Bőrszínek, félreértések – és a Színkalauz

Amikor életemben először hallottam az évszaktípusokról, még nem sejtettem, milyen fontos helyet is fognak majd kapni az életemben. Középiskolába jártam, és a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár egyik polcán rábukkantam a Színkalauz című kiadványra, ami nagyon érdekesnek látszott.
(Ajánlom a könyvet mindenkinek, aki ismerkedik a négy évszakkal, vagy szereti  a retro-hangulatot, és photoshop előtti, klasszikus retusmunkát. 🙂 )

Azon túl, hogy egy nap alatt kivégeztem a könyvet, és rettentően lelkes lettem, egyetlen dolgot nem sikerült megtennem… igen, jól gondoljátok. Besorolni saját magamat.
Ennek két oka volt.

1) A könyvben négyféle típus szerepel, négyféle példa karakterrel:

negy evszak szinkalauz

  • A Tavasz típus tipikus német (a könyv is az), kék szemű, szőke hajú lány.
  • A Nyár típus (mily meglepő), szintén kék szemű és szőke hajú modell.
  • Az Ősz típus egy szeplős, vöröses-barna hajú, barna szemű lány.
  • A Tél típus pedig úgy fest benne, mint Anikó barátnőm. (Fekete haj, porcelán bőr, acélkék szemek.)

A magam, átlagos (akkor még barnának gondolt)  hajszínemmel, barna szememmel, és egyikükhöz sem hasonlítható bőrszínemmel úgy éreztem, hogy semelyik példa sem illik hozzám. Legelső találkozásom az évszaktípusok világával itt mondhatni véget is ért. (Bár édesanyám többször is megemlítette, hogy a kedvenc, barna pulóverem kivételesen pocsékul áll, akkoriban ezt nem hoztam összefüggésbe a témával. Sajnos.) 🙂

Ezek alapján legalább már azt bizonyítottnak láthatjuk, miért is kezdték el kategóriákra bontani a négyes színtípus besorolást…


2) És azok az értelmezhetetlen bőrszínek

Ma már rengeteg különböző írott-és képes anyag a rendelkezésünkre áll, hogy közelebb kerüljünk a genetikai adottságaink megnevezéséhez.
Ezerkilencszázvalahányban ugyan a kutya se fogalmazta meg, hogy milyen bőrszínem is van. Igazából én se nagyon foglalkoztam ezzel a kérdéssel, leszámítva a nyári szünidőt, amikor ugye kötelező a naptej, és a folyamatos versengés, ki is lesz először csokoládébarna a családban. (Nos, nem én.)

Úgy gondolom, ez az alaphelyzet a mai napig nem sokat változott, azaz az emberek többsége nem gondolkodik el a bőrtónusa nevén nevezésén, amíg nem találkozik egy olyan témakörrel, aminek ez az alapja.

Lássuk, mi közül is kell az átlagos érdeklődőnek döntenie (a könyv alapján, és amúgy is.)

  • Tavasz – világos, sápadt, áttetsző, nem kékes, mindig sárgás, halvány, arany árnyalatú. Elefántcsonthoz hasonló, leheletnyi rózsás-barackszín, az arcpír soha se rózsapiros. Aranyló szeplők. Tudnak barnulni.
  • Nyár – kékes alapszínű bőr, hamvas alap ragyogással. Halvány, világos, tejszerű arcszín, vagy rózsás, vérbő. Esetleg egyfajta olívaszerű árnyalat, melyet sárgásnak hajlamosak vélni. Szürkésbarnás szeplők.
  • Ősz – sárgásarany, meleg, sápadtan áttetsző, vagy halvány pezsgőárnyalatú. Erőteljes aranyszínű bézs, vagy barack. Vöröses, arany szeplők. Inkább égnek, mint barnulnak.
  • Tél – kékesen hideg alapszínű bőr, némi halvány barnaság nyáron elfedheti a bőr kékes tónusát. Esetleg leheletnyi olívzöld árnyalat. Mindig áttetsző benyomást kelt, elvétve fedezhető fel rajta pír.

 

A listában felsorolt bőrszínek természetesen valósan és pontosan tükrözik az egyes típusok alapkarakterét (az altípusokkal az említett könyv nem foglalkozik, ezért sem tudtam magam beazonosítani).
Nem tudom, ki, hogy is van vele, de a mai napig – sok száz kendőpróbával a hátam mögött – még mindig úgy hatnak nekem ezek a leírások, mint a túlságosan sznobra hangolt borkóstolók.

Tudjuk, a szagolgatásnál előtörő, “lekerekített tannintartalom” és a “szőlőlevelek között átdöngicsélő méhecske lábnyomának csilingelő felhangja.”

Persze érthető, hogy minél pontosabban igyekszünk körbeírni egy olyan megfoghatatlannak tűnő adottságot, mint a bőrtónus. Azonban sajnos a bézs, az olíva, a mogyoróbarna, a porcelán stb. – jelzők nem minden esetben visznek közelebb a megfejtéshez minket. (Hányszor is kérdezitek meg tőlem, hogy mit is jelent az, hogy olívás arcszín! Én se tudtam ám, amíg rá nem jöttem, hogy az enyém az. 🙂 )

Be kell vallanom, hogy még kezdő színtanácsadóként kutattam ezeket a bőrtónusokat a vendégeimen. A kékes alaptónust, az aranyló ragyogást, a rózsás fényt stb. Aztán rájöttem, hogy a bőrtónusok ugyanolyan viszonyítási alapon működnek, mint bármilyen más színtulajdonság!

Vegyünk például egy igazi, világos, tejfehér bőrű, szőke hajú típust, aki mellett az én bőrszínem úgy hat, mintha nemrég érkeztem volna haza egy hawaii-i nyaralásból.
Ellenben egy igazi, karakteres – és egyben olívásabb -, téli bőrszín mellett én sokkal fakóbbnak látszom.
Máris egyszerűbb felismerni egy bőrtónust, nem igaz?


Ezért is könnyű a tömegben kiszúrni a meleg színtípusokat!

Figyeljük meg, ha a tömegközlekedésen feltűnik egy igazi, üde Tavasz típus, szinte mindenki hamuszürkének fog látszódni mellette, annyival ragyogóbb, barackosabb az arcszíne, az alapvetően hideg-szürkés-bézses magyar átlag-arcszín mellett.

Ha tehát a saját bőrszínünket szeretnénk meghatározni, ne a csuklónkat bámuljuk (és az ereink színét), hanem keressünk viszonyítási személyeket! Mindenkinek van világosabb-sötétebb bőrű ismerőse. Mindenkinek van szőke-sötétebb hajú ismerőse. Egy közös kép, és máris közelebb kerülhetünk a megfejtéshez!


Itt is csak a Bábel tornya

Hagyatkozhatunk az alapozókra is a megfelelő bőrtónus kiválasztásához, azonban járjunk el körültekintően! A kozmetikai cégektől kezdve a divatipar legkülönbözőbb zeg-zugán át az antropológusokig nagyon sokan, nagyon sokféleképp rendszerezik az emberek bőrszíneit. Közmegegyezést ne keressünk, főként az elnevezésekben. Őszintén, ki is tudna bármit is kezdeni egy olyan elnevezésű alapozóval, hogy Díva? Vagy Glamúr lány?

Ha a színtípusok felől szeretnénk megfejteni ezt a kérdést, tegyünk fel néhány egyszerű kérdést:

1) Milyen a bőrünk világossági értéke?

Lehet extra világos, világos, közepes, mélyebb. Minél mélyebb, annál inkább távolodunk a két világos típustól, a Nyártól és a Tavasztól.

2) Milyen a bőrszínünk kontraszt-értéke?

Lehet ragyogó, tiszta, üde, és lehet egyenetlen, viaszos, fakó, tompább.
Minél élettelibb, ragyogóbb önmagában az arcszín, annál valószínűbb, hogy a Tél, vagy a Tavasz típushoz tartozunk.
A Nyár és az Ősz típusok arcszíne kissé fáradtabb, sápadtabb, semmilyenebb… aminek igen jót tesz egy kis arcpír. 🙂

3) A bőrtónusunk hideg, meleg, vagy semleges árnyalatú?

Minél rózsásabb, kékesebb alapfényű az arcszín, annál biztosabb a Nyár, vagy a Tél típus. (És a hamvas jelzőt bátran használhatjuk a hideg színtípusoknál!)
Minél aranylóbb, sárgásabb, barackosabb fényű, annál biztosabb a Tavasz, vagy az Ősz típus.

A semleges típusok bőrtónusa se nem egyértelműen hideg, se nem egyértelműen meleg összhatású. Éppen ettől semleges. Vagy mondhatjuk úgy, hogy egy gondolatnyit elindul ugyan az ellenkező irányba, azonban nem válik meleggé, vagy hideggé. (Ugye? Pontosan úgy, ahogy az altípusok színpalettái!)
Ezért is fordul elő olyan gyakran, hogy sokan félreértelmezik a bőrszínüket.

4) Ne tévesszenek meg a felületi elváltozások!

Se a rozacea, se pirulás, se az apró erek, se a májfoltok, pigmentfoltok nem befolyásolják a bőrünk alapszínét! (Nem lesz tőlük rózsás a bőrtónusunk, pusztán kipirult, rozaceás, májfoltos stb.) Ha nagyon nem “találjuk” a bőrszínünket, nézzünk a dekoltázsra, a karra.

5) A rózsás nem mindig rózsás!

Igen, itt egy kicsit ellent kell mondanom az alapfelvetésnek.
Főleg az alapozók tekintetében tudnak könnyen tévútra vinni a “rose” elnevezések.  A legtöbb hideg színtípusnak nincs szüksége igazi, rózsaszínbe hajló alapozóra, sokkal inkább egy semleges bézses alapszínre. Ha tehát a “rose beige” elnevezésű alapozótól malackává válunk, nem jelenti azt, hogy nem vagyunk hideg színtípusok, csupán annyit, hogy bőven elég a “sima beige” is. 🙂


Világos Nyár és
Világos Tavasz
Nagyon közeli bőrtónusok.
Mindkettő világos, vagy nagyon világos bőrszín,
a Nyár kissé bézsesebb, rózsásabb összhatású, a Tavasz típus kissé aranylóbb, barackosabb, üdébb.
Lágy Nyár és
Lágy Ősz
Mindkét bőrtónus fakó, viaszos, kicsit tompa.
A Nyáré mindig szürkés/hamvas hatású.
Az Ősz típusnál az őszökre jellemző arany fény felfedezhető.
A bőrtónus a világostól a közepes sötétségig terjed.
Sötét Tél és
Sötét Ősz
Mindkét bőrtónus “nehezebb”, olívás, bézses, egyenetlen.
A Tél arcszíne általában szürkés-zöldes-sárgás fényű. (Nagyon gyakori itthon.)
Az Ősz arcszíne általában meleg-aranyló-sárgás, szürkés fény nélkül.
A bőrtónus a közepestől a sötét értékekig terjed.
Élénk Tél és
Élénk Tavasz
Mindkettő tiszta, ragyogó.
A Tél típus arcszíne kevésbé rózsás, mint egy Hideg Tél típusé, inkább semleges bézs.
A Tavasz típus arcszíne kevésbé aranyló, mint a Meleg Tavaszé, inkább semleges porcelán, krém.
A bőrtónus általában világos.
Hideg Nyár és
Hideg Tél
Mindkettő hűvös, rózsás, kékes, bézses, általában világos bőrtónus.
Meleg Tavasz
és
Meleg Ősz
Mindkettő meleg, aranyló, világos-közepes bőrtónus.

Látható tehát, hogy a bőrtónusunk felmérésénél több tényezőt is érdemes figyelembe vennünk.
Hiszen nem csak a világossági-sötétségi értéke számít, hanem az alaptónusa is! Jól prezentálja ezt például a L’Oréal által készített bőrtónus-skála:

alapozopaletta

A L’Oréal bőrtónus palettája

Például: az A1 – világos és hideg. A B5 – közepes és hideg. A D8 – sötét és semleges. Az F3 világos és meleg stb.


Nagyon világos

Világos

Közepes

Mély

Gyakori
elnevezések
alabástrom,
porcelán,
elefántcsont,
tejfehér stb.
világos bézs,
bézs,
natural,
soft stb.
olíva,
homok,
bézs,
barnult,
medium stb.
mogyoró,
cseresznye,
aranybarna,
gesztenye,
csokoládé,
olíva stb.
 Melyik
színtípusra
jellemző?
Bármelyik típus
lehet.
Bármelyik típus
lehet.
Nyár, tél, ősz típusok. Tél, ősz típusok.

Ha nem boldogulunk, ne essünk kétségbe!

Természetesen nem csak a bőrtónusunk számít a színtípus besorolásnál, bár tegyük hozzá, a legnagyobb százalékát képviseli a színeinknek, hiszen a legnagyobb felület is egyben.
Próbáljuk mellette meghatározni a szem-és a hajszín sajátosságait is, ha úgy könnyebben megy a beazonosítás.

Remélem sikerült egy kicsit érthetőbbé tennem, mi alapján érdemes megközelítenünk ezt a kérdést.
Gyakorlati tapasztalatomból talán még annyit fűznék hozzá, hogy ebben az esetben is segítségünkre van a tanulás és az idő. Látni fogjuk a különbségeket, legyünk türelemmel. 🙂


"Mi értelme van egy ruhának, ha nem inspirálja a férfiakat arra, hogy levegyék rólad?" Françoise Sagan

By |2018-01-14T21:21:21+00:002016. szeptember 04.|cimke: , , , |6 hozzászólás

A szerzőről:

Hiszem, hogy kortól, nemtől függetlenül mindenkiben ott rejtőzik a vitalitás ahhoz, hogy (újra) megtalálja legbelső erőforrásait, hogy a jó megjelenés fortélyai bárki számára megtanulhatók és segítségükkel kifejezhetjük mindazt a szépséget, ami bennünk lakozik.

6 hozzászólás

  1. Toth Teodora 2018-11-07 - 21:24 - Válasz

    Kedves Timi! Hetek óta bújok külonböző oldalakat és keresgélek átfogó osszesitest ebben a temaban. Ez eddig az elso ami szamomra is hasznosnak es ertelmezhetonek bizonyult. Hajszínvaltoztatson estem at. 10 evig volt fekete a hajam a vilagos szememhez, ami mindenki szerint jol allt, egyszeruen lagyitani szerettem volna a vonasaimon es untam. most leszivtak a hajam, egy kozepes melysegu rezes arnyalatu barna hajat kaptam. Teljesen el vagyok keseredve…sapaszt es semmilyennek erzem magam tole. szerinted elmehetek egy szoke iranyba vagy jobban jarok a sotetebb hajszinnel? Elore is koszonom

    • Molnár Tímea 2018-11-07 - 21:49 - Válasz

      Kedves Teodora!

      Köszönöm a hozzászólásod, örülök, hogy hasznosnak találtad a bejegyzést!

      Látatlanban sajnos nem tudok érdemben segíteni ebben a kérdésben neked, inkább csak támpontokat mondhatok:

      1) Ha előnyös a fekete hajszín, ami a Tél típusok jellemzője, akkor fizikailag valószínű nem előnyös a meleg rézszín, se semmilyen meleg hajszín.
      2) Minél világosabb a bőröd, annál jobban világosítható a haj. Minél sötétebb a bőröd, annál kevésbé világosítható.
      3) Keress olyan fényképeket, amiken még látszódik az eredeti hajszíned, és az ahhoz legközelebbi hajszínmélységet, árnyalatot próbáld reprodukálni.

      Üdv!
      Timi

  2. Mandi 2016-11-09 - 18:57 - Válasz

    Kedves Timi!
    Nagyon örültem ennek a bejegyzésnek, mert segített kicsit megfoghatóbbá tenni a bőrszínek “felismerését”. A hajszín (természetes saját hajszín) mennyire megbízható a típusbesorolásnál? Van olyan, hogy egy hideg típusnál mégis melegebb fénye van a hajnak? (tehát “ütik egymást”?). Mondjuk adott egy szőkés szín (nyáron világosabb, télen kicsit sötétebb szőkére vált), ami inkább hamvas, de napos időben aranyló, akár kicsit rezes fény is megfigyelhető benne. Vagy ez inkább a nap fénye miatt tűnik így, és nem jó ötlet napsütésben vizsgálni a színeinket? Esetleg simán van olyan altípus, amire akár jellemző is, hogy a színek melegsége-hidegsége Ennyire nem egyértelmű? (vagy csak nem tudom jól látni ezt…ez is lehet, sajnos!)

    • Molnár Tímea 2016-11-09 - 22:30 - Válasz

      Kedves Mandi!

      Köszönöm a hozzászólást, örülök, ha hasznosnak találtad a cikket.
      A hajszínek esetében én a gyakorlatban azt látom, hogy leginkább a világossági-sötétségi értékek változók, tehát valakinek pl. kicsit világosabb a természetes hajszíne, mint mondjuk ideális. (Tél típusként)

      A hamvas fény hideg típusoknál elég egyértelmű szokott lenni, ezt mindig a fejtetőnél érdemes megfigyelni, mivel ott a “legfrissebb” a hajszín. 🙂
      Rezes, aranyló fény nem szokott lenni a hajban a teleknél és a nyaraknál, inkább ezüstös-szürkés a haj fénye.
      Itt a napsütés, illetve a haj károsodása lehet félrevezető.

      Remélem sikerül megállapítani!
      🙂
      Üdv!
      Timi

  3. Anikó 2016-09-05 - 23:10 - Válasz

    Szia Timi!

    Koszonjuk ismet a hasznos bejegyzést! Régóta gondoltam rá, hogy kérdezek ebben a témakörben.
    Van összefüggés aközött, hogy az ajkak természetes színe mennyire különül el a bőr színétől és hogy az illető élénk vagy lágy típusba tartozik?

    Pl sokszor észreveszem magamon, hogy ha valakinek az ajka hasonló árnyalatú, mint a bőre, magamban rögtön lágy típusnak titulálom, ha pedig valakinek pl nagyon világos bőrre természetes módon pirosló cseresznye színű ajkakkal, adja magát, hogy élénk típusnak gondoljam. A besorolásnál van ennek jelentősége?

    Koszonom,

    Anikó

    • Molnár Tímea 2016-09-05 - 23:30 - Válasz

      Szia Anikó!

      Köszönöm a hozzászólást, nagyon érdekes a felvetés!

      A megfigyeléseim alapján nem állítható egyértelműen, hogy például egy élénk típusnak vérbőbb az ajka színe, mint egy lágy típusnak.
      Nézd meg a Pinterest oldalamon a férfiakról szóló válogatást, nagyon változatos ajak árnyalatokat látsz majd. 🙂
      https://hu.pinterest.com/stilusmentor

      Színtípustól függetlenül van, akinek jól körülhatárolt, telített, erős ajak színe van, másoknak kicsit elmosódott, “semmilyen.”

      Ami viszont érdekes, hogy ez az adottság, melyik színtípusnál hogyan is hat az összképben?
      Tehát például egy sötétebb tél típusnak van, hogy nem annyira előnyös a saját ajkának a természetes színe, ha kissé fakóbb rózsás.
      Nekem is világosabb az ajkam színe, mint ideális lenne, szeretem is a nappali rúzsomat. 🙂

      Vagy, minél vörösesebb (melegebb) típus valaki, annál biztosabb, hogy mindig sápadtnak fog tűnni az ajkai rózsás, természetes fénye az adottságai mellett. Ugye az ajkak színe mindig valamilyen hús-szín, ez inkább rózsás, mint meleg tónus.

      És van, akinek szinte rúzsoznia se kell (főként a hideg színtípusoknál), mert annyira szép, erőteljes, meggyvörös az ajka színe. Találkoztam már olyan mély színű ajkakkal, amiken viszont így a nappali rúzs volt kihívás, hiszen önmagában erős volt az alapszín.

      Remélem sikerült válaszolnom!
      Üdv!
      Timi

Hagyj üzenetet

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A Stílus mentor sütiket használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A weboldal igénybevételével elfogadod a sütik használatát. Bővebben

2015. október 1-től az EU-s jogszabályokhoz igazodva a hazai weboldalakon is kötelező tájékoztatni a látogatókat arról, ha a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.

A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal/szolgáltató helyez el a látogató számítógépén, hogy minél egyszerűbbé, és hatékonyabbá tegye a böngészést. A weboldal igénybevételével együtt elfogadod a sütik használatát. Amennyiben nem szeretnél sütiket kapni, akkor zárd be a weboldalt, vagy tiltsd le a sütiket a böngésződ beállításaiban.

Bővebb információt az Adatvédelmi nyilatkozatban olvashatsz.

Bezár