Túl rövid a szoknya

Újra tombol a nyár, a hőmérő emelkedésével pedig arányosan csökken az emberek által viselt ruhadarabok száma. Ruházkodás szempontjából a nagy tömeg sajnos egyszerűen definiálhatatlan.
Akár a messziről gyűjtött hordalékot a Duna vize, úgy veti ki magából a nyári szezon az öltözködési anomáliák végtelen tárházát, amiket megszokni ugyan nem lehet, elviselni az együttélés szabályrendszerében viszont muszáj. Amíg azonban a szeptember jótékonyan öltöztető, őszi fuvallatai megérkeznek (a szekrény mélyéről előkerülő, fekete kabátok harci soraival egyetemben), pillantsunk rá egy kicsit a nyár egyik legáltalánosabb problémájára. A túl rövid szoknyára.

Lehet-e a szoknya túl rövid?

Bár tudom, hogy sokan egyetértően bólogatnak most, az utcaképet elnézve még mindig inkább kevesebben értik a szoknyák anatómiáját, mint többen.

A félreértések elkerülése végett, nem erkölcsi szempontok, vagy életkor, vagy stílus alapján mérném a szoknyahosszakat, (bár ez is egy külön bejegyzésért kiált), pusztán józan és megmásíthatatlan testarányok mentén.
A szoknya ugyanis az egyik legjelentősebb pontja a női öltözködésnek, mindemellett az egyik legösszetettebb ruhadarab is.


A magas nők kis-ruhája

Először is azokról szeretnék említést tenni, akiknek a legnehezebb ideális szoknyát találni. A magas nőkről. Bár vásárlás közben mulatságos megállapítani, hogy ami számukra éppen csak tunika-hossz, az számomra (160 cm-el) már térd alá érő kis-ruha, valójában igen frusztráló, hogy a kínálat 90%-a teljességgel alkalmatlanul mutat bizonyos testmagasság fölött. A magas nőkön ugyanis többnyire minden túl rövid, így a szoknyák és a ruhák is. Ezen probléma leginkább az „óriás óvodás”, vagy a „nem a lányodét vetted fel véletlenül?” – felvetésekben realizálódik. Egy magas nőn a rövid holmi úgy fest, mintha kinőtte volna.

A térdkalácsra ülő hosszak

Teljesen logikus, és nagyon egyszerűen megjegyezhető szabály: senkinek sem előnyös a térdkalácsra éles, vízszintes vonalként ráülő szoknyahossz. Miért? Mert még a legformásabb térdből is krumplirózsát csinál. Vagy legyünk a csont alatt egy kicsivel, vagy három-négy ujjnyival fölötte, ez már ad annyi teret, hogy ne a térdkalács legyen a legelső, ahova a szoknya alatt azonnal ráesik a tekintet.

Amikor a lábad a nyakadig ér

A szoknyák esetében szinte minden a hosszanti arányokról szól. Két tényező tudja nehézbombázóként megsemmisíteni a legarányosabb nő alkatát is: a derékvonalon és/vagy a lábvonalon előnytelenül kezdődő/végződő szoknya. Rövid alsótesttel pillanatok alatt összenyomhat minket egy szoknya, hosszú alsótesttel, vagy egyenes derékívvel megáldva, pedig pillanatok alatt villanyoszlopokat varázsol a legformásabb lábakból is egy szerencsétlen végződés.

Túl rövid lábak túl rövid szoknyája

Emlékszem, tinédzser koromban mindig azt mondták: – Ó, neked rövid a lábad, viselj rövid szoknyát! – de valahogy soha se éreztem úgy, hogy ez a tanács valóban működne. (Főként, hogy ekkor jöttek divatba a kötötten cuppanós és színes minik, mely szoknyák esztétikailag vállható viseléséhez valljuk be őszintén, akkoriban etalonnak ott volt Cindy Crawford…) 

Azt gondolom, hogy egy rosszul megválasztott miniszoknya csak tovább hangsúlyozza a láb rövidségét. Másfelől rövid lábú nőként nagyjából minden térdkalács fölötti hossz egy kínszenvedés, különösen nyáron, mivel a rövid combokon azonnal minden a fenékig felcsúszik, így például leülni egy felforrósodott padra… khm… igazi kihívás.

A lábforma

A lábunk formája nagyban meghatározza, milyen szoknyahosszak előnyösek a számunkra, ez viszonylag kortalan tény.
A vékony, inas lábakon ugyanúgy kevésbé hat esztétikusan egy rövid szoknya, mint az összeérő combokon. Másrészt amit ősszel-télen még kendőzhetünk egy sötétebb harisnyanadrággal, azt bizony a nyári pőreségben már nem tudjuk (pl: cellulitisz). Sajnos teljesen külön kategóriát jelentenek a görbe lábak, ilyen esetekben egyéntől függően, centiméterre be kell állítani azt a szoknyahosszt, ami a legideálisabb a lábformához.

Mindig az összkép számít, nem a részletek!

A szoknyahossz döntően meghatározza, hogyan áll rajtunk egy szoknya, viszont pusztán csak az egyik tényezője a szoknya karakterének. A legtöbbször a testalkati sajátosságok, a szoknya kialakítása és a mód, ahogy viseljük, együttesen adják a disszonáns benyomást! Természetesen egy jó szoknyával kisebbet hibázhatunk, mint egy eleve előnytelen szoknya kevésbé előnyös tálalásával.

Nagyon sok nő hajlamos egy valamiért beleszeretni egy szoknyába. Mert cuki az alján a csipke, mert szép a színe, mert pliszírozott, mert különleges, mert királykisasszonyos stb. A kérdés soha sem az, hogy jól néz-e ki egy szoknya, (naná, hogy jól néz ki, különben fel se próbálnánk, nem igaz?), hanem az, hogy rajtunk is megfelelően áll-e? És az őszinte válasz lehetséges, hogy az esetek 80-90%-ban bizony az lesz, hogy nem! Ez nem jelenti azt, hogy számunkra nem létezik megfelelő szoknya típus, pusztán annyit, hogy többet kell keresgélni, mire rátalálunk az ideálisra. Ha tehát a próbafülkében magunkra pillantva úgy érezzük, hogy „-Ebből a szoknyából hiányzik 10 cm!” – nyugodtan hagyjuk ott, mert valószínű, nem véletlenül jut eszünkbe ez a hiányosság.


"Tisztelem azokat a korosabb hölgyeket, akik fogyókúráznak, fitneszbe járnak, meg akarják tartani a nemtudomhány éves korukat, én viszont úgy érzem, hogy soha többet nem leszek hetvenkét éves, tehát én ezt szeretném megélni. (...) Én a koromat úgy, ahogy van, ahogy a Jóisten adja, vagy a természet, vagy a génjeim, mit tudom én, azt meg szeretném élni. Nekem ez a lényeg." Almási Éva

Molnár Tímea

Hiszem, hogy kortól, nemtől függetlenül mindenkiben ott rejtőzik a vitalitás ahhoz, hogy (újra) megtalálja legbelső erőforrásait, hogy a jó megjelenés fortélyai bárki számára megtanulhatók és segítségükkel kifejezhetjük mindazt a szépséget, ami bennünk lakozik.

“Túl rövid a szoknya” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Timi!

    Szoknyával kapcsolatban kérdeznék.

    Van egy ilyen szoknyám:

    Eddig testszínű harisnyával viseltem, de az nem annyira stílusos….Milyen harisnya ill. cipő illene hozzá? Gondoltam, hogy veszek színben ugyan ilyen harisnyát és sötétkék cipőm van, de a cipő nem pont ez az árnyalat…Vagy fekete nem átlátszó harisnya fekete cipővel? Ennyi ötletem van…esetleg javaslatod? Alacsony vagyok ( 160 ) tehát nem szeretném magam kicsinyíteni, ill. kicsit duci vagyok, de térdtől lefelé nem vastagok a lábaim. Várom tanácsaidat 🙂

    Válasz
    • Szia Stella!

      A sötétkék szoknyát elég sok harisnyával fel lehet venni.
      Sötétkékkel, feketével, szürkével, bordóval, testszínűvel.

      A cipőválasztásnál az az alapszabály, hogy a cipő sose legyen világosabb, mint a harisnya. (Kivétel természetesen a testszínű harisnya)
      Ha tehát lefelé sötétedik az összeállítás, azzal nem nagyon lehet mellényúlni.
      Üdv!
      Timi

      Válasz
  2. Kedves Timi! Szívemből szóltál, 173 cm, hosszú lábak, se szoknya, se nadrág se ruha soha nem elég hosszú…(meg még 52 év). Pedig nyáron nem szeretek nadrágot viselni
    Van több jó ismerősöm, 180 cm fölötti nők, hát nekik se egyszerű.

    Válasz
    • Szia Éva!

      Köszönöm a hozzászólásodat!
      Valóban nehéz jó szoknyát/ruhát találni bizonyos testmagasság fölött.

      Opció lehet esetleg, ha találsz olyan maxi szoknyát, ami elbírja, ha térdkörnyékén le lesz vágva belőle. 🙂

      Üdv!
      Timi

      Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Stílus mentor sütiket használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A weboldal igénybevételével elfogadod a sütik használatát. Bővebben

2015. október 1-től az EU-s jogszabályokhoz igazodva a hazai weboldalakon is kötelező tájékoztatni a látogatókat arról, ha a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.

A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal/szolgáltató helyez el a látogató számítógépén, hogy minél egyszerűbbé, és hatékonyabbá tegye a böngészést. A weboldal igénybevételével együtt elfogadod a sütik használatát. Amennyiben nem szeretnél sütiket kapni, akkor zárd be a weboldalt, vagy tiltsd le a sütiket a böngésződ beállításaiban.

Bővebb információt az Adatvédelmi nyilatkozatban olvashatsz.

Bezár