Drágakövek hideg színtípusoknak – a szív kövei

A piros, a rózsaszín ékszerek titokzatosságot, szenvedélyt, romantikát sugallnak felénk. A mai bejegyzésben a Nyár és a Tél típusok színvilágába illeszkedő rózsás drágakövekből készítettem egy kis ízelítőt nektek.

balról jobbra: almandin, piros spinell, rubin


Almandin – A gránátcsoport tagja. Könnyen összetéveszthető a rubinnal és a spinellel. Nevét egy kis-ázsiai városról kapta.

Piros spinell – A neve valószínű, hogy a görögből eredően csúcsot jelenthet. Szinte minden színben előfordul, a nagy kövek igen ritkák. Csak 150 éve ismerik el önálló ásványnak, azelőtt a rubinhoz csoportosították, a lelőhelyük is közös. Ezért lehetséges, hogy néhány korábbi, rubinként ismert kő valójában spinell, többek között az angol koronaékszerek között is.
A kereskedelemben igen gyakran találkozunk szintetikus spinellekkel.

Rubin –  Nevét piros színéről kapta. Többféle piros árnyalatban is előfordulhat, a legértékesebb a galambvérpiros, tiszta piros enyhe kékes árnyalattal. A nyers rubinok csiszolással kapják meg gyémánt tisztaságú fényüket, nyersen tompa, zsíros hatást keltenek.
A zárványosság a valódiság bizonyítékai a szintetikus kövekkel szemben.
A gyémánt után a legkeményebb ásvány, emiatt a drágakőnek alkalmatlan darabokat ipari területen, csiszoló-polírozószernek is használják.


balról jobbra: morganit, petalit, opál, rodokrozit


Morganit – A berillcsoport tagja, mely azokat a változatokat foglalja magában, melyek nem smaragdzöldek, vagy akvamarinkékek. A berill színváltozatainak a kereskedelemben saját nevet adnak. A morganit a finom rózsaszíntől az ibolyaszínig terjed, rózsabrillnek is hívják. Nevét az ásványgyűjtőről, J.P. Morganról kapta.

Petalit – Ritkább drágakövek közé tartozik, szebb, átlátszóbb verzióit gyűjtőknek csiszolják, fazettázzák. Üvegfényű, gyöngyházszínű. Nevét tökéletes hasadása után kapta, a görög petalon (lemezes) szóból.

Opál – Az opálokat három csoportra oszthatjuk: csillogó nemesopál, sárgásvörös tűzopál, és közönséges opál. Fizikai tulajdonságaik nagyon ingadozók. A nemesopál jellegzetessége az opalizálás, szivárványszerű csillogás. Az opál mindig tartalmaz vizet, így idővel repedezik, csökken a fénye. Nedves vattában érdemes tárolni. A tűzopál narancsos színezetű, tejszerűen homályos. A közönséges opál átlátszatlan, színjáték nélküli, széles körben elterjedt. Nagyon sokféle kereskedelmi néven találkozhatunk vele (üvegopál, faopál, mézopál, tejopál, gyöngyházopál, viaszopál stb.)

Rodokrozit – mangánpát, málnapát, inkarózsa. A különféle nevek a színekre utalnak. A legkeresettebb a mánapiros. Drágakőként az ötvenes évektől van forgalomban. Többnyire nagyobb darabokban használják fel, mivel így mutatható meg a legszebben a rajzolata.


balról jobbra: rózsakvarc, turmalin


Rózsakvarc – A kvarccsoport tagja, nevét a színéről kapta. Gyakran repedezett, zavaros. Kellemes színe nagyon érzékeny; erősebb fénynek kitéve, hamarosan kifakul. Napjainkban nagyon divatos kő, több formában is felhasználják.

Turmalin – Színgazdagsága egyedülálló, már az ókorban is ismert kő volt. Neve annyit jelent: a drágakövek keveréke. A rózsaszín, piros, vagy ibolyás árnyalatokat Rubellitnek is nevezik.  Az egyszínű turmalinok viszonylag ritkák.



Igyekeztem a lehető legpontosabban párosítani a drágaköveket és az ékszereket, de a tévedés jogát fenntartanám.

Forrás: pinterest (képek, ékszerek)
Szöveg: Wikipédia, Walter Schumann – Drágakő Biblia


"Ha kétségeid támadnak, vegyél fel valami pirosat!" Bill Bass

By |2018-07-29T14:08:55+00:002018. július 29.|cimke: , |0 hozzászólás

A szerzőről:

Hiszem, hogy kortól, nemtől függetlenül mindenkiben ott rejtőzik a vitalitás ahhoz, hogy (újra) megtalálja legbelső erőforrásait, hogy a jó megjelenés fortélyai bárki számára megtanulhatók és segítségükkel kifejezhetjük mindazt a szépséget, ami bennünk lakozik.

Hagyj üzenetet

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A Stílus mentor sütiket használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A weboldal igénybevételével elfogadod a sütik használatát. Bővebben

2015. október 1-től az EU-s jogszabályokhoz igazodva a hazai weboldalakon is kötelező tájékoztatni a látogatókat arról, ha a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.

A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal/szolgáltató helyez el a látogató számítógépén, hogy minél egyszerűbbé, és hatékonyabbá tegye a böngészést. A weboldal igénybevételével együtt elfogadod a sütik használatát. Amennyiben nem szeretnél sütiket kapni, akkor zárd be a weboldalt, vagy tiltsd le a sütiket a böngésződ beállításaiban.

Bővebb információt az Adatvédelmi nyilatkozatban olvashatsz.

Bezár