Ez így gömbölyű? – gondolatok a plus size világáról

Az elmúlt években robbanásszerűen nyert teret magának a divatvilágban a plus size fogalma. (Persze ne gondoljuk most se, hogy ez új keletű téma, már a századfordulón léteztek moletteknek készült szériák)
Azonban tény, hogy a teltebb idomokkal megáldott hölgyeket legalább annyira nehézkesen fogadta/fogadja be a konfekcióban és 36-os szépségideálban gondolkodó divatszakma, mint az idősebb korosztályt. Holott mindegyik létezik, keresőképes, és szeretne csinosan megjelenni.

Hazánk ebben a témában is az utóvéghez tartozik sajnos. A divatüzletek legtöbbje alkalmatlan a 40-es méret feletti vásárlóközönség kiszolgálására. Ha pedig  egy bolt mégis „molett divatüzletnek” titulálja magát, bizony nagyon ritkán érti is egyben, hogy mit is jelent ez a jelző szabásvonalakban, anyagokban, mintavilágban. A kínálat elkeserítő tud lenni: öregasszonyos, fantáziátlan, sötét, fazontalan darabokat próbálnak ezen a címen eladni. Pedig a plus size divat nem egyenlő a kaftánokkal, vagy azzal a megközelítéssel, hogy „pusztán fel kell nagyítani azt, amit Rihanna visel kicsiben”.

Mit jelent a plus size?

 

Úgy gondolom, a plus size fogalma legalább olyan érzékeny és zavaros téma, mint bármelyik  faji-nemi-vallási témakörrel foglalkozó kérdés. Ezekhez a témákhoz hasonlóan itt is már-már kényszeresen keresünk valamilyen politikailag korrekt kifejezést, ami senkit sem sért. (pl: kerekded, duci, telt, teltkarcsú stb.) Holott számos kérdést felvet, mit is jelent a plus size?

A plus size csak méretcímkét jelöl? A plus size egyenlő a kövérséggel? Lehet a plus size egy -tól -ig kategória? Lehet egy életérzés? Lehet rá negatív, vagy pozitív címkét ragasztani? Mennyiben tér el a plus size a normáltól? Mindegy, csak minél nagyobb legyen? Ki számít plus sizenak?
Ezekre a kérdésekre jelenleg nincs egyértelmű válasz. Ha ugyanis körbenézünk egy kicsit a divat-és sztárvilágban, azt láthatjuk, hogy plus size lehet:

  • Minden E kosárméret feletti, nagy mellű nő.
  • Minden nő, akinek kerek a csípője, vagy a hátsója. (lásd. Jennifer Lopez vagy Beyonce)
  • Minden normál, átlag testtömeggel rendelkező nő, aki nem Victoria Secret modell. (Esetleg túl van egy szülésen, vagy csak fel-alá jár rajta 5-6 kiló)
  • Minden nő, akinek van pocakja.
  • Minden erős csontozatú nő.
  • Minden felső súlyhatárnál járó teltebb nő.
  • Minden kórosan, egészségét veszélyeztetően elhízott nő.

A plus size fogalma kontinensenként, vagy akár országonként is különböző. Amerikában van talán a leginkább letisztázva ez a kérdés. Megkülönböztetnek méretezés alapján nagyot, extra nagyot, szuper nagyot, a 7X-es ruhákon túl pedig még a méreten kívüli holmikra is gondoltak a tonnán felüliek kedvéért.

Ellenben ami a franciáknál 42-es, az az olaszoknál 46-os, a németeknél 40-es méret. Aki az öreg kontinensen nagy darabnak számít, az a tengerentúlon középméret. (És megmosolyogják egy molett boltban). Minden csak viszonyítás kérdése. Nem véletlen, hogy a ruhaipari konfekció népcsoportonként eltérő, hiszen a csontozatunk, testfelépítésünk is az.

Plus size a divatmárkák oldaláról

A divatmárkák sem egységesen állnak ehhez a kérdéshez. Valahol egy-két – az alultáplált modellekhez képest – normális testalkatú hölgyet neveznek ki plus size modellnek, csak hogy kipipálják a kötelező penzumot. Míg mások az egészen szélsőséges megjelenésű nőket vonultatják fel a kifutóra. A megoldás talán ebben az esetben is az arany középút volna?

Így lehetséges, hogy egy ponton túl a plus size kérdés szinte mindig esztétikai vitatémává válik. Az alapján pedig ítéletet mondani, hogy kinek-mi tetszik, hogy mi a szép és mi a csúnya… nem túl eredményes.

Mit érdemes tenni?

Megmaradni a józan ész talaján.
Belátható, hogy a plus size elnevezés igen tágan alkalmazható (és szeretik is alkalmazni), mivel két szóban lefedi a létező összes női súlyproblémát, legyen szó egy ívesebben kerekedő fenékről, vagy plusz száz kilóról. Jellemző, hogy sok esetben a plus size nem pusztán a ruha számozását, hanem lélektani méretcímkét is jelöl. Ahogy a túlsúly maga is.
Nem véletlen, hogy a Dove szépségkampánya is erre a kérdésre koncentrált az elmúlt években. Mi a normális? Mi a túlsúlyos? Mi a szép? Miért is van szükség rá, hogy bármelyik méret elé odabiggyesszük azt a plusz szót?

Szubjektív megközelítések között rendet tenni nem könnyű feladat. Helyette érdemesebb mindenkinek elsősorban önmagában megkeresni a válaszokat arra, hogyan is érzi magát a bőrében. És a saját egészségi, mentális, érzelmi állapotához képest felmérni, milyen plusz kilókat is cipel valójában?


"Mi értelme van egy ruhának, ha nem inspirálja a férfiakat arra, hogy levegyék rólad?" Françoise Sagan

Molnár Tímea

Hiszem, hogy kortól, nemtől függetlenül mindenkiben ott rejtőzik a vitalitás ahhoz, hogy (újra) megtalálja legbelső erőforrásait, hogy a jó megjelenés fortélyai bárki számára megtanulhatók és segítségükkel kifejezhetjük mindazt a szépséget, ami bennünk lakozik.

“Ez így gömbölyű? – gondolatok a plus size világáról” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Timi!

    Köszönöm szépen a gyors választ. Megpróbálok ilyen dolgokat beszerezni. Sajnos nagyon szegényes a kínálat és sokszor ha tudnám is, hogy mi állna jól nem lehet olyat kapni, így kompromisszumos megoldások vannak…
    Még egy kérdésem lenne? Mit gondolsz a leggings +tunika párosításról? Szoktam hordani a térdig érő verziót, nem mert annyira jól áll, hanem mert kényelmes..térd alatt a lábam ok, vékony, izmos, fölötte inkább nem mutogatnám…:) Ha csinosabb, ing anyagú tunikáról van szó, akkor magas sarkúval szoktam hordani..nem tudom mennyire gázos a leggings-szel…A pamut anyagú, sima egyenes hosszított pólókkal még fel szoktam venni, de ezekkel meg a magassarkú még gázabb..ill. a bővebb pólókkal úgy érzem össze is nyom. Szerinted a magasságom és alkatom miatt ez hordható? Ha nem, akkor mit javasolnál még nyári ruhák helyett? Farmer szoknyám és térdnadrágom van még, de az sem az igazi….ill. van vékony len nadrágom ( sötétebb barna ), bő fazonú…abban is kicsit törpének érzem magam..
    Bocsi, hogy ennyit kérdezek, de nagyon tanácstalan vagyok…
    Ja, és még egy nagy problémám…nagyon vastag lett a felkarom…ujjatlan kizárva…3/4-es ujjal is furán érzem magam, mert a karom is rövid. Mit hordjak nyáron, amibe azért nem is sülök meg? 🙂

    Előre is nagyon köszönöm 🙂

    Stella

    Válasz
    • Szia Stella!

      Azokat a nyári darabokat próbáld megtalálni, amikben jól érzed magad, előnyösek a lábhosszadhoz, lábformádhoz (ha szoknyák, vagy rövidebb nadrágok), és anyagukban nem terjedelmesítenek, nyomnak össze.
      Ez lehet nagyjából bármi, ha megfelelő a szabásvonala, színvilága és anyagminősége. 🙂

      Üdv!
      Timi

      Válasz
  2. Kedves Timi!

    Nemrég fedeztem fel az oldalad, nagyon tetszenek az írásaid. A plus size téma kapcsán kérdeznék. Sajnos már én is ide tartozom, szülés után nem sikerült lefogynom, így a korábbi ruhatáram használhatatlan sajnos, +20 kg van rajta, szóval nem érzem jól magam a bőrömben.:( Gondoltam, ha már semmiben sem érzem magam jól, legalább a ruhám színei legyenek megfelelőek…Nos, voltam színtanácsadáson is és kiderült, hogy élénk tavasz vagyok, tehát alapból színesen kellene öltöznöm. Korábbi ruhatáram fekete/szürke/sötétbarna volt.. Közép, szőkésbarna hajam feketére volt festve….tehát semmi nem stimmelt amúgy sem..Most hogy duci vagyok 160/80 fogalmam nincs hogy öltözködjek…főleg ezekben a színekben. Tudnál esetleg ajánlani néhány összeállítást nyárra. Amúgy az alkatom ( normál esetben )homokóra, arányosan oszlik el rajtam a súly. Tudom, hogy a duciknak ékszerben és táskában is a nagyot ajánlod. Mi a helyzet akkor, ha valaki még +ban alacsony is? Válaszod előre is nagyon köszönöm….

    Válasz
    • Szia Stella!

      Köszönöm a hozzászólásod, örülök, hogy tetszik az oldal!

      Sajnos látatlanban nem tudok túl sok konkrétumot mondani, inkább csak általános tanácsokat: ha alacsony vagy, egy-két színblokkon kívül nagyon ne viselj karakteres színeket, vagy a harmadik szín valamilyen visszafogottabb bázisszín legyen.
      Érdemes törekedni mindig, mindenben az optikai nyújtásra, a körvonal finom hangsúlyozására, a derékvonalra.
      Az ékszerekben, mintákban inkább a közepesebb léptékek megfelelők, mint a túl nagyok.
      Jók lehetnek az elasztikus, lazább, omlósabb A-vonalú ruhácskák, amik mintásak, vidámak, szép dekoltázsuk van, átlapolósak stb.
      🙂
      És nagyon jól nyújt egy kis világos, sarkas szandál.
      Remélem sikerül a vidám, tavaszi színeidet megmutatnod!

      Üdv!
      Timi

      Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Stílus mentor sütiket használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A weboldal igénybevételével elfogadod a sütik használatát. Bővebben

2015. október 1-től az EU-s jogszabályokhoz igazodva a hazai weboldalakon is kötelező tájékoztatni a látogatókat arról, ha a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.

A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal/szolgáltató helyez el a látogató számítógépén, hogy minél egyszerűbbé, és hatékonyabbá tegye a böngészést. A weboldal igénybevételével együtt elfogadod a sütik használatát. Amennyiben nem szeretnél sütiket kapni, akkor zárd be a weboldalt, vagy tiltsd le a sütiket a böngésződ beállításaiban.

Bővebb információt az Adatvédelmi nyilatkozatban olvashatsz.

Bezár