Életkorok, (szín)változások 5. rész – az Ősz típusok

A színtípusok időskori színváltozásairól szóló sorozat utolsó csoportja következik.

Az őszüléssel mindennek vége?

Ha valaki meleg színtípusba tartozik, és kicsit utánaolvasgat a témakörnek, könnyen érezheti úgy, hogy minden rá vonatkozó javaslat kizárólag addig érvényes, amíg meg nem őszül, onnantól pedig csapóajtóval választják el a színpalettájától, megőszült, így járt! Az őszülés teljesen természetes folyamatát gyakran úgy képzeljük el, mintha egyik napról a másikra gyökeresen és alapvetően megváltoztatná a megjelenésünket, holott közel sem annyira gyors, és közel sem annyira drasztikus jelenségről van szó.

Egy gyönyörű gesztenyevörös, aranyszőke, rézszőke hajszínt elveszíteni ugyanakkor nemcsak a haj megőszülésével lehet! A kamaszkor, a szoptatás, a pajzsmirigyproblémák, a klimax és még sorolhatnánk, hányféle betegség, hormonális probléma stb. teszi sötétebbé, fénytelenebbé, tompábbá a hajszínt anélkül, hogy akár egy árva ősz hajszál is megjelenne benne.

Az Ősz típusok esetében a hajszín megváltozása azért tűnik jelentősebb változásnak, mert látványosabb. A meleg fénnyel csillogó haj letompulásával, kivilágosodásával, ezüstössé válásával eltűnik a megjelenés egyik támpontja. (Ahogy minden más típusnál is!) Másfelől, ha letakarjuk az ősz hajszínt, a bőrtónus, a szemszín ugyanúgy reflektál a meleg színekre, mint addig. Hideg színtípussá tehát nem válik egy meleg típus azzal, hogy a hajszíne megőszül, megváltozik. Pusztán kissé tompábbá, lágyabbá válnak a színei.

ŐSZ TÍPUSOKVáltozás jellege Várható irányAlternatíva
Meleg  Ősz
(Ősz-Tavasz)
lágyabb, világosabbMeleg ŐszLágy Ősz
Lágy Ősz
(Ősz-Nyár)
lágyabb, semlegesebbLágy ŐszVilágos Tavasz
Sötét Ősz
(Ősz-Tél)
lágyabb, semlegesebbSötét ŐszMeleg Ősz

Meleg Ősz – Minél karakteresebben képviseli valaki a vörös hajú, szeplős Ősz típust, annál kisebb a valószínűsége, hogy bármilyen irányban is megváltozna a színvilága a hajszín őszülésével. Hideg típussá bizonyosan nem változik, hiszen a bőrszíne, a szeplőssége, a szemei melegsége élete végéig megmarad. Valószínű, hogy egészében világosabbá válik a palettája, hiszen a gesztenyevörös hajszín mélységét már elveszíti. (Barna szemszínnél ez a mélységi érték akár meg is maradhat, hiszen a barna szemszín jól kiegészíti a közepes színeket! lásd: Woddy Allen)

A színek élénkségében pedig nem tud olyan könnyedén átkacsintani a Meleg Tavasz színpalettájára, mint fiatalon. A kékes, rózsás tónusok időskorban is nagyon látványosan sápasztják, fakítják ezt a típust, így valamennyi borostyános, aranyló melegség mindig maradjon a ruhatárában, de legfőképp a sminkszíneiben. Ameddig megvalósítható, javasolt a hajszínben valamilyen aranyló, rezes árnyalatot fenntartani.

Lágy Ősz – A Lágy Ősz a semleges-meleg, és a semleges-hideg színek határvidékén egyensúlyozhat időskorában is. Ha kedve tartja, némiképp több árnyalatot csempészhet át a Lágy Nyár palettájáról. Jól beilleszthető a ruhatárába a padlizsánlila, a kakaóbarna, a rózsabarna, a farmerkék. Azonban teljesen Nyár típusként nem tanácsos ősz hajjal sem öltözködnie, a klasszikus babarózsaszín, púderkék, orgonalila, fukszia sápaszthatja, fakíthatja.

A Lágy Ősz alternatív útvonala lehet még egyfajta lágyabb Világos Tavasz típusú hangulat megalkotása. Például a könnyed, világos barackszínek, selymes vajszínek, krémszínek, drappok, bézsek nagyon kellemesen megalapozhatják az időskori ruhatárát. A hajában nagyon jól mutathat egy kis játékosság, melírozással, nem túl világos, nem túl sötét aranyszőkék, melegszőkék átmenetével izgalmassá teheti a hajszínét. Továbbra is kerülje a sötét és az élénk végpontokat az öltözködésében, ezek még egyértelműbben elütnek tőle!

Sötét Ősz – az Ősz típusok között a Sötét Ősz típust érinti a legérzékenyebben az őszülés. Mivel ennek a típusnak a fő karakterjegye a mélység, hasonlóképp a Sötét Tél típushoz, időskorában sem változik könnyed, világos típussá. Hogy megőrizze a bőrtónusához, szemei barnaságához illeszkedő kontrasztokat, ügyeljen rá, hogy ne forduljon kizárólag a pasztellszínek felé! Ha erőtlen, bágyadt színek mögé bújik, legyenek azok akár hidegek, akár melegek, erejét veszíti! Valamennyi színerő, közepes színérték mindig tűnjön fel rajta, ha másként nem, mintavilágban, színkombinációkban! Ha Sötét Tél típusként kezd el öltözködni, az könnyen lesápasztja, leuralja. A jeges színek, a királykék, a pink, a fekete és a hófehér időskorában sem lesz ideális az arca közelében. A melírozás mindig jól mutat, ha még nem szeretne teljesen őszre váltani, keverje a rézszíneket, az aranybarnákat, a sötét aranyszőkét a hajszínében.


Késő alkonyi fényben

Általánosságban az tanácsolható, hogy Ősz típusként érdemes valamilyen meleg, aranyló, rezes alapszínezetű hajfestéssel, melírozással fenntartani az eredeti hajszínhez legközelebb álló árnyalatot, ameddig ez lehetséges. Időskorban a teljesen kifehéredett hajra hamvasítás, gyöngyszőke hajszínezés helyett inkább valamilyen világos aranyfényű festés kerüljön, hogy adjon némi ekrüs csillogást a hajszínnek.

Természetesen egy Ősz típusnak is szíve-joga úgy dönteni, hogy teljes természetességében meghagyja a hajszínét olyannak, amilyen. Ebben az esetben sem tanácsolt hideg színekre váltania, inkább keresse meg a színpalettáján azt a színmélységet, élénkségi értéket, amit az adottságai egészére nézve továbbra is harmonikusnak talál.

"Öltözz magadnak és a férfinak, akit szeretsz (ha van ilyen). A nők azért öltözködnek, hogy más nőket lenyűgözzenek – ezt felejtsd el. Felejtsd el. Ez egy nagyon rossz gondolkodásmód." Karl Lagerfeld

Molnár Tímea

Hiszem, hogy kortól, nemtől függetlenül mindenkiben ott rejtőzik a vitalitás ahhoz, hogy (újra) megtalálja legbelső erőforrásait, hogy a jó megjelenés fortélyai bárki számára megtanulhatók és segítségükkel kifejezhetjük mindazt a szépséget, ami bennünk lakozik.

“Életkorok, (szín)változások 5. rész – az Ősz típusok” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Tímea!
    Honnan számít a hajszí?
    Sötétszōke hajjal születtem, ami iskoláskoromban világos barnára változott, kis vörös árnyalattal. A gyerekeim is szōkék voltak, kisoskolás korukra sötétedett be a hajuk barnára. Várom válaszát, köszönettel.

    Válasz
    • Kedves Andrea!

      Köszönöm a hozzászólást.
      A pubertás korig úgynevezett gyerek-hajjal rendelkezünk, ami a hormonok hatására mind színében, mind szerkezetében valamennyit módosul. De alapvetően nem változtatja meg a színtípusunkat, tehát egy hideg színtípusból nem lesz meleg és fordítva csak azért, mert pár árnyalattal besötétedik a hajszín. Ugyanez a hormonális változás tovább sötétíti a hajat például a szülés után, vagy a változó korban is (ha még nem őszült meg teljesen.)

      A magyar átlagra jellemző, hogy gyerekként világosabb szőke,akár melíros szőke, majd felnőttként (fodrászati) hamvas közép-sötétszőke, világosbarna. Hazánkban a legjellemzőbb hajszínek ezek.
      Ritka az igazi vörös, az aranyszőke, vagy a nagyon sötétbarna egyaránt.

      Üdv!
      Timi

      Válasz
  2. Kedves Timi!

    Isabelle Huppert színésznő a meleg ősz típusba vagy a lágy őszbe tartozik? Olyan világosak a színei, nem tudom eldönteni 🙂

    Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Stílus mentor sütiket használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A weboldal igénybevételével elfogadod a sütik használatát. Bővebben

2015. október 1-től az EU-s jogszabályokhoz igazodva a hazai weboldalakon is kötelező tájékoztatni a látogatókat arról, ha a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.

A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal/szolgáltató helyez el a látogató számítógépén, hogy minél egyszerűbbé, és hatékonyabbá tegye a böngészést. A weboldal igénybevételével együtt elfogadod a sütik használatát. Amennyiben nem szeretnél sütiket kapni, akkor zárd be a weboldalt, vagy tiltsd le a sütiket a böngésződ beállításaiban.

Bővebb információt az Adatvédelmi nyilatkozatban olvashatsz.

Bezár