Jeges vagy hűvös? Langyos, vagy forró?

A mai bejegyzés akkor kezdett el megfogalmazódni a fejemben, amikor egy Ősz típusba sorolt, valójában Sötét Télbe tartozó hölgy érkezett hozzám azzal, hogy sehogy sem látja, érzi jól magát a kijelölt földszínekben, és szeretné újra megnézni az előnyös színeit.

Az előző színtanácsadáson, ahol járt, becsülettel és korrekten végigvették színes kendőkkel a különböző árnyalatokat, viszont kizárták a Tél típust, mivel úgy ítélték meg, hogy az olívás bőréhez, sötétbarna szeméhez nem ideálisak a téli ciklámenek, fuksziák.
Természetesen ezek a színek nem is lehetnek igazán tökéletesek egy Sötét Tél típuson, inkább csak elfogadhatók, hiszen túl kékes érzetűek az ő legjobb, vörösebb, teltebb, mélyebb rózsaszínjeihez képest! Ez a kisebb félreértés máris alapjaiban befolyásolta az egész besorolást.

Talán ebből is leszűrhető, mennyire komplex és sokoldalú a színtanácsadás folyamata, hiszen nem pusztán a hideg és a meleg színek sematikus elkülönítésére kell benne törekedni, hanem az altípusok szétválasztására, a különbségeik megfigyelésére és definiálására is, ami bizony a színgömb teljes megértését és átlátását feltételezi!


Az sem mindegy, mennyire hideg, mennyire meleg!

A “tankönyv” szerint ugye tudjuk, hogy a meleg típusok sápadnak/szürkülnek a hideg színektől, a hideg típusok sárgulnak/bevörösödnek a meleg színektől. Ez teljes mértékben igaz is, viszont arról kevesebb szó esik, hogy a semleges színtípusok bizony ellentétesen is tudnak reflektálni egy színre!

A színek hőérzete mindig viszonylagos, és mindig folytonos! Tehát jobban járunk, ha megpróbáljuk megfigyelni, mennyi kék, vagy sárga tartalmat bírunk még el mondjuk a rózsaszín skálán, és honnantól válik az adott színtartomány előnytelenné a számunkra, mintha egy kiragadott babarózsaszín alapján hozunk ítéletet.

Leginkább az öngyújtós játékhoz lehet hasonlítani ezt a megfigyelést. A lánghoz közelítve a kezünket az érzés először kellemesen langyos, aztán kellemetlenül meleg, aztán kiderül, hogy állatira rossz ötlet volt a tűzzel játszani.

Jeges, vagy hűvös?
Langyos, vagy forró? – nagyon nem mindegy, nem igaz? Számtalan nyelvi eszközünk van a hőérzetek fokozatainak érzékeltetésére. A színek közötti különbségeket azonban valahogy sokkal nehezebben tudjuk megragadni. Talán leginkább azért, mert szinte sose vagyunk rákényszerítve, hogy egy hideg-meleg skálán ennyire precízen tanulmányozzuk őket. (Bőven elég a hétköznapi életben annyit megjegyezni, hogy a piros szín figyelmeztetésre, vagy forróságra utal, a kék meg a biztonság, vagy a hideg víz színe.)


Először is értsük meg, hogyan jutunk el a hideg és a meleg rózsaszínekhez?

Mindennek alapja a piros

A színkeverés alapját mindig az elsődleges színek adják, ebben az esetben a tiszta piros. Hozzá kéket keverve hidegebb, sárgát keverve melegebb irányban változnak a színek. Az elképzeléseink szerinti rózsaszínekhez viszont szükségünk lesz még fehérre, ami könnyebbé, áttetszőbbé teszi az árnyalatokat.

(Az alábbiakban kizárólag a színárnyalatok hideg-meleg dimenziójáról lesz szó, mert ha a további színtulajdonságokat is bevonnánk, 3D-s szemüvegre lenne szükség. :))

 

A ciklámentől a mézszínekig


Eltérő típusok eltérően reagálnak a növekvő, vagy csökkenő értékekre

A leghidegebb színtípusok
A Hideg Nyár és a Hideg Tél már a legkisebb sárga hozzáadására is érzékenyen reagál, sárgul, viszont nem találunk olyan hideg érzetű színt, ami optikailag úgymond túl hideg, túl fagyos érzetű lenne a számukra.
A legmelegebb színtípusok
A Meleg Ősz és a Meleg Tavasz már a legkisebb kék hozzáadására is érzékenyen reagál, sápad, viszont nem találunk olyan meleg érzetű színt, ami optikailag úgymond túl meleg, túl narancsos érzetű lenne a számukra.
A semleges hideg színtípusok
A semleges hideg színtípusok az előnytelenül sárgás színektől szintén besárgulnak/kivörösödnek, de a túl kékes, túl fagyos árnyalatok már sápasztják őket.
A semleges meleg színtípusok
A semleges meleg színtípusok az előnytelenül kékes, rózsás  színektől szintén sápadnak/szürkülnek, de a túl sárgás, túl narancsos árnyalatok már enyhén sárgítják őket.

Hogy a fenti példánál maradjunk, a Sötét Tél típust például kissé sápasztja a Hideg Tél legjobb fukszia színe, mert már túl kékes érzetű a számára. A Hideg Tél típuson viszont inkább csak elfogadható, de közel sem káprázatos a Sötét Tél semlegesebb mályvásabb rózsaszíne. Azért, mert eltérő a két altípus hőérzete! A Sötét Tél hideg-semleges típus, a Hideg Tél hideg-hideg típus.

Lássuk mindezt egy táblázatban, ami remélem érthetőbbé teszi az altípusok közötti szín reflexiók finom eltéréseit:

Hideg színtípusok

Mint a skáláknál általában, a hideg-meleg skálán is nagyjából az alábbi sorrendet tapasztalhatjuk, láthatjuk a tükörben: van a szuper jó színünk, a jó színünk, az elfogadható színünk, a kevésbé jó színünk, az előnytelen színünk, és a nagyon pocsék színünk.
Ez minden színtípusra igaz.

Hideg típusok előnyösebb színei Meleg típusok előnyösebb színei
A színkeverés iránya + még több kék + kék alapszín + sárga + még több sárga
RÓZSASZÍNEK
Hideg – meleg érzet leghidegebb hidegebb  se nem hideg,
se nem meleg
melegebb legmelegebb
Hideg Nyár
Hideg Tél
 legjobb szín egyre előnytelenebb árnyalatok
Reflexió az arcon üde elfogadható sárguló, vörösödő arc
Világos Nyár
Lágy Nyár
Élénk Tél
Sötét Tél
túl hideg szín legjobb szín egyre előnytelenebb árnyalatok
Reflexió az arcon enyhén sápadó arc üde elfogadható sárguló, vörösödő arc

Meleg színtípusok

Hideg típusok előnyösebb színei Meleg típusok előnyösebb színei
A színkeverés iránya + még több kék + kék alapszín + sárga + még több sárga
RÓZSASZÍNEK
Hideg – meleg érzet leghidegebb hidegebb  se nem hideg,
se nem meleg
melegebb legmelegebb
Meleg Tavasz
Meleg Ősz
egyre előnytelenebb árnyalatok legjobb szín
Reflexió az arcon elsápadó, hamuszínű arc elfogadható üde
Világos Tavasz
Élénk Tavasz
Sötét Ősz
Lágy Ősz
egyre előnytelenebb árnyalatok legjobb szín túl meleg szín
Reflexió az arcon elsápadó, hamuszínű arc elfogadható üde enyhén sárguló arc

Mindez a fizikai reflexió megfigyelhető az összes árnyalat esetében, csak mindehhez még hozzáadódik a színek telítettségi értéke, és jellemző világossági-sötétségi szintje is.
(Tehát például a Sötét Tél és a Lágy Nyár ideális rózsaszíneit közel ugyanannyi piros-kék alapszínnel keverjük ki, csak a Sötét Tél telítettebb és mélyebb, a Lágy Nyár törtebb és világosabb verzióját képviseli a semleges-hideg rózsaszíneknek.) 

Illetve a fenti okokból fordulhat elő, hogy két semleges típusnak léteznek közösen előnyös, vagy elfogadható színei, mint például az Élénk Télnek és az Élénk Tavasznak a pasztellrózsaszín, a türkizkék, a Sötét Télnek és a Sötét Ősznek a vörösesibolya, az erdőzöld stb., hiszen fizikailag az előnyös színeik közelebb helyezkednek el egymáshoz a színkörön.
Hasonlóképp logikus, hogy nem igazán fogunk olyan színt találni, ami mondjuk egy Hideg Télnek és egy Meleg Tavasznak közös pontja lehetne a hideg-meleg skálán, ahogy egy Élénk Tavasz, vagy egy Lágy Ősz típus sincs színeiben túl közel a Hideg Télhez.


Ha tehát azt látjuk magunkon, hogy valami túl hideg, vagy túl meleg érzetű, ne ugorjunk azonnal automatikusan a skála másik végpontjára (Télről Őszre, Tavaszról Nyárra), lehet, hogy adottságainkban pusztán csak közelebb állunk az adott tartomány semlegesebb területeihez, de még mindig ugyanazon a hideg, vagy a meleg oldalon!


"A színek a fény tettei és szenvedései." Goethe

By |2017-11-13T21:20:58+00:002017. november 13.|cimke: , , , |17 hozzászólás

A szerzőről:

Hiszem, hogy kortól, nemtől függetlenül mindenkiben ott rejtőzik a vitalitás ahhoz, hogy (újra) megtalálja legbelső erőforrásait, hogy a jó megjelenés fortélyai bárki számára megtanulhatók és segítségükkel kifejezhetjük mindazt a szépséget, ami bennünk lakozik.

17 hozzászólás

  1. Ametiszt 2017-11-29 - 21:11 - Válasz

    Szia Timi!
    En is nagyon szeretem a cikkeidet! Pont emiatt irnam meg azt az apro eszrevetelt, hogy valamiert a tablazatok csak reszben jelennek meg a telefonomon. Nem tudom, masnak is van-e ilyen gondja? En altalaban telefonon olvaslak, és ezt mar mas cikkednel is eszrevettem, ugyhogy gondoltam megirom, hatha van megoldas. (vagy csak az en tel.mal van gond?)

    • Molnár Tímea 2017-11-29 - 21:21 - Válasz

      Szia Ametiszt!

      Köszi a hozzászólást.
      Az oldal sablonja nem kezeli a táblázatokat mérethelyesen, sajnos ezt nem tudom megváltoztatni.
      Táblagépen, nagyobb monitoron ez nem jelent gondot, kisebb képernyőkön kicsúszhat oldalra a táblázat, remélem a jövőben, ha adnak ki frissítést a témához, ezt is orvosolják, egyelőre ez sajnos kisebb gondot okoz az olvasásban. 🙁

      Üdv!
      Timi

    • Averill 2017-12-23 - 20:16 - Válasz

      Kedves Ametiszt, nekem is lecsúsznak a táblázatok. Fordítsd meg a telefont, nekem akkor elférnek. 🙂

  2. Orsi 2017-11-26 - 13:40 - Válasz

    Kedves Timi és Mindenki !

    Egy példa a teljes diszharmóniára:

    idős hölgy, erős középosztály, nyár-típus vélhetően hideg nyár, fekete adidas sport cipő, arany csíkokkal, fekete vastag szövésű necc harisnya, nagy kockás szoknya, sötét ősz színekből, világos, élénkebb zöld steppelt dzseki, középkék, ezüst csíkokkal átszőtt sál (ez az egy rendben volt) éés vastag arany hajpánttal…ez akár vicces is lehetett volna, de nem volt az; inkább (h)ideg rázást éreztem, pedig nem szoktam ítélkezni, de ez túl extrém volt. A kisugárzása és a megnyilvánulása egy szóval jellemezhető: Káosz! Maga volt a megtestesült Káosz. Vajon ha felvilágosodna és harmóniába kerülne a színeivel (mert egyébként korához képest szép volt) akkor is ez az ideges-káoszos légkör lengné körül? Vélhetően nem, mert valahányszor tükörbe nézne és érintkezne az emberekkel valami egészen más történne, mint így.

    • Molnár Tímea 2017-11-28 - 08:09 - Válasz

      Szia Orsi!

      Leírásod alapján több gond is lehetett az említett hölgy megjelenésében, mint a színek. 😀

      Üdv!
      Timi

  3. Orsi 2017-11-26 - 13:08 - Válasz

    Kedves Timi !

    Nagyon inspiráló az oldalad. Én szolgáltatói munkát végzek, sok emberrel találkozom. Mezei módon érdekel a pszichológia,a horoszkóp-elemzés és minden emberi jellemekkel foglalkozó téma; úgy tűnik ezek a dolgok mélyen összefüggnek egymással és ez a dolog a színekkel további nézőpontot adott. Érdekes összefüggéseket fedeztem fel a színtípusok és jellemek között. Tényleg nagyon kevés a tavasz/ősz típus hazánkban. Volt szerencsém a minap találkozni élénk-tavasz típussal és viselkedését tekintve is egy színfolt volt a szürke tömegeben; az ember elkerülhetetlenül kiesik a robot-személyből és vissza mosolyog. Ha elképzelek egy olyan világot, ahol az emberek harmóniába kerülnek a színeikkel, azaz önmagukkal. akkor egy nagyon szép -talán utópikus kép- tárul elém. Ez egy önismereti út lehetne, egy viszonylag egyszerű, mert kívülről, a láthatóból indul egy fizikai érzékszerv segítségével. Persze önmagunkat szemlélni kívülről, objektíven nem is olyan könnyű, ha csak saját magamat szemlélem. Valahol a sötét-tél/hideg-tél/talán sötét Ősz keveredik bennem, nem elég hideg, de nem is semleges, Te biztosan jobban meglátnád, talán egyszer eljutok Hozzád. Ami érdekes, hogy jellemben is a felsoroltak vagyok; elvont, kicsit különc…a hajam születésemkor fekete volt, ebből világos szőke, majd méz-szőke lett, nyáron szinte őszes csíkokkal, most éppen sötét-ezüstös seszínű szőke…amit próbálok jeges-ezüst szőkévé varázsolni, de nem megy…ehhez feltűnően sötétbarna szem (a legerőteljesebb rajtam a nézésem, gyerek koromtól azzal cikiznek, hogy milyen csúnyán nézek :D, ezt most már direkt fokozom, jó esetben röhögés a vége), fekete szemöldök…és szeplők.
    De a lényeg, hogy biztosan nagyon pozitív változásokat lehetne elérni, ha az emberek harmóniába kerülnének a színeikkel, hiszen a színek erők, ahogy a Mars, A nap…stb. és sugároznak és nagyon nem mindegy, hogy ezek harmóniában vagy diszharmóniában vannak-e egymással.; kire hogyan hat ugyanaz a sugárzás és ennek ki fürkészésére tökéletes eszközök a színek.
    Szóval én köszönöm Neked, hogy megmutatod ezt a számomra teljesen új látásmódot.

    • Molnár Tímea 2017-11-28 - 08:04 - Válasz

      Kedves Orsi!

      Köszönöm a hozzászólásodat, örülök, ha tetszik az oldal, és érdekesnek találod az évszaktípusokat. 🙂
      A színtípusok és a jellemek között nem feltétlenül húznék karakteres egyenlőségjelet, inkább azt mondanám, hogy a színeink tükröznek egyfajta hangulatot, stílusvilágot.
      A színek, színhatások, színrezgések valóban nagyon összetett témakör, bizonyára sokkal mélyebb rétegei is vannak, mint a smink és az öltözködés, érdemes ismerkedni velük. 🙂

      Üdv!
      Timi

  4. Niki 2017-11-25 - 21:40 - Válasz

    Kedves Timi!
    Ismét egy szuper cikk, köszönöm! Az írásaid rengeteget segítettek abban hogy értsem és (esetenként már) lássam is hogy milyen színnel érdemes próbálkoznom.

    Amíg nem olvastam a blogod, addig fel se merült bennem hogy létezik hideg rózsaszín is, az én fejemben minden rózsaszín automatikusan meleg volt, mert az “csak halványpiros”. Szóval a hideg rózsaszín létezésének a tudatosításával újra kedvet kaptam a vele való kísérletezéshez, miután előzőleg elment a kedvem pár lazacos barackos kudarc után.

    Arra nem gondoltam volna, hogy egy “visszafogott” fukszia lesz az eddigi legjobb rózsaszínem. 🙂
    A sárga mértékére való figyeléssel pedig már azt is értem, hogy miért van a “de jól nézel ki” barna pólóm és az “olyan nyúzottnak tűnsz, rosszul aludtál?” homokszínű pulcsim.

    A hideg színtípusoknak szóló palettákon is van sárga. Van is olyasmi árnyalatom, amit hideg télnek ajánlanak, de nem az igazi. Létezik olyan sárga, ami egy hideg télnek vagy hideg nyárnak nem csak elfogadható, hanem előnyös is? Nem konkrét árnyalatot várok, hanem csak annyit, hogy érdemes-e kísérletezni, vagy felejtős a dolog?

    • Molnár Tímea 2017-11-26 - 10:50 - Válasz

      Kedves Niki!

      Köszönöm a hozzászólást, örülök, ha hasznosnak találod a cikket!

      A Hideg Tél típusnak a citromsárga a színe, illetve a citromsárga (kizárólag) fehérrel világosított árnyalatai a legjegesebb jégcitrom színig.
      Amint túl sok vöröset kap a sárga (napsárga, napraforgó sárga, bármilyen narancs), sárgítja.
      Amint túl szürkéssé, feketévé válik a sárga (mustár, epe, okkerszínek), az már ősz típusú színné válik.

      Tehát minél tisztább, minél savanykásabb érzetű a citromsárga, annál jobb a Hideg Tél típusnak.

      Üdv!
      Timi

  5. Orsi 2017-11-19 - 11:22 - Válasz

    Kedves Timi!

    Ez a bejegyzés valami fantasztikusra sikeredett! Nálam sokmindent helyretett. Amióta olvastam, még kifinomultabban látom a színeket magamon. (Amúgy az eddigieket is a blogodból tanultam.) Eddig nem értettem, h a mustársárga miért nem mutat jól rajtam (saját elemzésem szerint sötét ősz vagyok). Most már értem: semleges vagyok hozzá.
    Ez a rózsaszín szinskala valami fantasztikus. Szivesen latnek nalad ilyet a tobbi szinnel is. 😉

    Gratulalok! Nem csak zsenialisan latod a szineket, hanem tanitani is remekul tudsz.
    Orsi

    • Molnár Tímea 2017-11-21 - 21:10 - Válasz

      Kedves Orsi!

      Köszönöm szépen a hozzászólásodat és a dicsérő szavakat. 🙂 Igyekszem érthetővé tenni azt, ami számomra sem volt egyértelmű még a legelején. 🙂

      Üdv!
      Timi

  6. Judit 2017-11-15 - 10:09 - Válasz

    Természetesen nem! 🙂 🙂

  7. Mandi 2017-11-14 - 17:58 - Válasz

    Kedves Timi!
    Szerintem is nagyon tanulságos ez a cikked (is). Olyan alkat vagyok, aki próbálja “házilag” meglátni a színeit, próbálgatok, de ez a cikk épp arra világít rá, miért is nehéz ez. Mert – szerintem – az átlag embernek ehhez nehezen van eszközparkja. Hiszen ugyanannak a színnek több árnyalata kéne a finomhangoláshoz, ruha, sál vagy felső formájában.(Ugye, hogy legyen mit a tükör előtt az arcunkhoz tartani! 🙂 ). És ha van is elég cuccunk ehhez, kérdés, hogy biztos jól látjuk-e, melyik melegebb-hidegebb. Számomra elég nagy meglepetés volt, amikor néhány fotót illetve itthon gyártott, célirányos szelfit elemezgetve megláttam, hogy a ciklámen, fukszia, amit pedig sokat viseltem eddig, mennyire nem jó. (az még meglepőbb volt – egy darabig tagadtam is a nyilvánvalót – hogy a narancssárga milyen szép, üde, ragyogó fehér bőrt és szinte smaragdos zöld szemet varázsol rám.) Az már igen valószínű, hogy tavasz típus lehetek, mostanában azt nézegetem, vajon melyik altípus, úgyhogy kimondottan jó, hogy ilyen szempontból kaptam most útmutatást. Mindig nagyon örülök, amikor “színtanos” dolgokról írsz, mert amióta olvasom a blogot, szerintem hihetetlenül sokat fejlődött a színlátásom, ami fantasztikus dolog. Még simán munkába menet vagy az ablakból kinézve is tovább gyönyörködöm az égbolt vagy a fák színeiben.. 🙂

    • Molnár Tímea 2017-11-14 - 20:17 - Válasz

      Szia Mandi!

      Köszönöm a hozzászólásodat!
      Valóban, saját magunk színbesorolásánál a legnehezebb az a fizikai akadály, hogy egyszerűen nincs hozzá 100-féle árnyalatunk, hogy ennyire precíz és objektív megfigyeléseket tegyünk.
      Viszont én úgy gondolom, ha ismerjük a rendszer sajátosságait, az altípusok fő jellemzőit, ki lehet sakkozni a típusunkat, hiszen már az önelemzés, önmegfigyelés is rengeteget segíthet! A fotó nagyon jó ötlet, könnyebben megmutatja az eredményt.
      Üdv!
      Timi

  8. Judit 2017-11-14 - 09:09 - Válasz

    Szia Timi!

    Mindig nagyon várom, hogy mikor lesz új bejegyzés az oldaladon, és a színtípusokról szóló cikkeidben sosem csalódom! Gondolom, hogy a munkád “színes” része nagyon közel áll hozzád. 🙂 Szerintem ebben Te vagy a legjobb a szín- és stílustanácsadók között, akiknek a blogbejegyzéseit olvasgatom (kb. 5-6-an vannak).

    Üdv,
    Judit

    • Molnár Tímea 2017-11-14 - 15:32 - Válasz

      Szia Judit!

      Köszönöm a hozzászólásodat, örülök, ha tetszik az oldal, és hasznosnak találod a bejegyzéseket. Valóban nagyon érdekel a színtípusok témaköre, talán kicsit dominánsabban is van jelen a blogon, nemcsak azért, mert szeretem, de azt látom, hogy elsőként nagyjából szinte mindenkit ez is foglalkoztat a legjobban. Aztán minden más. 🙂

      Remélem azért a többi témakörben készült cikkek sem okoznak csalódást neked.
      🙂 🙂

      Üdv!
      Timi

Hagyj üzenetet

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A Stílus mentor sütiket használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A weboldal igénybevételével elfogadod a sütik használatát. Bővebben

2015. október 1-től az EU-s jogszabályokhoz igazodva a hazai weboldalakon is kötelező tájékoztatni a látogatókat arról, ha a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.

A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal/szolgáltató helyez el a látogató számítógépén, hogy minél egyszerűbbé, és hatékonyabbá tegye a böngészést. A weboldal igénybevételével együtt elfogadod a sütik használatát. Amennyiben nem szeretnél sütiket kapni, akkor zárd be a weboldalt, vagy tiltsd le a sütiket a böngésződ beállításaiban.

Bővebb információt az Adatvédelmi nyilatkozatban olvashatsz.

Bezár