Mi a fontosabb? A szín, vagy a fazon?

Vannak, akik (nem pusztán a divatszakmában, de foglalkozzunk most csak ezzel a témakörrel) a forma szentségét látják elsődlegesnek, és teszik mindennél előrébb valóvá. A nagybetűs „STÍLUS” (számomra néha már elitizmusba hajló) szűk keresztmetszetébe nem fér más, csak néhány klasszikusnak kikiáltott, abszolút decens árnyalat, mert a camel (teveszőr szín), és a fekete-fehér, szürke, tengerészkék dimenziója sose fogja elnyomni a tökéletesen kivitelezett alapdarabokat. A divat első osztályán, ahol talán csak a francia nők, és George Clooney bírják a ritka levegőt, az élet csupa monokróm minimalizmus.

Aztán ott a másik oldal, a szín-fetisiszták, a mintavarázslók, a formabontók, az anyagmágusok klubja, akik szerint a klasszikus egyszerűen csak dekadens, és a neon-hightech-nyomtatható csúcstechnológiák korában vétek olyanért beindítani a gyártósort, ami nem robbantja le a precízen bekalibrált monitorokat a helyéről.
Ebben a kissé illuminált közegben minden kicsit meghökkentő, feltűnő, izzó, vibráló, de minimum color blocking. Viseljünk univerzum-nyomatokat, állatmintát kiskockával, szőnyegmintát felhőágyon, drámai pöttyöset, sokkoló nagyfoltosat, komplett virágágyást. Ahogy tetszik. Bármilyen színt bármilyen színnel. Hiszen mindent szabad.

Vajon miért tűnik néha összeegyeztethetetlennek a kettő?

Napjainkban a szabadság illúziójával a divat világa lényegében uniformizál. Egyáltalán nem érdeke a személy egyedi sajátosságainak kiszolgálása, sokkal inkább a mesterséges irányításra törekszik: ezt vedd meg, ezt viseld, ezt dobd ki, majd mi megmondjuk neked, mi lesz a legjobb, mitől leszel értékesebb, jól öltözött, elegáns stb..
Az, hogy harmonikus-e rajtad, tulajdonképpen senkit sem érdekel. (Tegyük hozzá, a divat soha se az individuumról szólt az elmúlt kétezer évben, attól még távol vagyunk.)

Így lehet egymásnak nagyon is ellentmondó üzenetekkel találkozni akár a sarki plázában: az egyik helyen a „mindenkire jó” alapfazonokra, a soron következőben a „mindenkire jó” trendszínekre próbálnak minket rábeszélni.

• Itt most a női ruhatár egyik alapdarabjáról van szó. Egy időtálló klasszikusról. Hibázni vele nem lehet. Garancia az elegáns megjelenésre, hiszen minden stílusikon ezt viselte az elmúlt 50-100 évben. Fölveszed, és beleborzongsz a luxus-életérzés fuvallatába.
• Minden arcra kötelező az Év színe: a málna-álom. Most elérhető pírben, rúzsban, kis koktélruhában egyaránt. Hogy minden, mindenhez passzoljon.

Hol van az igazság? Ebben az esetben sem kizárólag az egyik oldalon. Mert…

A legtökéletesebb ruha sem öltöztet, ha nem előnyös a színe/mintavilága

Bevallom, a színek ignorálása, vagy mondjuk inkább gyalogként történő feláldozása (különösen szakemberek részéről) kissé elkeserítő számomra. Mivel onnantól, hogy egy árnyalat nem értünk van, ellenünk fordul, és lehet egy ruha bármilyen ikonikus, jól szabott, trendi, márkás, vagy akár klasszikus műalkotás: egyetlen, lényegi dologról fogja az előnytelen szín elterelni a figyelmet: arról, aki viseli. (Mi másról is szól például egy Oscar gála, ami lassan már inkább egy exkluzív, de teljesen kiüresedett haute couture bemutatóvá válik?)

A fazon prioritásának önellentmondását éppen az egyik legnagyobb divat-közhellyel lehet példázni.
Ugyan ki ne ismerné az alapszabályt: a kis fekete ruha a minimum elvárás egy nő ruhatárában. Onnantól lehetünk Diana hercegnők, járhatunk koktél partikra, nem jövünk zavarba a karácsonyi partin, és bármikor beugorhatunk az operába. (És senki se fogja látni, ha kétszer sütjük el ugyanazt a poént – khmm- ruhát.)
Vagy mégsem?

A másik „kötelező klasszikus”, ami ősszel és télen újra és újra előkerül, az a camel-trench-átmeneti-és télikabát vonal. Kirobbanthatatlan a kínálatból, még úgy is, hogy Budapesten csupa, szédelgő májbetegnek tűnő férfi és nő viseli elszántan. Természetesen hozzá, földszínekben tökéletesen illeszkedő sapka-sál-kesztyű kombinációkkal. (Ó, az a sok, fenséges, Tél típus ily jellegtelenné válva…)

A jó szabásvonal alapelvárás, de soha se kizárólagos. Előbb-utóbb a legkonzervatívabb divatguru száját is kénytelen-kelletlen elhagyja a beismerés: színekre bizony szükség van egy színes világban.

Viszont az ellenkező oldal sem feltétlenül kifizetődő:

Egy jó színnel sem adhatunk el bármit

Tündöklő, látványos, ragyogó, vagy csak számunkra a legjobb árnyalatot megtalálni mindig izgalmas kaland, ha viszont a választott szín(világ) nem párosul ízléssel, megfelelő szabásvonalakkal, alkalomhoz illő ruhával, az eredmény… nos, nem kerül be a megjelenésünk nagy pillanatai közé.

Nincs egyszerűbb út, nincs lényegtelen részlet

Öltözködni olyan, mintha fogaskerekeket illesztenénk össze. Egy precíziós folyamat. A nagy kerék nem fog elindulni a kicsi nélkül, és a kicsi sem kevésbé értéktelen, mint a nagy. (Nincs olyan, hogy – Áá, ez csak a zoknim, úgyse látja rajta senki a lyukat!) 🙂
Mindegyik tényező az egészet támogatja, legyen szó színről, fazonról, anyagminőségről, kivitelezésről, léptékekről, kiegészítőkről, sminkről, frizuráról, alkalomról, stílusról stb.
Miért is akarnánk bármelyiket is kiragadni ebből a közegből, és despotaként mind fölé helyezni?
Ez a fajta hozzáállás egy-egy alkalomra izgalmas kitérő, hosszútávon inkább zsákutcába vezet.

A kérdés soha sem a VAGY, hanem az ÉS…?

Ne elkülönítve kezeljük a megjelenésünk alkotóelemeit, hanem keressük köztük a kohéziót! (Higgyük el, ott van, csak inkább befelé figyeljünk, mint a külvilágot másoljuk.)

Hiszen nincs is annál izgalmasabb, mint amikor az öltözködés túlmutat a puszta létszükségleten, és a színek, formák, anyagok, struktúrák arányainak megfigyelésével és kombinálásával eljutunk egy olyan szintre, amit nyugodtan nevezhetünk akár alkotásnak, akár önmegvalósításnak. (És igen, ez az önmegvalósítás lehet teljesen egyéni, és a többségi ízléstől eltérő is akár.)
Akármit is viselünk, a legfontosabb, hogy ne legyen a lényegünk (és az adottságaink) ellen való. Ne eltávolítson minket az egységtől, hanem építse azt.
Ugyanis se a szabásvonal, se az anyag, se a szín, se a minta, se a kiegészítők stb. nem fognak önerőből összecsendülni, ha a lélek, a szenvedély, a rendező elv hiányzik a megjelenésünkből.

"Ne várj arra, amíg minden jó lesz, mert soha nem lesz tökéletes. Kezdd el most. Minden lépéssel egyre erősebb, egyre tapasztaltabb, magabiztosabb és sikeresebb leszel." Mark Victor Hansen