Amiről a stylist műsorokban ritkán beszélnek – a hosszanti testarányok

Bár a képzőművészetben a barlangrajzoktól kezdve számtalan formában megörökítették az emberi testet, az anatómiailag pontos ábrázolásokra hozzávetőlegesen a XV. századig várni kellett. A tudományos alapossággal méricskélő és számolgató mesterek között volt Albercht Dürer, aki Ádám és Éva rézkarcához nem élő modelleket, hanem számbeli arányok alapján megalkotott rendszert használt.
Hasonló kutatásokat végzett Leonardo da Vinci, akinek nevéhez kötődik az egyik legismertebb emberábrázolás, a Vitruvius-tanulmány, mely az emberi test arányait volt hivatott felmérni.

davinci

A tanulmány a kör (isteni szimbólum) és a négyzet (földi szimbólum) találkozását ábrázolja, melyben az ember, mint tökéletes egység, az univerzum miniatűr megtestesülése jelenik meg.

Szélességi arányok – a váll/derék és csípő viszonya

Ehhez a komplex és asztrális megközelítéshez képest napjainkban leginkább a gyümölcskosarak és a hangszerek mentén próbálják meghatározni az emberi (főként a női) testarányok sajátosságait.
Olvashatunk körte, banán, alma, eper, cselló, hegedű stb. alkatokról, melyek a szélességi arányok leírásában kívánnak segítséget nyújtani.

Ezen szélességi sajátosságok ismerete alappillérét jelentik az öltözködésünknek.
Érdemes tisztában lennünk azzal, hogyan is viszonyulnak egymáshoz a szélességi értékeink (váll-derék-csípő), ezek ugyanis döntően befolyásolják a megjelenésünk optikai hatásait.
Értelemszerűen más megközelítést igényel egy erősebb csípővel/keskeny vállakkal rendelkező alkat, mint egy széles vállú/keskeny csípőjű típus.

A szélességi arányaink azonban nem kizárólagosak, és ha csak ezeket vesszük figyelembe az öltözködésnél, könnyen tévútra kerülhetünk!

Hosszanti arányok – a fej és a testmagasság viszonya

A hosszanti testarányokra vonatkozó, napjainkig is általánosan elfogadott rendszert a XVI. században alakították ki. A nyolc fej hosszúságon alapuló beosztás szerint egy felnőtt ember teljes testmagassága éppen nyolcszorosa a fejének.

A nyolcszoros fejmagasság rendszere

A nyolcszoros fejmagasság rendszere

Mit jelent ez a gyakorlatban?
Ahogy az ábrán is látható, ideális (és a szemnek kellemes) aránynak nevezhető, ha a fejmagasság nyolcszor belefér a testmagasságunkba az alábbiak szerint:

1) Fejtetőtől az állig = 1 fejmagasság
2) Álltól a mellbimbóig = 1 fejmagasság
3) Mellbimbótól a derékig = 1 fejmagasság
4) Deréktól a szeméremcsontig (combtőig) = 1 fejmagasság
(Itt van az emberi testmagasság felezőpontja!)

5) Szeméremcsonttól a combközépig = 1 fejmagasság
6) Combközéptől a térdig = 1 fejmagasság
7) A térdtől a lábikra végéig = 1 fejmagasság
8) A vádli végétől a sarokig = 1 fejmagasság

Hosszanti arányaink tinédzser korunkig változnak a leglátványosabban: kisgyerekként a testmagasságunk például még pusztán kb. négyszerese a fejmagasságunknak. (Gondoljunk bele, a kisbaba fejmérete mekkora a testéhez képest)
Idősebb korunkban a magasságunk némiképp zsugorodhat, de fontos megérteni, hogy a csontozatunk hosszanti arányai felnőtt korunkban állandónak tekinthetők!


A bemutatott rendszer természetesen nem fedheti le a teljes népesség egyedi sajátosságait. Mint minden rendszer esetében, itt is az “ideális” fordul elő a legritkábban. Melyek a hosszanti arányokkal kapcsolatos leggyakoribb eltérések?

Rövid alsótest, hosszú felsőtest

rovid alsotest hosszu felsotest
Ezen a képen Diane nagyon jól példázza a rövid alsótesttel rendelkező típust.
Ha megnézzük, a fejmagassága hétszer fér bele a testmagasságába.*

Arányok a felsőtesten:
Diane felsőteste összességében hosszabb, mint az alsóteste. A felsőtestén a derékvonal majdnem ideális helyen van, optikailag mégis az átmeneti rész egy kicsit hosszabb (a derék és a combtő közötti szakasz).

Arányok az alsótesten:
Diane alsóteste rövid, ugyanis a combcsontja nagyjából egy fejmagasságot tesz ki. A térd és a talp közötti távolság ideálisnak nevezhető, azonban a rövid combcsont miatt optikailag a test súlypontja a föld felé húz.

Öltözködésben fő szempont:
A rövidebb alsótest esetén a legfontosabb feladat optikailag nyújtani a lábakat, hogy az arányok kiegyenlítődjenek! Az ideális felsőhosszak a csípőcsont környékére esnek, de semmiképp sem tolódhatnak a csípő legszélesebb pontjára, vagy a combközép alá, ezek a hosszak tovább rödivítenék az alsótestet.


Hosszú alsótest, rövid felsőtest

hosszu alsotest rovid felsotest
Thilini esetében az arányok éppen fordítottak. Az ő fejmagassága is hétszer fér bele a testmagasságába.

Arányok a felsőtesten:
Thilini felsőteste látványosan rövid. (Rövid torzó).
Leszámítva a félrehúzó tartását is látszik, hogy pusztán három fejmagasságot tesz ki, a derékvonala pedig szinte a melle alá csúszik optikailag. Az átmeneti szakasz az ő esetében egyértelműen hosszabb. (Mivel a derékhossz rövid).

Arányok az alsótesten:
Végtelen lábak. Mondhatjuk Thilini combjai bármilyen szoknyahosszt elbírnak, szemben Dianevel, akinek már egy térdig érő szoknyából is kivillanhat leülésnél a feneke. Ebben az esetben nem a lábcsontok változnak, hanem a felsőtest arányai.

Öltözködésben fő szempont:
Itt a felsőtestet érdemes optikailag nyújtani, az ideális felsőhosszak a bugyivonal magasságába és alá esnek, akár térdig is érhetnek.


Vannak olyan hosszanti arányok, amik jellegzetesnek nevezhetők bizonyos testalkat típusoknál. Például az egyenes, vagy fordított háromszög alkatoknál gyakori a hosszú alsótest, rövid felsőtest kombináció. A körte típusoknál a hosszú felsőtest, rövid alsótest. (Kivételek itt is lehetnek!)
Ugyanakkor érdemes megemlíteni azt is, hogy nagyban befolyásolja a felsőtest-derék arányát a nők esetében a mellek elhelyezkedése és mérete a bordakosáron. Lehet valakinek csontozatilag hosszabb a dereka, ha előről egy nagyobb kosárméret, vagy kissé megereszkedett mellforma optikailag mégis rövidíti a látványt. Ez is gyakori jelenség. Ilyenkor a rövid derékra vonatkozó öltözködési javaslatokat is érdemes átgondolni.

Úgy gondolom, hogy az eddigiek alapján belátható, hogy a hosszanti testarányok ugyanolyan fontosak az öltözködés szempontjából, mint a szélességiek!
Mégis számos esetben öltöztetnek stylist műsorokban/könyvekben/cikkekben kizárólag utóbbi szempontjait figyelembe véve hölgyeket, akiken egy kevésbé előnyös kabát, szoknya vagy felsőrész-hossz rombolja porba a legtrendibb összeállítást is.

Soha se feledjük! Az emberi test nem egydimenziós! Ne is öltöztessük úgy!

Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy az ideális testarányok fogalmát itt is tegyük zárójelbe, hiszen olyan, hogy ideális, nem létezik. Mindenki egyedi és sajátságos külső jegyekkel rendelkezik. Az ember csont-és izomfelépítése egy bonyolult, összetett és csodálatos térbeli építmény, melyen már egy kis aránybeli elmozdulás is alapjaiban változtat meg mindent.
Érdemes ezeket a sajátosságokat feltérképeznünk, és alapismeretként hasznosítanunk a megjelenés minden területén!

 

*Egyes megközelítések szerint az ideális női testmagasságban 7- 7,5 x fér el a fejhosszúság, és a férfi testmagasság testesíti meg a 8 x-os rendszert.

Képek forrása: google


"A szín élet. Színek nélkül halott lenne a világ. Mint láng a fényt, úgy hozza létre a fény a színeket. A színek a fény gyermekei, a fény pedig a színek anyja. A fény a világ szellemét és eleven lelkét nyilatkoztatja ki a színekben." Johannes Itten

By |2016-12-01T22:18:55+02:002014. december 14.|cimke: , , |6 hozzászólás

A szerzőről:

Hiszem, hogy kortól, nemtől függetlenül mindenkiben ott rejtőzik a vitalitás ahhoz, hogy (újra) megtalálja legbelső erőforrásait, hogy a jó megjelenés fortélyai bárki számára megtanulhatók és segítségükkel kifejezhetjük mindazt a szépséget, ami bennünk lakozik.

6 hozzászólás

  1. Ildikó 2019-04-08 - 10:12 - Válasz

    Kedves Timi !

    Én azt nem értem, hogy ha nekem a 163 cm magasságomban 9 x fér bele a fejméretem ( 18 cm áltól fejtetőig) akkor melyik rész számít a deréknak , hosszú láb rövidebb felsőtest aránnyal.
    A kép alapján a 4-6. rész között?

    Köszönöm szépen előre is , ha elmagyaráznád: Ildikó

    • Molnár Tímea 2019-04-08 - 13:16 - Válasz

      Kedves Ildikó!

      Köszönöm a hozzászólásodat!
      A fenti ábra egy ideális állapotot ábrázol, ami ritkán valósul meg. Mindig az egyén sajátosságai a döntők a testalkat hosszanti tagolásánál.
      A derék a mell alatti, legkarcsúbb pont, aminek a hossza nagyon változó. Rövid derék esetén akár fél tenyérnyi is lehet, hosszú derék esetén másfél-két tenyérnyi távolságra is eshet a mellvonaltól.
      Ez a cikk lehet segít kicsit eligazodni:
      http://stilusmentor.hu/csipo-ballaszt-fent-es-lent

      Üdv!
      Timi

  2. Anikó 2019-01-18 - 16:12 - Válasz

    Szia Timi!

    Korábban olvastam Tőled egy olyan cikket, amiben megemlítetted, hogy egy magas embernek is lehetnek arányaiban nézve rövid lábai. Úgy emlékszem, hogy egy úszóversenyző férfi képével illusztráltad.
    Érdekelne a cikk, de nem találom.
    Tudnál ebben segíteni?

    • Molnár Tímea 2019-01-19 - 19:51 - Válasz

      Szia Anikó!

      Köszönöm a hozzászólásodat! Nagyon jól emlékszel az esetre, valóban Michael Phelps példájával illusztráltam, hogy egy magas embernek is lehet rövid alsóteste! Viszont erről nem írtam cikket, csak egy Facebook poszt volt, ezért nem találod itt a blogon.

      Üdv!
      Timi

  3. Eszter 2018-05-10 - 18:16 - Válasz

    Kedves Tímea!

    Mint mindíg, most is érdekes bejegyzést olvashattunk. 😊 Nekem az lenne a kérdésem, hogy mi van akkor, ha nem tudom eldönteni, hogy a lábam vagy a felső részem hosszabb? Nem vagyok tisztában ugyanis azzal, hogy mit honnan mérjük.A fej is beleszámít, vagy csak válltól combtőig? Sokáig azt hittem, hosszúak a lábaim, most úgy érzem, hogy inkább csak arányos. Ugyanígy vagyok az alakommal is. Sokáig azt hittem, hogy fordított háramszög, de az írásaidat olvasgatva arra kezdek gyanakodni, hogy talán egyenes.Köszi szépen előre is a további magyarázatot. 😊 Eszter

    • Molnár Tímea 2018-05-10 - 22:04 - Válasz

      Kedves Eszter!

      Köszönöm a hozzászólásodat.
      🙂

      A felsőtest a fejtető és a combtő távolsága, az alsótest a combtő és a talpak távolsága. 🙂

      Üdv!
      Timi

Hagyj üzenetet

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..