszont úgy érzem, hogy soha többet nem leszek hetvenkét éves, tehát én ezt szeretném megélni. (...) Én a koromat úgy, ahogy van, ahogy a Jóisten adja, vagy a természet, vagy a génjeim, mit tudom én, azt meg szeretném élni. Nekem ez a lényeg." Almási Éva
Mióta varrásra adtam a fejem és elkészítettem életem elsö skótkockás mintájú ruháját, azóta nem tudom nem észrevenni az elszúrt (vagy eleve tervbe sem vett) mintaegyeztetéseket. Amint az ember szeme rááll erre és “megtudja”, hogy hajdanán mekkora eröfeszítéseket tettek a szabók, hogy a ruha a lehetö legtökéletesebben mutasson a viselöjén, például van lehetösége kézbe venni egy-két igazán minöségi vintage darabot, onnantól kezdve kényszeresen ellenörizni kezdi a mintákat. Korábban fel sem merült bennem, hogy a minták elcsúszása hiba lenne, pedig az. Sajnálatos, hogy a fast fashion térhódítása egyfajta vizuális “eligénytelenedést” is magával hozott, de persze érthetö. Egy olyan ruhánál, amit évtizedekre terveznek, megéri befektetni a plusz idöt, energiát és azt az anyagtöbbletet, amit a mintaegyeztetés jelent. Egy olyan ruhánál, amit pár mosás után lehet is kidobni, nyilván nem.
Azért azt még hozzátenném, hogy bármennyire is szigorú volt anno a varrásoktató, a valóságban nagyon nehéz (inkább lehetetlen) minden varrásnál pontosan egyeztetni a mintát. Sok múlik magán a mintán, a ruha szabásán, az adott darab méretén, így általában nem az abszolút tökéletesség a cél, hanem bizonyos prioritások mentén dolgozik a szabó. A legfontosabb, hogy a feltünö, hangsúlyos helyeken legyen egyeztetve a minta: a mellkason (nyakkivágás, gallér, az ujjak beillesztésénél a ruhadarab elülsö része), a derékvonalon – ha található varrás ezen a részen, a szegélyeknél és a ruha hátoldalán (különös tekintettel a rejtett cipzárakra, amiket egy elcsúszott minta azonnal leleplez és ezzel lényegében értelmüket vesztik). Ha a minta nem egyezik például az ujjak belsö részén vagy a hónaljnál, az sokkal kevésbé látszik elsö ránézésre és így sokkal kisebb hiba.