Négy ruha, négy kontrasztérték

Többször is szóba került már itt a blogon a kontrasztérték fogalma. A mai bejegyzésben négy hölgy (mintás) öltözékén keresztül szeretném bemutatni, milyen fontos is a színtípusunk szempontjából, hogy tisztában legyünk a világossági-sötétségi értékeinkkel. Haladjunk az erősebb kontrasztoktól a gyengébbek felé.

Mária dán királyi hercegnő – Sötét Tél


Nagyon sok információval tud szolgálni egy szürkeárnyalatos kép, figyeljük meg, mennyire jól kiegészíti a ruha mintázata, világossági-sötétségi értéke a hercegnő természetes adottságait. A szürke skála az arc, a haj, a szemszín legsötétebb és legvilágosabb értékeit próbálja példázni, a jobb oldalon pedig láthatjuk, mennyire ismétlik mindezt a ruha színei.

A Tél típus kontrasztjai magasak, erőteljesek, a nagyon sötéttől a nagyon világosig terjednek. (Megjegyzem, nagyon inspiráló hölgy, érdemes követni!)


Katalin cambridge-i hercegné – Lágy Nyár


Katalint már részletesen kielemeztük itt a blogban, most a közepes kontrasztvilág bemutatása okán szerepel ebben a bejegyzésben. Lágy és mély, de mégsem karakteresen mély. Egy Nyár típus sem adottságaiban, sem színpalettájában nem éri el a Tél típus legsötétebb és legvilágosabb értékeit.

Ha ránézünk Kate Middleton ruhájára, ugyanazt a közepes kontrasztvilágot tükrözi, mint a haja, a szeme és a bőre. Nincs benne kiugró részlet, talán a szürke tónusú fotón látszik a leginkább, milyen homogén felületet is adnak a visszafogott színkombinációk – és egyben ragyogón kiemelik a viselőjüket.


Kim Sears – Lágy Nyár


Példaként nézzünk meg egy másik lágy típust is. A Lágy Nyár seszőkébb, világosabb adottságokkal rendelkező típusain szinte alig találunk mélységeket, minden érték nagyon közel áll egymáshoz, mégsem válik uralkodón világossá, áttetszővé (ez különbözteti meg a Világos Nyár üde képviselőitől).

Míg a Kate Middleton által képviselt (sötétebb) Lágy Nyár típus a szürke skála mélyebbik oldalán helyezkedik el, a Kim Sears által képviselt típus inkább középen, egy szűkebb, se nem világos, se nem sötét skálán – ő képviseli a legfátyolosabb összhatást, ha kontrasztokról van szó.


Naomi Watts – Világos Nyár


Naomi Watts öltözéke tökéletesen bemutatja, hogyan is fest egy világos típus gyenge kontrasztokban. Nagyszerűen.
🙂 A visszafogott összhatás kiemeli az adottságait, nem válik uralkodóvá, elnyomóvá rajta, ami nagyon könnyen előfordulhat ennél a típusnál sajnos.

Illetve itt szeretném felhívni a figyelmet arra, milyen erőteljesen domináns a képen (különösen szürke árnyalatban) a fekete karperec és a szandálok fekete pántja. Bármilyen elenyésző részletnek is tűnnek, azonnal a legsötétebb végponttá válnak Naomin, és bizony magukra vonzzák a figyelmet.
Ha fókuszpontot szeretnénk velük létrehozni, nem gond, de bizonyított, hogy a fekete leginkább csak egy komor, kellemetlen, ott felejtett pacniként funkcionál egy világos típuson. Még ilyen csekély mennyiségben is. (És szempillaspirálban is.)


A fenti példákból jól látható, milyen sokat is számít a színválasztásnál az, hogy a viselt árnyalatok legsötétebb és legvilágosabb pontjai se alul, se fölül ne ragyogjanak minket.

Ha bizonytalanok lennénk, nagyon hasznos segítség lehet ilyenkor egy egész alakos fotó (szürkévé konvertálása), így nem viszi el a figyelmünket maga a szín, vagy maga a minta. Hiszen a fő cél mindig az, hogy mi magunk kerüljünk előtérbe a ruha által, és ne fordítva!
Képek forrása: google


"A lelkiség nem annak a tudása, hogy mit akarsz, hanem annak a megértése, hogy mire nincs szükséged." Anthony de Mello

A szerzőről:

Hiszem, hogy kortól, nemtől függetlenül mindenkiben ott rejtőzik a vitalitás ahhoz, hogy (újra) megtalálja legbelső erőforrásait, hogy a jó megjelenés fortélyai bárki számára megtanulhatók és segítségükkel kifejezhetjük mindazt a szépséget, ami bennünk lakozik.

11 hozzászólás

  1. Anna 2019-01-03 - 00:46 - Válasz

    Szia Timi!
    Én is pont az ellenkezőjét látom annak, amit írtál. Lágy Nyár vagyok, a kontrasztosabb fajtából. Télen a bőröm sápadtabb, a szeplőim alig láthatóak, így az arcom egy homogén világos foltot képez a gyengébb fényviszonyok között sötétebbnek tűnő hajam és szemem mellett, ezért teljesen jól állnak rajtam a sötétebb kékek, bordós lilák, fenyőzöldek, és még a fekete is elmegy kis mennyiségben. Viszont nyáron, ahogy barnulok, és a hajamat kiszívja a nap, a színértékeim sokkal közelebb kerülnek egymáshoz, így sokkal inkább a “lágy” irányba mennek el. Én ezt így érzem logikusnak, a saját tapasztalatomon kívül is.

    Viszont sminkben tényleg erősebb színeket használok nyáron, hiszen a barnább bőrön könnyen eltűnik egy pezsgőszínű szemfesték vagy egy hússzínű rúzs vagy pirosító.
    A sminkben fontos, hogy a színek látszódjanak is, hogy kiemelhessenek vonásokat, míg a ruháknál az egységes összkép a leglényegesebb. (Persze a sminknek sem kell világítania az arcon, és a ruhákban is lehet trükközni, hogy melyik testrészeinket hangsúlyozzák ki stb.) Én így látom, legalábbis, érdekelne erről a véleményed 🙂

    • Molnár Tímea 2019-01-03 - 09:05 - Válasz

      Kedves Anna!

      Köszönöm a hozzászólást! Némi eltérést megfigyelhetünk a nyári és a téli színeink között, de nagyon drasztikus változások fizikailag nem történnek rajtunk attól, hogy lebarnulunk, vagy esetleg kicsit kiszívja a hajunkat a nap, tehát egész évben 90%-ban ugyanazok a színek és kontrasztok előnyösek mindenkinek. Legfeljebb kicsit az arányokon változtatunk. 🙂

      Üdv!
      Timi

  2. Évi 2017-08-04 - 11:27 - Válasz

    Szia Timi!

    Az előbbi hozzászólásról jutott eszembe, hogy érdekes, én inkább fordítva tapasztalom magamon, nyáron gyengébb a kontrasztom, mint télen. A bőröm télen elég világos, szinte fehér, porcelán. A szemem ragyogó mogyoróbarna, nem túl sötét, de nem is kevert szín. A hajam sötétszőke, semleges árnyalatú. Most nyáron, hogy kapott a bőröm egy kis színt, kicsit sárgássá vált, van is az arcomon néhány világossárga szeplőféleség. Voltam színtanácsadáson is és ott is arra jutottunk, hogy már éppen elfogadtuk volna, hogy valahol a hideg tél és a hideg nyár között lehetek (amit én furcsállottam, hisz mindig semlegesebb típusnak gondoltam magam), amikor is rájöttünk, hogy valami nem stimmel. Végül a lágy ősz bizonyult az igazinak. És most nyáron, hogy van a bőrömnek egy kis színe, én is látom, hogy ez a tuti. Viszont télen a hófehér bőrömhöz és barna szememhez simán hihetőek a nem túl fényes téli színek is.

    Te találkoztál már ilyen típussal? Általánosságban igaz lehet az, hogy a világosabb bőrű, sötétebb szemű típusok kontrasztja nyáron gyengébb?

    Köszi a választ előre is! Üdv: Évi

    • Molnár Tímea 2017-08-04 - 13:52 - Válasz

      Szia Évi!

      Köszönöm a hozzászólásodat!

      Az, amiről írsz, a színtulajdonságok rendszerében nem igazán lehetséges fizikailag.
      Mármint az, hogy egy Lágy Ősz típuson az év bármelyik szakában is előnyös, vagy akár hihető lenne nemcsak egy Tél típusú szín, de bármilyen erőteljes szín.

      Mert nem lehet valaki egyszerre lágy és élénk, ilyen nem nagyon van.

      A Tél és az Ősz pedig eleve a hideg és a meleg tónusok dominanciájával üti egymást, egy Ősz típus (még ha lágyabb is), mindig aranylóbb, melegebb bőrtónusú, mint bármelyik Tél típus, vagy Nyár típus.
      Különösen szokatlan lenne ez a két fő hideg színtípus esetében (Hideg Tél, vagy Hideg Nyár), hiszen éppen ez a két altípus, amelyik semmilyen meleg színhatást nem visel el magán, annyira egyöntetűen ezüstösek, hamvasak, rózsásak a színeik és az adottságaik.

      Azt javaslom, hogyha a Lágy Ősz számodra elfogadható, és úgy látod, tapasztalod, hogy megfelelőek a színei, akkor egész évben az őszi színeket használd.

      Ha viszont továbbra is látsz tél típusú színeket magadon előnyösnek, vagy elfogadhatónak, érdemes még egyszer megcsinálni a színtípus besorolást, mert valószínű, akkor nem leszel Lágy Ősz típus.

      Üdv!
      Timi

  3. Angéla 2017-05-20 - 14:12 - Válasz

    Szia Timi!

    Ez nagyon érdekes, ahogy szemléltetted a különböző típusok kontrasztértékeit 🙂

    Kíváncsi lennék, hogy milyen lenne így fekete-fehérben egy tiszta fehér, ősz hajú, porcelánfehér bőrű, téli kék szemekkel rendelkező hölgy és egy fekete bőrű, nagyon sötét vagy fekete hajú, mély barna szemekkel rendelkező hölgy… a tél típusok két végpontja: a fekete és a fehér 🙂

    Üdv., Angéla

    • Molnár Tímea 2017-05-20 - 14:31 - Válasz

      Szia Angéla!

      Én úgy gondolom, hogy ugyanazt látnánk, csak más arányokkal:
      előbbi esetében mondjuk 20-80%-ban, az utóbbinál inkább 80-20%-ban kerülne egymás mellé a fekete-fehér.
      (Vagy az ezekhez kapcsolódó, szürke értékek)
      🙂

      Üdv!
      Timi

  4. Mandi 2017-05-15 - 15:34 - Válasz

    Kedves Timi!
    Ez a bejegyzés zseniális! Azt hiszem, felfogtam valami fontosat! Milyen jó érzés ez! 🙂 Már hónapok óta gondolkodtam, hogy a nyarak közül melyik lehetek. A hideget kizártam, sok-sok kép áttanulmányozása után. Maradt a lágy és a világos nyár. Ezek között ingadoztam, de nagyon nehéz volt ezt látnom. És most megnéztem fekete-fehérben néhány fotómat, és hoppá! Azokon a képeken, amikben világos szürke pulcsit viselek, LÁTSZIK, hogy van szemöldököm. Sőt, még szempilláim is vannak ezen a képen. Ellenben, ha a középszürke pulcsis képet nézem, ott már a pulcsi középszürkesége viszi a hangsúlyt, és az egész arcom egy nagy fehér pacának tűnik: se szemöldök, se szempilla, se száj… Ezek szerint sokkal előnyösebb a világosabb szürke, (de azért gyorsan megnéztem halvány, világos rózsaszínben is, ugyanezt láttam), szóval feltehetően világos nyár vagyok, nem lágy. Jól értelmezem? (eddig azért bizonytalankodtam, mert mindig azt hittem, hogy a világos nyarak ilyen üvegszerűen világos KÉK szeműek szoktak lenni, és nekem zöld a szemem, de a fekete-fehér fotó azt is tök jól kihozta, hogy ez a zöld is szinte áttetszően világos, és igen homogén, azaz nem szivárványos, “cirmos” zöld). Már csak azt kérdezném meg, hogy ha nem jó a fekete szempillaspirál az ilyen világos típuson, akkor a barna ajánlott inkább? Akkor is, ha hideg színtípus az ember lánya? (Nagyon szép, hosszú pilláim vannak, de festék nélkül nem látszanak egyáltalán. Szóval kéne valamilyen azért.).
    De még egyszer, millió köszönet ezért a nagyon informatív és szemléletes bejegyzésért! Szerintem még el fogom olvasni vagy egy tucatszor!

    • Molnár Tímea 2017-05-15 - 16:07 - Válasz

      Szia Mandi!

      Örülök, hogy segített a cikk, nagyszerűen meg is fogalmaztad a fontos és lényegi különbséget a lágy és a világos nyár között! 🙂
      Szempillaspirálban én vagy a sötétszürkét, vagy a sötétbarnát szoktam javasolni, sajnos mindkettőt nagyítóval kell keresni az üzletekben.
      Mindegyik jobb, mint a fekete, de azért nem láthatatlan.
      Azok a sötétbarnák, amiket eddig próbáltam, szerintem minden típusra jók, tudod, az a közel fekete, de mégsem barnák.
      🙂

      Üdv!
      Timi

    • Eszter 2017-05-18 - 08:07 - Válasz

      Sziasztok!

      Csak annyit tennék hozzá, hogy a Dr. Hauschka gyárt szürke spirált. Kicsit szokni kell a használatát, de utána jól lehet vele dolgozni és aki szereti a rózsaolaj illatot, annak ideális. 😊

  5. Annamari 2017-05-15 - 14:23 - Válasz

    Kedves Timi!

    Érdekes cikk volt, jó volt átismételni a kontrasztok fontosságát.

    Mostanában sokat gondolkodtam arról, hogy milyen hatással lehet egy színtípusra, ha valahogy változtat a bőrszínén (pl. szoláriumozik, barnul).
    Egy munkatársamon, aki szerintem nyár típus lehet, a szolárium sokat sárgít és nagyon meleg tőle a bőre, ami ütközik a többi adottságával. (Talán ezért is festeti a barna haját vörösesebbre? )
    Mivel én is nyár típus vagyok kíváncsivá tett, milyen hatásai vannak a barnulásnak a kontraszt értékeinkre és színeinkre. Az év nagy részét hófehéren töltöm, így nincs sok tapasztalatom a témában.

    Mivel úgy is közeledik a nyár (és vele a napozás kérdése is előtérbe kerül) örülnék ha írnál ezzel kapcsolatban! 🙂

    • Molnár Tímea 2017-05-15 - 16:11 - Válasz

      Szia Annamari!

      Köszi a hozzászólást!
      A szolárium leginkább sárgítani szokott, ezért kevésbé előnyös a túlzásba vitele annak, aki hideg színtípus, tudjuk, ilyen esetekből lesz a kanárisárga arc. 🙂

      Maga a természetes barnulás nem változtat a színtípusunkon, csak magunkhoz képest egy kicsit erősebb lesz a kontrasztunk nyáron, így egy kicsit élénkebb színek is beleférnek. (Nyarak esetében természetesen a neonszínek továbbra sem opciók) 🙂
      Már, aki tud egyáltalán barnulni.

      Üdv!
      Timi

Hagyj üzenetet

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A Stílus mentor sütiket használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A weboldal igénybevételével elfogadod a sütik használatát. Bővebben

2015. október 1-től az EU-s jogszabályokhoz igazodva a hazai weboldalakon is kötelező tájékoztatni a látogatókat arról, ha a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.

A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal/szolgáltató helyez el a látogató számítógépén, hogy minél egyszerűbbé, és hatékonyabbá tegye a böngészést. A weboldal igénybevételével együtt elfogadod a sütik használatát. Amennyiben nem szeretnél sütiket kapni, akkor zárd be a weboldalt, vagy tiltsd le a sütiket a böngésződ beállításaiban.

Bővebb információt az Adatvédelmi nyilatkozatban olvashatsz.

Bezár