Drágakövek hideg színtípusoknak – kékségek

A színtípusok és a drágakövek, féldrágakövek, ásványok összekapcsolása igazi szemet gyönyörködtető vizuális utazás.

Természetesen nem lehet minden egyes drágakő összes létező variánsát feltérképezni és bemutatni, hiszen vannak kövek, melyek tucatnyi kidolgozottságban, árnyalatban, áttetszőségben léteznek. Vannak drágakövek, melyek annyira ritkák, vagy értékesek, hogy valószínű, egy-egy fotónál közelebb soha se fogunk kerülni hozzájuk.

Ez a bejegyzés inkább egy kedvcsináló sorozat első része, mert a természet színei minden formájukban izgalmasak. Hátha valaki bátrabban és gyakrabban választ ezentúl magának fél/drágakövet kiegészítőnek. Igazán megérdemlik a figyelmet!

balról jobbra: achát, dumortierit, azurit, kalcedon


Achát – A kvarccsoport tagja. Már az ókorban is ismerték. Az achát sávos kalcedon, melybe néha opálanyag rakódik. Az egyes sávok színeikben igen különbözők lehetnek. Az egyik legváltozatosabb ásvány, a világ minden táján megtalálható.

Dumortierit – Nevét a francia paleontológusról Dumortier-ről kapta, 1881-ben Franciaországban találták meg.

Azurit, rézlazúr – Nevét azúrkék színéről kapta. Üvegfényű. Egykor felhasználták kék festékalapanyagnak, de ennek hátrányait idővel felismerték, mivel bezöldülhet. Gyakran előforduló rézércfajta, viszonylag puha.

Kalcedon – A kvarccsoport tagja. Az ókorban nagyon kedvelték, talizmánként viselték. Homályosan áttetsző. Nevét a Boszporusz melletti ókori nevén kalkedon városáról kapta. A kalcedont általában világoskék, szürkéskék ásványként ismerjük (csíkos változatát manapság kék csipke achátként is forgalmazzák) de különböző színű változatait más-más néven ismerjük.

balról jobbra: labradorit, lápisz lazuli, kékpát, szodalit


Labradorit – A földpátcsoport tagja. Nevét a Labrador-félszigetről kapta, ahol az első követ 1770-ben megtalálták. Fémesen csillogó, színjátszó, gyakori a kék és a zöld árnyalatban.  Alapszíne általában szürkésfekete (de lehet színtelen, fehér stb. is) népszerűsége a legtöbb darabon látszódó gyönyörű színjátékának köszönhető, az un. labradorizálásnak.

Lápisz lazuli – Jelentése, kék kő.  Több ásványból keletkező kőzet. Valószínű már az ókori Mezopotámiában, és Egyiptomban is használták.
Festékként porrá törve a reneszánsz és a barokk festőművészei számára ez volt az ultramarin. Színe az indigókéktől (amely a legdrágább) a kékes fehéren át a zöldes kékig tart.  Színe utánozhatatlanul szép kék, és tartós.
Érzékeny a hőre, savakra, szappanokra. Üvegszerű, zsíros fénye van. A legjobb minőségben a szín egyenletes elosztású, többnyire azonban sávos, foltos.  A legkeresettebb az indigókék keleti lazurit.

Kékpát, lazulit – A foszfátokhoz tartozik. Nevét M.H.Klaproth német vegyésztől kapta a lápisz lazulira utalva (nem összetévesztve vele!) Üvegfényű.

Szodalit –  Neve magas nátriumtartalmára utal és az angol nátrium szóból származik. Már régóta dísztárgyakat, ékszereket csiszolnak belőle, de csak 1811-ben írták le önálló ásványként. Minden kékes árnyalat megvan benne, fehér erezéssel. Üvegfényű, zsíros fényű.



Igyekeztem a lehető legpontosabban párosítani a drágaköveket és az ékszereket, de a tévedés jogát fenntartanám.

Forrás: pinterest (képek, ékszerek)
Szöveg: Wikipédia, Walter Schumann – Drágakő Biblia


"Mi értelme van egy ruhának, ha nem inspirálja a férfiakat arra, hogy levegyék rólad?" Françoise Sagan

By |2018-01-28T10:32:49+00:002017. augusztus 30.|cimke: , , |2 hozzászólás

A szerzőről:

Hiszem, hogy kortól, nemtől függetlenül mindenkiben ott rejtőzik a vitalitás ahhoz, hogy (újra) megtalálja legbelső erőforrásait, hogy a jó megjelenés fortélyai bárki számára megtanulhatók és segítségükkel kifejezhetjük mindazt a szépséget, ami bennünk lakozik.

2 hozzászólás

  1. Julcsi 2017-09-12 - 08:43 - Válasz

    Kedves Timi!

    Remek összeállítás, nagyon szeretem az ásványokat és a belőlük készült ékszereket! Szemet gyönyörködtetőek! Kíváncsian várom a folytatást is. 🙂

    Üdv: Julcsi

    • Molnár Tímea 2017-09-12 - 15:12 - Válasz

      Szia Julcsi!

      Köszönöm a hozzászólásodat! 🙂
      Lesz még szó többről is a jövőben.

      Üdv!
      Timi

Hagyj üzenetet

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A Stílus mentor sütiket használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A weboldal igénybevételével elfogadod a sütik használatát. Bővebben

2015. október 1-től az EU-s jogszabályokhoz igazodva a hazai weboldalakon is kötelező tájékoztatni a látogatókat arról, ha a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.

A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal/szolgáltató helyez el a látogató számítógépén, hogy minél egyszerűbbé, és hatékonyabbá tegye a böngészést. A weboldal igénybevételével együtt elfogadod a sütik használatát. Amennyiben nem szeretnél sütiket kapni, akkor zárd be a weboldalt, vagy tiltsd le a sütiket a böngésződ beállításaiban.

Bővebb információt az Adatvédelmi nyilatkozatban olvashatsz.

Bezár